Az estek házigazdái, Kondi Viktória és Szegedi Tamás minden előadás előtt röviden bemutatta az előadót s a szerzőt (több esetben a kettő egy), valamint ismertette az I. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál alapötletét, szándékát: hangot adni. A négy előadás címében is már benne van ez a nagyon határozott cél: beszélni arról, amit nem ismerünk, amiről félnek beszélni, amiről hallgatnak – vagy egyszerűen arról, amiről nincs információnk, nem tudhatjuk, mert sosem éltük át. Mert történetesen épp nem romának születtünk. Vagy nem svájci romának – azaz jenisnek – 1924-ben.
 Dömök Edina |
Ami összeköti a négy szöveget – azon túl, hogy roma származásúak a szerzői és sokszor az előadói is -, az, hogy szerzői példaértékű hétköznapi hősök, akik kiálltak és felemelték a szavukat. Akik tudtak változtatni a saját helyzetükön, és ezzel együtt az őket körülvevő környezetre is hatással voltak. Vagyis változásokat tudtak elindítani a társadalom kisebb-nagyobb csoportjaiban, aminél kevés nagyobb tett jut eszembe. Ezért is rettentő fontos kezdeményezés ez a fesztivál. Mert szükségünk van hiteles példákra, megélt és megküzdött sorsokra, igaz történetekre. Romáknak és nem romáknak egyaránt. Bár a magam részéről más-más célt és hatást előlegeznék meg a különböző célcsoportok tekintetében. A nem roma származású nézők felé mindenképpen a társadalmi érzékenyítés, egyáltalán az információáramlás, egy másik élethelyzetből fakadó nézőpont megismerése, párbeszéd a cél és eredmény. Ha azonban roma fiatal lennék, szomjaznám a mintákat, példákat, hősöket, akiket hitelesnek tarthatok, és akik értik a kultúrámat, belülről ismerik a társadalom rólam alkotott képét, a helyzetemet, az engem sújtó sztereotípiákat, nehézségeket. Azonban nagyon nem mindegy, hogyan épül fel és hogyan kerül színre egy-egy történet.
A Storytelling Fesztivál négy darabja és előadása számomra nehezen besorolható műfajilag – ahogyan hatásmechanizmusuk, illetve az ennek ismeretében meghatározható elvárásaim is. Nem dokumentumszínház, nem politikai stand up, nem monodráma, nem is mesemondó hagyományokra épül, mégis mindből egy kicsi. Nagy kérdés, hogy a látottakat mennyire nézzem színházi előadásként és mennyire társadalmi ügyként. Mint bármely más színházi előadásnál, fontos a szöveges alapanyag minősége és annak értelmezése, a rendezés, ezen felül a színészi játék, és mindaz, ami ezt megsegíti a színpadon, de óhatatlanul a legerősebb hatást az gyakorolja rám, ha annak tudatával nézek egy előadást, hogy az az előadó saját életéről szól. És ha ezek az elemek mind jól működnek együtt, és mind egyesével is magas minőséggel bírnak, akkor megszületik az erős hatás. Ha viszont néhol nem érzem átütőnek vagy személyesnek például a színészi játékot, akkor is megemeli az egészet az ügy, amit szolgál, ami az alkotóknak és a nézőknek egyaránt fontos. Fontosabb, mint az esztétikai elemek kifogástalan elegye.
Mind a négy szöveg húsbavágó témát dolgoz meg. A nyelvileg legszebben megmunkált darab talán Richard R. O’Neill A legnehezebb szó című műve, melyet Balogh Rodrigó rendezésében Dömök Edina ad elő magyar nyelven (fordító: Kondi Viktória). Verses formában íródott mesés politikai kiáltvány magas érzelmi hőfokon előadva. A szerző – aki maga is skóciai traveller (vagyis “vándorcigány”), a monológot egy barátnőjének írta, és Skócia miniszterelnökének szól, a travellereket ért igazságtalanságok miatti bocsánatkérésre szólítva fel őt. Bátor, tüzes, indulatos, pimasz: szabadság árad belőle.
