Beszélgetés Rácz Anikóval, a dunaPart4 főszervezőjével
2017.11.27.

November 29. és december 2. között, negyedik alkalommal rendezik meg a dunaPart – Kortárs Előadó-művészeti Platformot. A négy nap előadásai a magyar közönség számára is nyitottak, de a közel másfélszáz külföldi fesztiválszervező, impresszárió, intézményvezető látogatásának köszönhetően a magyar kortárstánc és színház legérdekesebb alkotásai és kezdeményezései ezúttal az országimázs alakításában jelentős szerepet játszó kulturális termékké alakulnak. Rácz Anikóval, a programsorozat főszervezőjével beszélgettünk a dunaPart praktikus és lelki oldaláról. PAPP TÍMEA INTERJÚJA.

Revizor: Hogyan és miért kerültél a dunaPartra?

Rácz Anikó: 2015-ben kért fel a Trafó arra, hogy legyek a dunaPart harmadik kiadásának a főszervezője. Talán azért, mert van tapasztalatom abban, hogyan kell egy ilyen típusú nagyon intenzív programot létrehozni: a Szigeten a Színház és Tánc Helyszínt 14 éve csinálom, van turnévezetői, produkciós vezetői jártasságom. És feltételezem, az is számított, hogy a Sziget miatt sok nemzetközi platformot látogatok, van összehasonlítási alapom arról, mik a jó gyakorlatok, mik a rossz példák, és ezeket a tapasztalatokat hasznosítva abban bízhattak, hogy gördülékenyen zajlik le az esemény.

Rácz Anikó. Fotó: Nagy Gergő
Rácz Anikó. Fotó: Nagy Gergő

Leginkább azokat a feladatokat szeretem, amiket még nem csináltam, és azt gondoltam, egy magyar platform megszervezése fantasztikus szakmai lehetőség. Örültem annak is, hogy ezzel az itthoni kapcsolatrendszerem bővül. Alapvetően a SÍN-ben dolgozom, ahol minden tevékenységünkben hazai és külföldi partnerszervezetekkel az együttműködési pontokat keressük. Én azokat a helyzeteket szeretem, amikor többen ülünk egy asztal körül, mert akkor több szempont érvényesül, nagyobb az esély valami izgalmas dolog létrehozására. Sok fiatal kortárstánc-alkotóval dolgozom együtt, és látom, mennyire nehéz a magyar piacon boldogulni, és nem is elsősorban a produkciók létrehozása, hanem azok életben tartása jelent kihívást. Nemzetközi meghívások és partnerek nélkül ez nehezen lehetséges. A dunaPart egy olyan platform, ahol a nemzetközi vizibilitásra, a továbbélésre nyílhat lehetőség. 

R: Négy nap, mintegy harminc előadás, ez irgalmatlan mennyiség. Hogyan állt össze a program?

RA: Három színházi és három tánckritikus válogatta, elsősorban azért, mert a kritikusok látják a legtöbb előadást. A felkért kritikusoknak széles és mély rálátásuk van arra, ami jelenleg ezen a területen történik, és mivel nemzetközi tapasztalataik is vannak, pontosan el tudják dönteni, mi az, ami a nemzetközi tendenciákba illeszkedik, ami külföldön is releváns lehet. Tehát nem csupán az általuk legjobbaknak tartott előadások kerültek ide, hanem olyan minőségi produkciók, amelyeknek külföldi relevanciája van, amelyet máshol is értenek – nem biztos, hogy ugyanazt értik, de elindul a kommunikáció néző és előadás, alkotó között. Ezek az előadások nem egy szűk magyar közönségre vannak szabva. Nem elsősorban a téma, hanem a forma, a színházi nyelv volt a döntő. És egy praktikus szempont is: ezek az előadások állnak a lábukon, készen vannak, játsszák őket, forgalmazhatók. 

R: A 2015-ös és a 2017-es dunaPart mennyiben más? Egyáltalán szükség van-e arra, hogy hangsúlyeltolódás legyen?

RA: Nagy változás nem történt, csak tapasztalatokból következő finomhangolás. Azt láttuk, felgyorsult a piac, gyors a döntés. A hozzánk érkező külföldiek nagyon koncentráltan néznek. Mivel két éve nem mindig volt nagy érdeklődés beszélgetéseken és más szakmai programokon, ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk minél több előadást bemutatni, és helyet adtunk off programoknak is, olyan kezdeményezéseknek, ahol a feltörekvő alkotók mutatkozhatnak be. 

R: Kik jönnek ide? Kiket érdekel a kortárs magyar független szcéna?

