Revizor: A Képzőművészeti Főiskolán végeztél, de ezzel párhuzamosan a színház – az Orfeo csoport – is gyorsan beszippantott. Bábjaid mindkettőből táplálkoznak. Neked, bábjaidnak a színház vagy a képzőművészet az erősebb énje?
Németh Ilona: Nem tudom, mennyire válnak el egymástól. A legkorábbi, kis méretű bábjaim a leginkább képzőművészeti jellegűek. Kedvtelésből csináltam. Átmeneti időszaka volt az életemnek, filmeztem, még nem tanítottam, nem készítettem bábokat a színháznak, sok szabadidőm volt. A szabad alkotás időszaka. Ezek a korai bábok talán a legelmaszatoltabbak. Amikor már előadásokhoz készítettem őket, figyelnem kellett a darabra, a rendezői elgondolásra, arra, hogy milyen közönségnek készül. A felnőtt előadásokba szabadabban, merészebben festettem, a karakterek voltak a meghatározóak. Ezeket a mai napig nagyon erőseknek gondolom. A klasszikus gyerekelőadásokban finomítottam, egyszerűsítettem. Fontos volt, mit szólnak hozzá a gyerekek.
R: A Stúdió K mostani gyerekelőadásaira talán ez az elvárás kevésbé jellemző. Megváltozott az elmúlt évtizedekben a vizualitás szerepe, a gyerekelőadások milyensége. A te gyerek-bábjaid is változtak?
NI: Felhagytam a bábok részletes arcfestésével, mert a visszajelzésekből az derült ki, hogy az általam szépnek gondolt figurák a gyerekeknek nem tetszettek. Ekkor kezdtem el natúr színű textillel bevonni az arcukat, csak egy-két vonással jeleztem, amivel ugyanúgy nagyon pontosan ki lehet fejezni a karaktereket. Azt hiszem, mostanra bátrabb lettem, merem megint festeni a bábokat a gyerekelőadásokban is. Úgy éreztem, a világ is, ők is változnak. Megtaláltam a középutat.
R: Az Orfeo csoporttal indult a színházi életed. Főleg színészként voltál akkor ott. A későbbi színházi munkáidra mennyiben hatott ez az indulás?
 Németh Ilona |
NI: A légköre volt fantasztikus, de képzőművészeti szempontból nem hatott rám. Nagyon erős lökést adott, de kialakítottam a saját vizuális és színházi világképemet, ami nem kapcsolódott a régi Orfeóhoz. 1974-ben akkor jöttem el onnan, amikor már kezdtek „kibújni” a bábból, és testtel, testmozgással csináltak színházat, ami már nem az én világom volt. Akkorra már sokkal vonzóbb lett a Stúdió K, főleg Fodor Tamás miatt. Eleinte látványterveket készítettem nekik, segítettem a jelmezek tervezésében, megvarrásában. Az első bábos munkám a Woyzeckben volt, a hetvenes évek végén. Azok a bábok még kicsit hasonlítottak az Orfeo első bábjaihoz.
R: Mindenki, aki szinte a kezdetektől ott volt a Stúdió K-ban, meghatározó legendaként mesél a Woyzeckről. Mitől lett ez fordulópont?
NI: Magyarországon addig nem nagyon volt ilyen előadás. A közönség nem ült, hanem körbevette az eseményt, részese volt a drámának. Több helyszínen játszódott, a nézők együtt vonultak a színészekkel. Hatalmas durranás volt. A Woyzeckben kiemelt jelentősége volt a báboknak, de ez nem jelentette azt, hogy ettől kezdve Fodor Tamás minden előadásában használta volna őket. Nagyon nehéz egy ilyen hatalmas, ütős előadás után továbblépni. Mindenkinek nehéz. A Woyzeck után jöttek az újabb kísérletek, egy időre háttérbe szorult a báb gondolata. Inkább a darabválasztáson volt a hangsúly. Jó néhány emlékezetes, erős előadás született, a Balkon, a Leonce és Léna, az Élektra. Nem úgy voltak drámák, mint a Woyzeck, de nagyon beleillettek az akkori munkáinkba. Majd 1986-ban lementünk Szolnokra.
R: Ez új fejezetet jelentett a társulatnak.
NI: Csapatváltás is történt közben. 1982-ben még elmentünk Firenzébe és Caracasba a Woyzeckkel, még egy utolsó nagy erővel összeállt a csapat, de már sok feszültség volt, mindenki másfele szeretett volna menni. Felnőtt a társulat, sokan más, új utakon indultak el. Fodor új generációt kezdett toborozni, amire jó néhány év elment. Ekkoriban sok időm volt. Abbahagytam a tanítást, elfáradtam, csak szakkört vezettem nagyobb gyerekeknek. Többet tudtam a bábokkal foglalkozni. Új bábtechnikákat találtam ki, kísérleteztem.
R: A közelmúltban a Műcsarnokban a bábjaidból rendeztek kiállítást, amely munkásságodnak a keresztmetszetét mutatta. A bábok jelzik ezeket a csomópontokat?
