A magyar hangversenyéletben – sőt nemcsak a magyarban – közismert a zongoraművész házaspár, Simon Izabella és Várjon Dénes kamarazene iránti elkötelezettsége. Kettesben is szívesen szólaltatják meg a négykezes és kétzongorás repertoár darabjait, de minden más alkalmat is megragadnak, hogy a legkülönfélébb műfajokban és összeállításokban kamaramuzsikálhassanak. Ez a szenvedélyes szeretet hozta létre két éve kettejük koncepciója alapján a Kamara.hu fesztivált, amelynek azóta is a Zeneakadémia ad otthont.

 

Marie-Claude Chappuis

Kezdettől az elképzelés része volt, hogy a hangversenyek az irodalommal is kapcsolatot keresnek – tematikus fesztiválról van tehát szó. Hasonlóan lényegi elem volt és maradt az események stiláris és előadó-apparátusbeli sokszínűsége: ezek nem szokványos hegedű–zongora- vagy trió-, netán ének-zongoraestek, itt minden koncerten a legkülönfélébb összeállítású művek követik egymást: dal után trió, vonósnégyes után újból dal, s az antológiaszerű műsorok válogatási elve a kontrasztos heterogeneitás. A műveket mégis összeköti egyfelől a színvonal maximalizmusa – Simon és Várjon remekművek közül válogatnak –, másfelől a közös szellemiség, melyet a fesztivál irodalmi témája képvisel. Ez idén egy nagy regény, Thomas Mann A varázshegy című alkotása, amelyben (emlékezzünk a Szép hangok özöne című fejezetre) a zene is fontos szerepet játszik. A 2017-es Kamara.hu fesztiválon tehát olyan művek szólaltak meg, amelyekben a zenehallgató felfedezhette A varázshegy szellemi rokonait: az emelkedettség, a titokzatosság vagy éppen – a mű címében rejlő fogalomhoz  kapcsolódva – a varázslat, netán távolabbról a mese jelenlétét.

 

Ez elég bőséges és mély merítés ahhoz, hogy sokféle szerző sokféle alkotása kapjon helyet a programban: lapozgatva az öt hangverseny (ezekhez egy gyermekprogram és egy irodalmi beszélgetés is csatlakozott) műsorát, az elhangzás sorendjében Brahms, Schubert, Ligeti, Mahler, Schönberg, Bach, Busoni, Schumann, Bruch, Beethoven, Debussy, Chopin, Janáček, Schubert, Sosztakovics, Smetana, Wolf, Dohnányi nevét olvashattuk a legkülönfélébb műfajú művek – dalciklus, zongoratrió, vonósnégyes és vonósszextett, kétzongorás ciklus, szólózongora-darab, gordonkamű, fúvós kamarazene – mellett.

 

A nyitóhangverseny főszereplője a kiváló svájci mezzoszoprán, Marie-Claude Chappuis volt: az ő három produkciója teremtett egységet a koncerten, vörös fonálként húzódva végig a műsoron. Brahms Brácsadalait a sötéten telt hangon brácsázó Kim Kashkashian és az egyszerre alkalmazkodón és költőien zongorázó Simon Izabella társaságában a rácsodálkozás és az átszellemültség tónusán adta elő, a dalok karakteréhez híven alapvetően líraian, Schubert két dalát, A halál és a lánykát, valamint A rémkirályt viszont igazi drámaként, szereplőket megjelenítve, s egyszersmind arra is ráirányítva a figyelmet, hogy a két mű közül az egyik a szabadító „jó halált”, a másik a romantika középkortól örökölt rémalakját állítja elénk. A Schubert-dalok arra is lehetőséget kínáltak, hogy megtudjuk, milyen az, amikor egy eredetileg ének–zongora kompozíció vonósnégyes (a kitűnően muzsikáló amerikai Escher Kvartett) kíséretével szólal meg.

 

Kim Kashkashian

A második részben mindehhez Mahler dalciklusa, a Vándorlegény-dalok sorozata csatlakozott, váltogatva a lírai és drámai hangütést, felvillantva fájdalmat és reményt, letargiát és nekibuzdulást, érzékeltetve a korai Mahler-ciklus schuberti és schumanni gyökereit, mindenekfelett azonban szíven ütve a hallgatót a megszólaltatás személyes közvetlenségével. Marie-Claude Chappuis legfőbb erényének ezt a spontaneitást és megszólító természetességet éreztem: a hangütések és műfajok iránti kifinomult fogékonyságot, amely képes elemelkedni a hangtechnika tökéletességétől, és a tartalmi mozzanatokra irányítani a zenehallgató figyelmét.

 

A Kamara.hu alapkoncepciójának fontos eleme a megszólaló művek közt gyakran megmutatkozó, éles stiláris kontraszt. Effélét élhettünk át, amikor az első rész végén Schubert két dala után Ligeti György Kürttriója hangzott fel. A rendkívül szuggesztív, bravúrosan megkomponált, hihetetlenül virtuóz és karaktergazdag mű pompás előadásban szólalt meg, amit azért kell nagy nyomatékkal hangsúlyoznunk, mert az előadás egyszersmind bravúros beugrás terepe is volt. A műsor egyik sztárvendége (mert ez is a Kamara.hu egyik fontos vonzereje: a nemzetközi kamarazenei világ sztárjainak népes felvonulása), Veronika Eberle betegség miatt nem utazhatott Budapestre, helyette Keller András vállalta, hogy rövid idő alatt felkészül a mű hegedűszólamából. Nemcsak felkészült, de fölényes hangszeres biztonsággal és költőien is muzsikált, a szikrázóan pontos Várjon Dénes és a gyönyörű hangon, a mű nehézségeit feledtető természetességgel kürtölő Radovan Vlatković társaságában.

 

A beszámoló végéről már csak az a néhány szó hiányzik, amely az est fináléját jellemezheti. Nemzetközi válogatott adta elő Schönberg Megdicsőült éj című vonós szextettjét: Keller András és Muriel Cantoreggi (hegedű), Kim Kashkashian és Andrea Hallam (brácsa), valamint Perényi Miklós és Marie-Elisabeth Hecker (cselló) tolmácsolása megidézte a mű érzelmi fűtöttségét, egzaltáltságát, a jellegzetes utóromantikus fülledtséget és a kromatikus zene harmóniai telítettségét. A hegedűk magas fekvésében olykor disztonálás kísértett, ezért azonban bőségesen kárpótolt az ihletett előadás, amely – ahogyan az est többi produkciója is – a legfontosabbat: az alkotás szellemét közvetítette.