Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PATCHWORK ÉN

Fekete Ádám: A Jeditanács összeül / Trafó
2017. okt. 30.
Hömpölygő, ismétlődő mondatok, ismerős érzésekről és helyzetekről. Minden alkalommal más hangon, más tartalommal, más megvilágításban. Mintha a kedvenc számom refrénjét hallanám újra és újra, mindig várva azt, hogy ugyanazok a sorok mitől, és hogyan fognak nekem teljesen mást jelenteni, mint eddig. REZEK BORI KRITIKÁJA.

A korát meghazudtolóan sokoldalú Fekete Ádám neve többféle színházlátogatónak lehet már ismerős. Azok, akik figyelmesen olvassák a Radnóti, a Vígszínház, vagy a budapesti Katona előadásainak színlapját, megtalálhatják a nevét dramaturgként. Találkozhatunk vele független színházak és befogadóhelyek színpadjain is, legtöbbször a TÁP Színház kísérletező és szókimondó előadásaiban, de a moziba járókban is mély nyomot hagyott Till Attila Tiszta szívvel című alkotásában. Ebben a filmben a főhős legjobb barátját alakítja, és mindeközben magáról és saját életének nehézségeiről mesél nekünk, szokatlanul őszinte és végtelenül önironikus módon. Ezeket a tapasztalatokat pedig viszi magával és elhozta ide is.

Laboda Kornél
Laboda Kornél

Első saját darabját, a Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) címűt, amit ő maga írt és rendezett, két évvel ezelőtt mutatta be a Trafó. A közönséget kifejezetten megosztotta a majdnem háromórás, melankolikus hangvételű darab, amiről többen, szünet hiányában, előadás közben kimentek, sokan pedig kifejezetten izgalmasnak és újszerűnek találták a koncepciót és az előadás hatásmechanizmusát. Lassú, csöndes, repetitív, egymáshoz szinte csak motívumaiban illeszkedő jelenetek sorát láthattuk, a hétköznapok szürkeségével, várakozásaival, mindennapi életünk félresikerült szituációival és üresjárataival. Itt a tehetetlen, magára maradt szereplők és a nézők unalma vált a tartalom középpontjává dramatikus fordulatok és drámai helyzetek helyett. 

Most, két évvel később beülök a nézőtérre, és kapkodom a fejem. Az egyik legizgalmasabb érzés egy újonnan született dráma színházi premierjén ez az ismeretlenség, ez az első találkozás, hiszen nem lehetnek prekoncepcióim a szereplőkről, a viszonyrendszerről, vagy a cselekményről. Talán csak az alkotó eddigi munkáiból lehetnek sejtéseim, hogy mire számíthatok, ezért izgatottam fürkészem az előző bemutatóhoz képest jóval élénkebb színkavalkádot, ami körülvesz. Az ember próbál ilyenkor mindenbe kapaszkodni, amit lát és hall. Fekete Ádám második önálló darabjának díszlete jó mankókat ad ahhoz, hogy értsük: saját belső világunk és az általunk használt külső terek is mind apró emlékekből, szilánkokból, vágyakból, képzetekből tevődnek össze bennünk. 

Stefanovics Angéla, Kárpáti Pál
Stefanovics Angéla, Kárpáti Pál

Szinte elveszek a végtelenül színes kárpitok, textíliák, drapériák, műfüves szőnyegek világában, és találgatok, hogy hol lehetünk. Egyszerre érzem magam a nagymamám kedvenc méteráru üzletében, az óvodám tarka játszósarkában, meg abban a romkocsmában az Astorián, ahova régen suli után beültünk egy forró csokira. Én ezeken a helyeken érzem magam, de furdal a kíváncsiság, hogy mások hol járnak épp (látvány: Juhász Nóra).

Minden ember számára ismerős lehet a kezdőkép, noha nem mindenki ébredt fel még beton virágágyásban, mint az előttünk fetrengő srác (Pallag Márton), de nem is ez a konkrét kép a lényeges. A vasárnap reggelek, életünk eddigi szakaszainak egyfajta lezárási lehetőségei, az elmúlt egy hét és az eseménydús hétvége összegzésének ideje, a következő hétfők reményeivel és ígéreteivel, hogy nem sokára mindent máshogy csinálunk majd. Ezekről az elhibázott eseményekről, el nem végzett teendőkről, a magunk előtt is szégyellt bűnökről vitatkozik hét különböző ember a végtelenségig. Lassan megértem, hogy ez a hét civakodó, egymásra reflektáló és egymás szavait ismételgető valaki, akik közt fiúk és lányok, idősebbek és fiatalabbak egyaránt megtalálhatók, egyetlen hét részre szakadt személyiségnek a részei, tudatunk különböző szegmensei. 

Felidéződnek régi nagy szerelmek és részegen meghódított lányok, tanítók, akiket már régen sem kedveltünk és most sincs mit mondanunk nekik, azok az emberek, akik mellett mindig elmegyünk az utcán, futó kalandok más-más városokból, akik valamit jelentettek nekünk régen, baráti fröccsözések törzshelyeken és kocsmák előtti ácsorgások, taxiban felejtett telefonok és elvesztett emberek az életünkből, akiket túl hamar eltemettünk. Nehéz megmondani, hogy ezekből az eseményekből mi történt meg igazából és mikor kuszálódnak össze az emlékek zavaros álmokkal, vagy épp mámoros estékkel.

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

A helyek és nevek pontos megnevezése csupán abban segít, hogy ezen a konkrét színpadon egy koherens világot ismerhessünk meg, ebbe tudjunk minél könnyebben belebújni.  Önvallomásként is tekinthetünk erre az igencsak posztdramatikus szövegre, ahol az író szembesíti magát saját lajstromával, de minden pontos és aprólékos részlet behelyettesíthetővé válik. Nem kell ismernünk ezeket a hetedik kerületi utcasarkokat, vagy a régi Caesar cigizőjét, sem a személyeket a budapesti belváros forgatagából ahhoz, hogy értsük, ez itt mindannyiunk élete és tudata lehetne, hiszen a mi fejünkben vagy épp lelkünkben is nagyon hasonlóan tanácskoznak folyamatosan ezek a bizonyos jedik. Habár a főszereplő gyaníthatóan a húszas évei közepén jár, ebben a sok részre szakadó személyiségben ugyanúgy megtaláljuk magunkban az ötvenen túli idősödő férfit (Terhes Sándor), mint azt a kamasz lányt (Stefanovics Angéla), akinek valódi létezésében nem lehetünk biztosak, de jó vele beszélgetni. 

Fekete Ádám második darabja tökéletes inverze az elsőnek, a hosszú csöndek helyére végtelen felsorolások és hangos viták kerültek, a fásult és magányos figurák helyett pedig egymást kiegészítő, összetartozó alakok, akik megpróbálnak valamilyen öndefiníciót adni annak a nagy egésznek, amit úgy is nevezhetünk, hogy „én”. Szerencsére egy valami változatlan, Fekete Ádám zseniális humora, amiben minden nehézség képes feloldódni egy oroszlán nélküli csoportképen és most az agyunk legmélyebb bugyraiban is. 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek