Moliére: A képzelt beteg (a Mohácsi-testvérek átiratában) / Kecskeméti Katona József Színház
2017.10.18.

Ha lenne még egy-két jelenet a vége után, Argan úgy elsétálna a Halál kezét fogva, mint a huzat. És milyen igaza lenne. De hát nincs még egy-két jelenet. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Itt ez a két fantasztikus színházcsináló, akiknek színházcsinálás közben született a drámai életműve, merthogy az éhes jószágot, a színházat etetni kellett. Shakespeare és Moliére egyik szeme a nézőtéren volt, a másik föltehetően a papíron, amelyre épp a következő darabot skiccelték. Közhely ma már - irodalmi és színházi berkekben egyaránt -, hogy mindkettejüknek voltak "kaptafái", paneljei, szériatartozékai, vagyis némi tapasztóanyag segítségével viszonylag könnyen és - ez tán még fontosabb - gyorsan összerakták a másnapi vagy jövő heti bemutató anyagát.

Kocsis Pál
Kocsis Pál

Moliére-nél listát írhatunk ezekből: az úgynevezett "tulajdonságdarabok" - A képzelt betegen kívül például a Fösvény, és idesorolhatnánk az egyik remekművét, a Tartuffe-öt is -, vagy az úgynevezett "csoportdarabok" - mint a Tudós nők, a Nők iskolája, a Férjek iskolája, a Kényeskedők és még jónéhány - masszív kaptafákra készültek. Előbbieknél a séma valahogy úgy néz ki, hogy van az "egytulajdonságú" főszereplő, akinek ez a bizonyos egytulajdonsága az egyetlen ügye, körülötte mozog néhány vázlatos figura, feleség, gyerekek, sógor vagy nagybácsi; ők mind ehhez a bizonyos egy ügyhöz vagy egy tulajdonsághoz kapcsolódnak a maguk ugyancsak egy ügyével. A feleség (ha van egyáltalán) a pénzt akarja végrendeletileg lehúzni, a gyerek(ek) férjhez akar(nak) menni vagy meg akar(nak) nősülni, de mindig olyanokkal állnának össze, aki az apjuknak - ezért vagy azért - nem tetszik, vagy keresztezi a saját érdekét. Aztán van valami deus ex machina - a józan észt általában a talpraesett cseléd, esetleg a közvetett rokon, a sógor vagy nagybácsi képviseli, többnyire hiába -, és a végén az ebadta pórul jár. Vagy nem.

A képzelt beteg egytulajdonsága a végletes hipochondria, ezért aztán viszonylag kézenfekvő bohózatba fordítani; mind a képzelt beteg aggodalmát, mind a megjelenő sarlatánok próbálkozásait. Kézenfekvő, és eléggé unalmas; az ezeréves pesti színházi előadásban - amelyet, mintegy ifjúkori botlásként, ugyancsak Rusznyák Gábor rendezett - például Reviczky Gábor "ami a csövön kifér, és hát kifér minden" alapon dúsítja föl a figurát és a darabot, sem ízlés, sem határ, sem fölfelé, sem lefelé. Mohácsi János - testvérével, Mohácsi Istvánnal - egy pécsi bemutatóra, aztán az Örkény Színházban állt neki a darabnak, hogy az egydimenziós figurákból legalább kétdimenziós legyen, és férjen némi gondolat a szövegek mögé.

Magyar Éva, Decsi Edit és Kocsis Pál
Illés Alexa, Magyar Éva, Decsi Edit és Kocsis Pál

Ezt a változatot mutatták be most Kecskeméten is, Rusznyák Gábor rendezésében. Megjelenik hát a halál mindjárt az elején - micsoda vonzó, sejtelmes nő, Csapó Virág hófehérben játssza -, de ez tévedés, mert nem Argan, hanem a szegény Moliére szerepel a lista tetején (mint tudjuk, ehhez a valóság adta az anyagot). Argan halálra - mire másra? - rémül, és nagy lendülettel fordul bárki felé, aki egészséget és örök életet ígér; ez a nagy lendület átragad a családra is, kivált a feleségre, aki a végrendeletet igyekszik kipréselni a férjéből, és eltakarítani - zárdába küldeni - az útjában lévő lányokat. De a lányok is - legalábbis az egyik -  nagyobb sebességre kapcsolnak: férjhez menéssel remélve menekülni a rémes családból.