 Maya hajója. Fotó: Hunyadi Margit |
NI: Gyakran kérdezik tőlem, melyik a kedvenc előadásom, a kedvenc bábom. Nem tudok dönteni, mindegyik közel áll hozzám. Nem szívesen adom ki a kezemből, otthon tartom őket, együtt élek velük. Ritkán ajándékozok belőlük, s csak olyannak, esetleg a velük játszó színészeknek, akiknek köze van hozzá. Most, hogy a kiállítás a munkáimnak is a seregszemléje volt, talán könnyebben válok meg tőlük. Nehéz különválasztani az egyes korszakokat, talán a legjellemzőbb, ahogy a kisgyerekeknek készült báboktól eljutottam a felnőtt előadásokig. A korai munkáimban talán több a líra, érzelmesebbek a figurák, később szikárabbak lettek, keményebb karakterűek is.
R: Ahogy az általad korábban használt finom anyagok is érdesebbek, durvábbak lettek.
NI: Elolvasom a darabot, részt veszek a munkákban, szeretem megérteni, mit gondol az író, a rendező. A témák hozzák, hogy milyen anyagot használok. Ezért volt számomra nagyon izgalmas a Szép Ernő művéből készült Emberszag című előadás, ahol valóban elszakadtam a finom anyagoktól, a finoman kikasírozott fejektől. Itt sokkal durvábbak lettek a figurák. Új technikát alkalmaztam, a kasírozás helyett magam készítette merített papírt használtam. A durvára darált papír sokat segített a figurák karakterének kialakításában.
R: Évtizedekkel ezelőtt főleg a gyerekelőadások használtak bábokat, az utóbbi időben azonban gyakran tűnnek fel sokféle előadásban. Tanítottál a Képzőművészeti Egyetem Látvány Tanszékén. A színházi formanyelvben, a bábozásban történt változás?
NI: Leginkább a képzésben látok radikális változást. Jó húsz éve a Színművészetin is elindult a bábszínészképzés. A látványtervezőknek már egy ideje tanítják a bábtervezést, készítést. Amikor tanítottam, azt láttam, milyen szabadon, jól nyúlnak hozzá a bábok teremtéséhez a hallgatók, de szomorúan látom, hogy szintén őket, amikor elkerülnek bábszínházakhoz, mennyire befolyásolja a színházuk szellemisége. Olykor szörnyű giccseket csinálnak. Ez nagyon elkeserít, mert tudom, hogy tehetségesek, értik a szakmájukat. Nagyobb a kiszolgáltatottságuk, mint a színészeké. A színész könnyebben vált színházat.
R: A bábszínháznál történt robbanás, vagy ez még várat magára?
NI: Nem tudom… Amit tanítottam, az a bábtípus „átment” a bábos világba. Sokszor találkozom ezekkel a bábokkal.
R: Trend lettél?
 Emberszag. Fotó: Puskel Zsolt |
NI: Talán trend lett, amit csináltunk a Stúdió K-ban. Jó is, hisz nem vész kárba, amit tanítottam. Hogy nem kell elbújni a bábok mögé, a színész mutassa meg a saját arcát is, de a bábok közvetítsék a mondanivalót. A bábba vetítse bele a saját tehetségét. A stílust, hogy többen mozgatnak egy bábot, a Stúdió K-ban kísérleteztük ki. Fodor Tamás megtalálta ezt a stílust és tökélyre vitte. Fantasztikus alázat kell hozzá a színészek részéről, együtt lélegezni a partnerekkel, a bábbal. Nagyon komoly összjáték.
R: A bábok megtervezésénél adott színészekben is gondolkozol? Belekerül a bábba az ő karakterük, személyiségük?
NI: A bábokba, ha lehet, beleviszem az adott színész karakterét, ami nagyon jót tesz a színésznek, mert azonosulhat vele.
R: Fodor Tamással szinte a kezdetek óta közösen gondoljátok ki az előadásokat, szimbiózisban dolgoztok. Tamás pár éve kicsit hátrább lépett, nem rendez, színészként van csak jelen. Ez megváltoztatja a további munkáidat?
NI: Kicsit magamra maradtam, viszont bázisként ott volt a képzőművészet. Ekkor kezdtem el a képekre épülő előadásokat csinálni. Persze az első két, festők életére épülő előadást még Tamással közösen készítettük. Addigra fogytak el talán a mesék, s helyükbe lépett a festészet. Chagall élete olyan, mint egy mese, az általa festett figurák tökéletesen szólalnak meg bábfigurákban is. A következő előadást Picasso képei ihlették. Ő azért nyűgözött le, mert változni, váltani akartam. A Parti Nagy Lajos által írt Maya hajója előadásban kapóra jöttek Picasso kubista figurái. Jól esett ez a találkozás, jól jött a váltás, a más hangnem. Az ember olykor saját magába is belesavanyodhat. A tanítás ezért is fontos, mert látom a fiatalok egészen más bábkaraktereit, ami tükröt is tart nekem. Miután Fodor Tamás abbahagyta a rendezést, a Stúdió K-ban egyedül kezdtem dolgozni. Az egészen kicsiknek készítek előadásokat, Klee, Hundertwasser, Rousseau ihletésére, s úgy érzem, a látvány, a zene, a mozgás, a színészek valamennyire pótolni tudják a rendező hiányát.