Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk / Jászai Mari Színház, Tatabánya
2017.12.08.

Nem lehet eleget játszani a jeles kortárs lengyel szerző drámáját. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Nem lehet, mert az ilyen történelmi közelnézet, amelyet elénk állít, még mindig súlyosan hiányzik a színpadjainkról. Vannak több-kevesebb sikerrel játszott, történelmi metszeteket színre vivő színjátékok, de effajta átfogó és szembesítésre ösztönző dráma, mint Tadeusz Słobodzianeké, csak nem akar megszületni. 

Viszont örömteli, hogy A mi osztályunk a magyar színpadok immár sokszor színre vitt nagy hatású repertoárdarabja lett. A Katona József színházi hazai ősbemutatót (2011) hamar követte a szombathelyi és a miskolci előadás, de játszották a darabot a nagyváradi Szigligeti Színházban is, Anca Bradu rendezésében. (A Kamra előadásának sikerét mutatja, hogy a mai napig, immár hat éve szerepel a műsoron.) Vannak tehát előképek, méghozzá erőteljesek, amelyek meglehetősen magasra teszik a lécet az új, tatabányai bemutató előtt.

Egri Márta, Crespo Rodrigo, Danis Lídia
Egri Márta, Crespo Rodrigo, Danis Lídia

A Kamaraszínház szűk terében a játéktér egy iskolai tornaterem, bordásfalakkal, sportfelszerelésekkel, gyűrűvel, lóval, kisebb és nagyobb labdákkal, lengő bokszzsákkal. (Díszlet: Fekete Anna, jelmez: Kárpáti Enikő.) Ezek között a kellékek között mutatják be a szereplők a lengyel kisváros iskolai osztályának traumatikus történetét a múlt század húszas-harmincas éveitől a világháborús vészkorszakon át a hetvenes-nyolcvanas évekig, s a máig. Słobodzianek darabja mindenekelőtt arra világít rá, miféle határhelyzetekbe kerültek a hajdani osztálytársak, öt zsidó és öt keresztény nebuló, akik a masszív és módszeres uszítás következtében nemcsak, hogy szembekerültek egymással, hanem közülük néhányan gyilkossá is válhattak, néha egymás gyilkosává. Aztán a háborús pusztítás után újabb és újabb diktatórikus hatalmaknak kiszolgáltatva újra csak bűntetteket követtek el, s idős korukra csak a szégyen, a bűntudat lett osztályrészük.

Słobodzianek „nem ítélkezik, csak történetet mond, drámai erővel, néha egészen sokkolóan” – írtam a magyar ősbemutató idején. A lengyel drámaíró az alapvetően egyszerű drámai szituációt ugyanakkor leleményes és különleges dramaturgiai megoldásokkal teszi roppantul életszerűvé. Felépít egy narratív struktúrát, amelyben a szereplők egyszerre élik és egyszerre mesélik élettörténetüket. A narrációnak és a cselekvéseknek a szimbiózisa hozza létre azt a szellemi aurát, amely kiváltképp alkalmas a tettek mérlegelésére, az önszembesülésre, játszók és nézők önszembesítésére. Máté Gábor kamrabeli rendezésének egyik truvája volt ennek a módszernek a kiaknázása, s a sikeres miskolci előadás is bátran operált eme dramaturgiai megoldással. 

Mikola Gergő, Kardos Róbert, Király Attila, Crespo Rodrigo
Mikola Gergő, Kardos Róbert, Király Attila, Crespo Rodrigo