Megvan, vagyis megmarad a komédia, hát persze. A Mohácsi-fivérek a sarkított figurákat és a szöveget is még inkább elrajzolják: van itt "elgurult a gyógyszer", ami tényleg elgurult; Argan nagy kétségbeesésében beszedi a cselédlány fogamzásgátlóját, számtalanszor elfújnak egy "örökégő" gyertyát, és így tovább. Az álorvosok is előszedik a sifonérből az összes sablont, az írisztől az auráig, meg a preventív beöntésig - szóval van min nevetni bőven.

És ez a színészek szempontjából igen csábító. Láttuk már elégszer, milyen az, amikor nem is tudnak ellenállni a csábításnak. Kecskeméten szerencsésen elkerülik az ebből fakadó csapdákat: Kocsis Pál Arganja például úgy nevetséges, hogy ő maga nem nevettet. Csak vágtat az ő egyetlen életcélja felé - ami maga az élet, ugye -, és közben úgy írja le maga körül a családját és az egész világot, hogy irdatlan magánya már szánalmas is. Nem hülye, csak együgyű. Küzdelme éppen ezért nem szisztematikus, de Kocsis jóvoltából gondosan fölépített: a kapkodásban, az ide-odacsapódásban végül mindenkit leválaszt magáról. A családját és a gyógyítóit is. Amikor egyedül marad, mintha megvilágosodna: tulajdonképpen már elsétálna a semmibe a vonzó-szép halállal. De megint nem rajta a sor.

Jelenet az előadásból. Fotó: Walter Péter. Forrás: Kecskeméti Katona József Színház
Jelenet az előadásból. Fotó: Walter Péter. Forrás: Kecskeméti Katona József Színház

A többi figura - Toinette kivételével - elég vázlatos, de becsülettel tolja azt a bizonyos egyetlen domináns tulajdonságot. És ízléssel is: Magyar Éva Béline-je úgy hajtja férjénél ezt a bizonyos végrendeletet, hogy közben azt a bizonyos még egy női esélyt kergeti, és ebben van valami komolyan szomorú; Decsi Edit és Illés Alexa a két lány szerepében kifelé illetve befelé fordulva keresi a menekülés útját, meg is találják, bár aligha irigyli őket ezért bárki... Az orvosokat játszó színészek - Farkas Ádám és Fazakas Géza, illetve Hegedűs Zoltán és Szokolai Péter - maradnak a komédia és bohózat határán, Zayzon Zsolt az idősebbik lány szerelmének szerepében (Cléante az ő neve, hát persze) teszetoszán rajong, Adorjáni Bálint, aki Argan józan eszét játszaná, ha igény lenne itt a józan észre, beéri a ruha-ruhátlanság és férfigyávaság szokványos-humoros megmutatásával.

Moliére leginkább épelméjű és legbátrabb szereplői a cselédlányok; Märcz Fruzsina a Mohácsi-verzióban hangsúlyozott "osztálytartalmat" önérzetesen hozza, miként a kódolt boldogtalanságot is. Argan mellett neki jut ugyancsak háromdimenziós alak, él is a lehetőséggel.

A díszletben - Rusznyák Gábor rendező találta ki - ott a három akvárium, mint afféle vándormotívum az újabb Képzelt betegekben. Nem sok van kezdve velük, néha jó ránézni az úszkáló aranyhalakra.

A vége - jön a Re Noir (!) nevű halál, és megint téved, nem is egyszer, hanem lépcsőzetesen fölfelé többször is - kicsit el van húzva a hihetetlen és megalapozatlan totálkárba. Nem is rémülünk meg nagyon - ragaszkodunk a szórakoztatáshoz.
 
Az előadás adatlapja a port.hu-n található. 
Szerző: Csáki Judit