 Mihaela Dragan |
A legmegrendítőbb Dijana Pavlovič Beszélj életem című monológja, melyet Mariella Mehr regénye alapján írt. A regény szerzője maga is áldozata volt a ‘20-as évektől egészen a ‘70-es évekig Svájcban folyó biológiai népirtásnak, melynek során jenis családokat szakítottak szét, nőket sterilizáltak, gyerekeket zártak elmegyógyintézetbe, hogy – származásukat betegségnek tekintve – “hibás génjeiket” kegyetlen kezelések során “gyógyítsák ki”. A rémisztő ebben, hogy bár a Svájci Föderáció nyilvánosan is bocsánatot kért a népcsoportot ért üldöztetés miatt, de minden vonatkozó iratot száz évre titkosítottak. Vagyis itt a storyteller krónikásként azt a hangot jelenti, aki nem hagyja, hogy a történtek a feledés homályába merüljenek, amit ma a digitális adatdzsungel korában szinte lehetetlennek tartunk, és mégis lehetséges!
Mindennek ellenére színházi előadásként nem tud erősen hatni, egyrészt egy buta technikai hiba (nem működnek a magyar nyelvű szinkrontolmácsgépek, így angolul olvashatjuk a gyorsan haladó angol feliratot), másrészt a választott színpadi forma – a felolvasás – miatt. A szerző-színésznő az előadás utáni közönségtalálkozón elmondja, hogy a szöveg elviselhetetlen keménysége, szörnyűsége miatt választotta ezt a távolságtartó előadásmódot. Azonban ezen az estén, azt hiszem, a magyar nézők egyáltalán nem kerülhettek elég közel a szöveghez.
Több különböző figurát szólaltat meg Románia első feminista roma színházának alapítója és vezetője, Mihaela Dragan, aki több roma nővel készített interjú alapján írt monológot a roma női sorsokról, szerepvállalásról. Szándéka, hogy széttörje a színházban a romákról kialakított romanticizált képet és az egységesítő sztereotípiákat, sikeres: képes hús-vér embereket ábrázolni, széttartó, egyéni életutakkal, véleményekkel. Megmutatja a roma identitáson belüli eltéréseket, különböző szerepfelfogásokat, szétbombázva a homogenizáló meghatározásokat. Különböző generációk képviselőit szólaltatja meg – egyszerű átöltözésekkel jelezve a karakterváltásokat a tradicionális népviselettől a sztreccsfarmer-bőrdzsekiig. A színésznő a közönségtalálkozón elmondta, mennyire fontosnak tartja, hogy eddig mások mesélték romák történeteit, most ők maguk fogalmazzák meg önmagukat.
 Alina Serban |
A leghatásosabb és leghitelesebb Alina Serban Felelősségem teljes tudatában kijelentem című élettörténete. Ritka pillanat, amikor olyan ember meséli el a saját történetét, akinek ez a szakmája. Alina romániai cigánylány, aki a színészmesterséget a Londoni Királyi Színiakadémián tanulta. Bátran vállalja nem csak saját történetét, de személyiségét is: rengeteg humorral és életenergiával, őszintén beszél saját hullámvölgyeiről. Előadásán 2009 óta dolgozik folyamatosan, számos változaton, formai átalakításon van túl, és jelenleg is egyfolytában alakítja a szöveget és a játékformát. Egy biztos: nagyon tudatosan vállalja a társadalmi/politikai üzenet kimondásának feladatát. Tudatában van kitüntetett helyzetének, az elemek e szerencsés összejátszásának, és használni akarja arra, hogy minél több emberhez eljuthasson a hangja.
A sajtóanyag szerint “a monodrámákból a szerzők és magyar oktatási szakértők részvételével a fesztivált követően oktatási módszertani anyag is készül. Ennek célja, hogy a fiatalokkal megismertesse a roma drámák és drámai hősök értékeit, továbbá segítse őket abban, hogy a saját környezetükben élő hősöket művészeti eszközökkel be tudják mutatni. Az oktatási módszertant 2017 őszén magyarországi – főként roma – diákok részvételével fogják a gyakorlatba átültetni, majd a következő években Európa számos országában is eljuttatják a fiatalokhoz.” Így remélhetőleg valóban egyre több roma fiatalnak lesz lehetősége a saját életének hősévé és írójává, alakítójává válni, és beszélni, kimondani, párbeszédbe lépni.
(Az I. Roma Storytelling Fesztivál fő szervezője a Független Színház Magyarország, helyszíne a Stúdió K, támogatói és partnerei: a Summa Artium NKFT. – Polgár Krisztina Emlékalap, Románia Magyarországi Nagykövetsége, a Magyarországi Brit Nagykövetség, a Román Kulturális Intézet, a Közép-európai Egyetem (CEU) és a White Light Stúdió.)