Önmagában az még nem érné meg a mozijegyet, hogy a film alkotói kitalálták, randizzon a campuson az Idétlen időkig kultikus alapötlete a Sikoly harsány műfajelemzésével, kergessenek meg egy doktor szöszit, akiről persze kiderülhet a végére, hogy ha másból nem is, de abból csak tud tanulni, ha egymás után többször is meggyilkolják.
Ez, így, valóban nem árul el többet erről a moziról annál, hogy készítői láttak már pár filmet, úgyhogy a kérdés nem az, hogy ez a sokszor majdnem ugyanúgy lejátszódó nap mit tud hozzátenni a műfajhoz – Christopher Landon rendezésének annyi a tétje csupán, nem is vállal többet, hogy megszeretessen velünk egy olyan karaktert, aki az elején egy kicsit sem tűnik érdekesnek. Hisz ő is ugyanolyan klisé, mint amire az egész film épül.
Emberes vállalás ez is, na de itt jön a jó hír: egyfelől a Boldog halálnapot! azzal együtt lekötheti a nézőt, hogy aki ismeri kicsit a horrort és a romantikus tinivígjátékokat, valamint legalább rémlik neki a fentebb már emlegetett Idétlen időkig, dramaturgiai különlegességeknek még az árnyékára se számíthat. A film játékossága abban áll, hogy ha magát nem is, de főszereplőjét valóban komolyan veszi és szereti, s bizony egy ilyen ismétlődős nap azért másképpen néz ki az öntelt menő kisfelnőtt szemszögéből, mint amit Bill Murray érett embergyűlölője mutatott nekünk a kilencvenes években.
Jelenetek a filmből |
Tree – természetesen a műfaji keretekre értve és abban maradva – megérdemli a sorsát, hisz eleinte nem is mutatják másnak, mint gonosz csinos libának, akiben a barátai, expasijai éppúgy meg akarhatták mártani a nagykést, mint egy random megsértett idegen az udvarról. S épp ez a folyamat a legszórakoztatóbb itt: ahogy a csaj a sokadik meghalás után nem csak arra jön rá, hogyan élhetné túl saját horrorfilmjét, de bizony jobb ember is válhat belőle. És valami rejtélyes okból elhisszük neki a jellemfejlődést.
Bizony-bizony, amit Jessica Rothe bemutat, az egy egészen klassz alakítás. Ha lehet ilyet mondani, lubickol a szerepben, mintha ösztönösen érezné, hogyan lehet ebből a túlsminkelt kevésből eleget kihozni. Épp ezért, pontosabban miatta lehet az, hogy bár jelenetről jelenetre lehet hiányérzetünk (kevés az igazán erős ötlet, a ritmus se egyenletes), fél óra se kell hozzá, hogy máris Tree-é legyen az összes szimpátiánk. Ő pedig igyekszik rájönni arra, hogy mit kell tennie azzal a végzetes nappal, aminek a végén egy Babyface-maszkos idegen valahogy mindig megtalálja a módját, hogy átküldje a másvilágra.
A képek forrása: MAFAB |
Ha úgy viselkedsz, mint egy buta, aljas mellékszereplő, úgy is ér majd véget az életed – akár ez is lehetne az üzenete ennek a filmnek, s tulajdonképpen tényleg erről van szó. Tree karaktere minden újraélesztéssel („újraébredéssel”) kicsit jobban megnyílik, s lassan már ő is meglátja, hogy addig ő volt a két formás lábon járó előítélet, s persze azt is elárulja magáról, hogy mi volt az, amit a sok szemétkedéssel el akart titkolni magáról.
S mivel a Boldog halálnapot! a fináléra még egy – nem olyan nagy, de azért ügyesen kitalált és felépített – konkrét meglepetést is tartogat, panaszra tényleg nem lehet okunk. Nevettünk, izgultunk, megismertünk egy nagyon tehetséges színésznőt. Mindez szülinapi ajándéknak se lenne rossz, de egyszeri, jól eső moziélménynek több mint elég!