Guelmino Sándor tatabányai rendezésében is fel-feltűnik a narráció, ám elsősorban a cselekvésekre kerül a fő hangsúly: egy iskolai osztályt látunk, amely éli a maga megszokott életét, vidám diákcsínyekkel és önfeledt, viharzó játékokkal, mígnem a világháborús pusztítás, s az antiszemitizmus térnyerése egymás ellen nem fordítja, szét nem szakítja a kollektívát. Guelmino rendezésében az előadás ekként elsősorban összehangolt csapatmunka: rutinosan hozzák a színészek a karaktereket, a tipizált figurákat. A legteljesebb és legkifejlettebb alakot Kardos Róbert nyújtja az Amerikába emigrált Abramként: ahogy időről időre levelet ír osztálytársainak, rákérdezve az elborzasztó fejleményekre, az drámaian súlyos, olykor egészen mellbevágó. Az meg valóban katartikus, mikor elősorolja, hogy hány családtagját ölték meg falubeli cimborái. De ugyanilyen megrendítő Rachelka sorsának megjelenítése; Egri Márta pontosan rajzolja föl a figura átalakulásainak stációit, a kislányos lobogástól az időskori rezignációig. A lánynak ki kell keresztelkednie, hogy életben maradhasson, eleinte még tiltakozik is, aztán megadóan tűri, hogy a keresztény rituálé szerinti menyegzőn azokat a tárgyakat kapja ajándékul, amelyeket tőle és családjától raboltak el korábban. De ugyanilyen plasztikusan megformált Danis Lídia érzékeny Dorája, a Crespo Rodrigo által szenvedélyesen eljátszott Menachem, a Megyeri Zoltán által árnyaltan színre vitt Władek és a többiek figurája is: a csapat intenzív összjátéka élteti a produkciót.

A fizikai brutalitás, az erőszak képei finom stilizációba ágyazottan, mozgalmas attrakcióként jelennek meg az előadásban, néha intenzív tornamutatványként, máskor sportos erődemonstrációként. A bokszzsák, a labda s a többi kellék is gyilkos eszközzé válhat, ahogy az iskolai tornaóra testgyakorlatai is új jelentést kapnak. A megerőszakolás, a gyilkolás epizódjai belesimulnak a kollektív bűnök áradatába: itt senki nem lehet más, mint bűnös vagy áldozat. (Talán csak az Amerikába emigrált Abram a kivétel.) 

Fotók: Jászai Mari Színház
Fotók: Jászai Mari Színház

Az egy részben játszott, csaknem két és fél órás játék második felében felgyorsulnak az események, láthatóvá válik a színmű zárlatának enyhe vázlatossága is. Guelmino rendezése hűen követi a dráma fordulatait, nemigen tesz hozzá a darabbeli történethez, igaz, nem is nagyon vesz el belőle. Történelmi képeskönyvet lapozgatva, a fordulópontokat épphogy csak érintve jutnak el a szereplők a múltból a jelenbe. Élők és holtak mozognak azonos térben, kimerevített időpillanatokban, miközben feltartóztathatatlanul zajlik a kelet-európai történelem, maga alá temetve egyéni sorsokat, tragédiákat, szenvedéseket és szenvedélyeket. S a jelenetek dinamikája nem csökken, mondhatni, majdhogynem végig egyfajta, erős érzelmi regiszteren fut a játék. Zuhognak egymásra a vétkek, a bűnök, az árulások, a megcsalások; a történetmesélés olykor erősebbnek bizonyul a konfliktusok, a drámai csomópontok kibontásánál. 

Aztán látjuk, hogyan fogyatkoznak meg hőseink, hogyan pusztul az egykori osztály. Krétaporral fehérre mázolt arcú alakok lesznek az egykori viháncoló diákokból. Plasztikusan villantja fel az előadás a dráma bujkáló iróniáját is: az öregotthonba vonult Rachelka végre nyugodtan élhet szenvedélyének, az állatos tévéfilmek bámulásának, s Abram, a rabbi büszkén sorolhatja unokáit s azok gyermekeit, egészen a kínai nevű leszármazottakig.  

A tatabányaiak előadása szuggesztív élményt adó mozgalmas tabló. A nélkülözhetetlen történelmi szembesítés példázata: nem úszható meg, nem kerülhető meg. 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.