HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívták
2017.10.12.

Egy film, amely azzal kecsegtet, hogy sötét titkok mélyére visz: a néző most megismerheti Reinhardt Heydrichet, az embert, aki Hitler és a Harmadik Birodalom irányításáért felelős Himmler elsőszámú végrehajtójaként működött, akinek a gyakorlati kivitelezést célzó terveire épült a „végső megoldás” elindítása. VÍZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.

Náci tömeggyilkosokról portrét alkotni mindig is problematikus pontja volt a filmtörténetnek. Ha nem a Chaplin Diktátorában megfestett karikatúra a cél, ami aztán egészen Tarantino Becstelen Brigantykjáig éreztette hatását, hanem a realista megközelítés, akkor a filmkészítőt könnyen érheti olyan vád, mint sokszor a A bukás alkotóit, miszerint voltaképpen egy Hitler mellett kiálló propagandafilmet készített. Vagy mégsem válnak hitelessé, éppen polgárpukkasztásnak szánt szimpátiakeltésük miatt, mint Lars von Trier diplomafilmje, amit egy náci SS-katona és menyasszonyának viszontagságairól készített, hősszerelmesekként bemutatva őket, miközben fejük felett éppen összeomlik a Harmadik Birodalom. A hiteles portré megrajzolásának igényével fellépő filmek hiányából keletkezett űrt igyekezett betölteni Cédric Jimenez, aki kiválónak tűnik a feladatra: francia filmrendező, aki pályáját dokumentumfilmesként kezdte, ám most világsztárokkal, komoly költségvetésből gazdálkodva vághatott neki a nagy ívű szellemi vállalkozásnak.
 

Ígéretes döntés Cédric részéről, hogy filmjének cselekményét a Heydrichet ért csehországi merénylet köré szervezi. Az ekkor a Cseh-Morva Protektorátus ügyvezető protektoraként dolgozó Reinhard Heydrich (Jason Clarke) éppen egy irattartóval a kezében indul Berlinbe, amely Hitler tömeggyilkos parancsának végrehajtási terveit tartalmazza. A merénylet különböző szemszögű bemutatása később többször visszatér a film során, miközben ide-oda ugrálunk az időben. 
 
Ezután Heydrich fiatal éveit ismerjük meg. Hogy az agresszióra hajlamos, de egyébként perfekcionista fiatalember idegileg hogyan omlik össze, amikor komolyabb konfliktusba kerül a külvilággal, és nem az általa helyesnek vélt szempontokat látja érvényesülni. Hogyan ismerkedik meg és esik szerelembe Lina von Ostennel (Rosamund Pike), aki későbbi férjét megismerteti a nemzetiszocialista eszmékkel. Majd Heydrich Himmlerrel (Stephen Graham) való megismerkedését és a náci párttal párhuzamos felemelkedését kísérhetjük figyelemmel egyre nagyobb és nagyobb léptékekben, egészen az 1942. május 27-én bekövetkezett merényletig. Ezután szemszöget vált a film, és a cseh merénylők, Jozef Gabcik és Jan Kubis merénylethez vezető útját, illetve a merénylet utáni menekülési kísérletét láthatjuk. 
 
Heydrich gondolkodásmódjának feltárását Jason Clarke jó úton kezdi el, de sajnos nem volt megfelelő forgatókönyvírói és rendezői kísérete. A vitát, az álláspontok melletti pontos érvelést hirdető köztársaságban az elfojtott agresszióit, szexuális frusztrációit kiélni nem tudó, a hatalmat sugárzó emberek által könnyen befolyásolható fiatalember pályája egyenes úton vezet a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt karjaiba, és intelligenciájának, szorgalmának köszönhetően, a párt ranglétrájának a csúcsára. De hogy miért ő a Hitler által vasszívűnek becézett (amire a film eredeti címe, The Man with the Iron Heart) férfi, hogy mi kell ahhoz, hogy valakinek kipattanjon a fejéből a Halálgyár ötlete, nos, annak felfejtéséhez nem ad elég kulcsot a néző kezébe a film. Tehát éppen a magyar cím keltette elvárások nem teljesülnek: hogyan működik ez az agy? 
 
Ehelyett hirtelen a Heydrich-merénylet elkövetőinek szálát kezdjük követni, ami egy ígéretes és váratlan fordulat lehetne, de nem kapcsolódik Heydrich és felesége történetéhez. A két cselekményszál semmilyen módon nem rímel egymásra, tehát sem Heydrichnek (neki persze hogyan is tudnánk?), sem a cseh nemzeti és humanitárius célok érdekében küzdő szabadságharcosoknak nem tudunk drukkolni. A film látványos célja, hogy a két szál összekapcsolásával a néző mérlegre tegye a látottakat, elérve, hogy miközben totálisan elítéljük Heydrichet, mégis azonosuljunk vele, mint elsőszámú főhőssel. Ám ehelyett csak összegubancolja az addigiakat. Pedig egy ilyen megoldás például közelebb juttatott volna bennünket ahhoz az érzéshez, amit látványosan meg szeretne pendíteni a film: így a néző mélyen magába nézhetett volna, hogy ki is volt ez az ember, akivel azonosulásra kényszerítették, miért lett olyan, amilyen, és megdolgozott volna magában azért a saját végkövetkeztetésért, hogy miért a legnagyobb bűn ártatlan emberek tömegét (köztük gyermekeket) a halálba küldeni. 
 

A Heydrich feleségét alakító Rosamund Pike karaktere szintén nagy ígéret, a színésznő nagyszerűen ragadja meg a hazájáért és családjáért aggódó nőt, aki ugyan felelős azért, hogy férjét bevezette a náci eszmék világába, de emiatt elkezd benne felébredni valami bűntudatra emlékeztető dolog, ő kezdi megsejteni, hogy itt valami más zajlik, mint amire ő számított. És az is szép fordulata életének, hogy éppen férje halála az, ami végül feloldja a lelkében növekedő konfliktust a náci eszmék és férje iránti elkötelezettsége között. Ám ezt a szálat nagyon mostohán kezeli a film. Pedig éppen a feleségen keresztül lehetne árnyalni a képet: miként a nőben, úgy a nézőben is egyre inkább kezd megfogalmazódni a kérdés: „a férje lenne a megtestesült gonosz? És ha nem, akkor viszont mi az, ami mozgatja?” Az alkotók Pike karakterét magára hagyva nem erednek kellőképpen ennek a kérdésnek a nyomába.
 
A Heydrich elleni cseh merénylet, valamint a Csehországban és Prágában forgatott jelenetek helyszíneit jól felismerhetően budapesti helyszínek adják. A nézőtér soraiból többen is hangosan megörültek az ismerős utcák látványának, de a magyar utcaneveket az eredeti prágaiakra cserélték az alkotók. Kár, hogy egy második világháborús, a nácik elleni merényletről szóló filmnek csak forgatási helyszínét tudják kölcsönözni a budapesti utcák.