Sajátszínház: Éljen soká Regina!
Sajátszínház: Éljen soká Regina! Fotó: Csoszó Gabriella

RA: Sokakat, közel százötvenen jelentkeztek be külföldről. Egyre inkább azt látjuk, a személyes kapcsolat, a személyhez kötődő ajánlás döntő: tavaly ősz óta csináljuk ezt a fajta promóciót, és ennek is köszönhető ez az érdeklődés. Természetesen Európából jönnek legtöbben, de rendszeresen járnak ide az Egyesült Államokból is, ami régi együttműködés, és a régiónak szól. 2015-ben ötvenfős csoport érkezett, idén közel húszan érkeznek Amerikából. És idén lesz egy ugandai vendégünk is, akire borzasztó kíváncsi vagyok. Alig várom, hogy megismerjem, és megkérdezzem, miért döntött úgy, hogy megnézi a dunaPart4 programját.

R: Beszéljünk arról, miből jön létre a fesztivál. Hogyan áll össze a büdzsé?

RA: A Trafó a főszervező, ily módon a pénzügyi lebonyolító is. Ők pályáztak, be is szállnak anyagilag, de jelentős összeg érkezik az NKA fesztiválkeretéből, és a Külügyminisztérium is támogat a Balassi Intézeten keresztül.

R: Állami támogatás nélkül ezt a platformot vagy showcase-t nem lehetne létrehozni?

RA: Nem. Bár a programsorozat központjában az előadások és az alkotók vannak, de ezek ebben az esetben magyar kulturális termékeknek számítanak, amelyek megjelennek külföldön. Valójában ez egy exportot támogató kezdeményezés, csak éppen nem ipari produktumokról van szó. A dunaPart jelentősége túlmutat csupán a független előadó-művészet támogatásán, ez a kulturális diplomácia része, tehát nemzeti érdeknek tekinthető. Szerencsére a döntéshozók már ismerik a dunaPartot, mert 2008 óta újra és újra létrejön. A korábbi dunaPartok nagyon jó eredményeket mutattak, és ezt igyekeztünk a Külügyminisztérium és az NKA döntéshozóinak is megmutatni. Ez a programsorozat olyan, mint egy vásár, ahol meg lehet nézni a magyar kínálatot, ez alapján létre tudnak jönni meghívások, hosszabb távú együttműködések. 

R: Mondanál ezekre példát?

Fehér Ferenc: The Station. Fotó: Kővágó Nagy Imre
Fehér Ferenc: The Station. Fotó: Kővágó Nagy Imre

RA: A 2015-ös dunaPartnak köszönhetően volt amerikai turnén Pintér Béla és Társulata. Boross Martin Promenádja szintén ezáltal jutott el Baltimore-ba: a struktúra megmaradt, de egy ottani társulattal, az amerikai városra adaptálták a produkciót. Mészáros Máté francia-belga turnéra jutott el, majd az ImpulsTanzra. Rózsavölgyi Zsuzsa New Yorkban volt a Baryshnikov Art Centerben egy háromhetes rezidencián, és ott kezdett el az idei dunaParton látható 1.7 című előadás témáján dolgozni. De vannak lassabban alakuló együttműködések is, olyanok, amelyek most kezdenek konkretizálódni.

R: Említetted a személyes impulzusok és referenciák jelentőségét. Csak ezen múlik egy előadás sorsa?

RA: Az első számú referencia mindig a művészeti munka. Az fog eljönni erre a platformra, aki valahol látott egy magyar előadást, és az felkeltette az érdeklődését. Ha egy előadás kijut külföldre, annak mindannyiunknak örülni kell, mert az a magyar kortárstánc vagy színház nagykövete lesz, a néző abból általánosít a mi szcénánkat illetően. Egy példa: Fülöp László és Cuhorka Emese előadása, az Anyádék rajtam keresnek eljutott az Aerowaves-re, ami a fiatal kortárstánc alkotók egyik legfontosabb platformja, nagyon sok nemzetközi szakember követi a válogatást. Mivel az előadás komoly sikert aratott, a szakemberek ennek alapján úgy gondolták, hogy érdemes a magyar kortárstáncra figyelni – az Aerowaves-en egyébként az utóbbi 5-6 évben rendre nagy sikert aratnak a magyar produkciók, idén a dunaParton is látható Góbi Rita-előadást, a Reptébent is beválogatták a legjobbak közé -, és közülük többen bejelentkeztek a dunaPartra. Szóval az előadás viszi a hírt, a menedzser viszont azért kell, hogy utána tudjak a dunaPartról, az egész területről információt adni.

R: Számodra mi jelenti a dunaParthoz kapcsolódóan a legnagyobb nehézséget vagy terhet?

RA: A művészeti program válogatása mindig kényes és fájdalmas folyamat: mindig vannak, akik bejutnak és akik kimaradnak a programból. Nekem az a legnehezebb, hogy azokat az alkotókat is bevonjam, akik nincsenek benne a programban. Hogy a dunaPart az egész szakma eseményévé váljon, hogy érdekeltté tegyem a főprogramból kimaradókat abban, hogy ha nem is előadással, de a jelenlétükkel kapcsolódjanak.

Szerző: Papp Tímea