Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A FECSEGŐ POTYAUTAS 6.

Szóljon a dal!
2017. szept. 26.
Úgy volt, hogy egyszer, lippitik, lippitik, különben nem olyan régen, de már amikor fölfigyeltem a mostani szerelmemre, volt egy olyan est, úgy értem, irodalmi est, amiben a kapcsolataimról fecsegtem. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.

Összegyűjtött szerelmeim. Tömjén. Akkoriban még nyakkendőt kötött a lelkem. Nem dicsekszem, de tényleg sok volt. Én nem is akartam ennyit. Ők se akartak, de aztán mégis az lett, hogy összejöttünk. Addig kergettem, míg meg nem értette. Addig kergetett. Nem is volt kergetés, és mégis. Sokat szeret az ember, soktól vár mindent. Jó. Elmúlt ez a lázas, befektetői időszak, de éppen akkor jelent meg az a könyvem, ami a szerelmeimről szólt, hogy egyébként mit tesznek a közös élet alatt a lányok, az is lett az emlegetett irodalmi esemény tárgya, hogy például egyikük evett, összemorzsázta a világot, másik rendre megölt, alig győztem föltámadni, lopott is valamelyikük, a kihúzott lyukas fogát követelte, rám gondolt a gázrózsa alatt, másra gondolt, míg a szép, meleg testében körülményeskedtem, vagy úgy volt, hogy nem is volt. Mindegy. Ilyen szerelmeim voltak. Nem dicsekszem, van is.

Hanem azonban a fogantatás! Mivel több szerelmemet ejtettem teherbe, sőt, ez volt a tkp. célkitűzésem, hogy legyen másállapotos, legyen a világ olyan, mint én, és ne én legyek olyan, mint ez a hálátlan, szemét élet, és nem dicsekvésből, de bejött, minek következtében nagyon sok gyermekem szaladgál a világban, ennyi elég is, de nem is foglalkozom mindegyikkel, azt nem lehet, képtelenség ennyi alommal törődni, egyet kiválasztottam, azt apanázsban részesítem, atyai tanácsokat adok neki, próbálom olvasmányokkal ellátni, uzsonnát csomagolok, utalok, a rendezőinek tortát küldök, na, de mindegy is. 

Azt akartam csak elmondani, tudom, milyen a nő fogantatás közben. Hogy mit csinál. Saba, saba, hare krisna, jahve, jézus, ingassuk a karunkat, mint szélben dülöngélnek a fák. Jól van. Olyik énekel, olyik nem. Néha hamis. Nem. Nem kell bántani a miniszter urat, aki éneklésre buzdította a magyar hölgyanyát, amikor annak csilivili méhében ráfickóskodik a spermahuszár a petesejt eprére. Énekeljen. Apa is énekeljen. Szóljunk a szomszédnak, gyertek át, Jucika, János, ne izélj, jöhet a kutya is, foganunk, éneklés. Mozdul a lépcsőház is, jön Barbara néni a kilencedikről, hozza a befőttet, meg a Wass Albertet, már messziről kopog a botja, gyertyák gyúlnak szerte az ablakokban, mint Szegeden, a panelsoron, amikor a Vidi kibaszta, bocsánat, a Manchestert. Súlyos, szép nyolcvanas évek. Wittmann Géza. Az a szabadrúgás. Játszott tucatnyi meccset az NB I-ben, alig többet. De akkor. Ilyen a szerelem! Satöbbi. Foganunk. Koppan kettőt a hangvilla. 

Sajnos nekem se volt minden szerelmemmel fenékig tejföl. Az egyikkel úgy jártunk, hogy ő nem akart megfoganni. Labanc, nőben. Vagy inkább kommunista. Nézett rám, Ernő, nem. Érted?! Ha elefánttal üldözöl, akkor sem. Volt már gyereke, bennem se bízott annyira, nem akarta. Ő például nem énekelt. Hétezer forint volt a patika, bámult a fiatal patikus férfi, a tag biztos a lányának viszi. Kisokos. 

Na de van itt ez a kérdés, hogy mikor is lenne ez az éneklés. Mert amikor zsipsz-zsupsz Niagara lesz a férfi ölében, de legalábbis egy lomhán buggyanó Zagyva, attól kezdve van némi idő. Egy nap. Kettő. Három is akár. Újra hajat kell mosni, nem azért mondom. Bevásárlás. Egy kisregényt el lehet olvasni. Katona, Örkény, Jurányi, 3 tartalmas este. Na, tehát arra vagyok kíváncsi, honnan tudjuk, mikor kell énekelni. Mert meglehet, úgy kell, hogy a magömléstől folyamatosan. Az nem is rossz, mert legalább a másik is tudja, hogy ária, Háry János vagy Bánk bán, oké, megszakítás. Ha pl. nem akarna teherbeesést. De akarja csak. Kevesen vagyunk mi, magyarok. Tehát mit énekeljünk? Edda, ment a hűtlen, jött az ufó szemben, Ákos, László Mándoki, őőő, Rózsi, a Demjén Rózsi, nincs középút lalala, hát tényleg nincs. Meg most már az Omega is kóser, keresztvetés, gyöngyhajú lány, Dimitríj és Léna, kereszt, régi csibészek, kereszt. Zuhogjon a dal, beérik. Mi volt az a szép, megható dalszám, a halszagú? Az is lehetne. 

A szerelmem a Székelyfonót ajánlotta, egyelőre tanácstalan vagyok. 

Szóval, mondom, én nem bántom a miniszter urat. És más is vegye le a mocskos szájáról az ő derék, becsületes nevét. Azért is kérdezem, fejem meghajtva, szívemben a szeretet melegével, hogy tessék mondani, a klimaxra lenne-e tanácsa? 

Himnusz? 

Ergó Robi? 

E-ej uhnyem?

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek