Marylin Manson budapesti koncertje
2017.07.26.

Összbenyomásként annyit tudnánk elmondani Marilyn Manson budapesti koncertjéről, hogy bár szerettük, Szikora Róbert fölöslegesen aggódott a lelkünkért. PUSKÁS PANNI ÉS BÍRÓ BENCE KRITIKÁJA.

PANNI: Körülbelül tizenhárom éves voltam, amikor először hallottam Marylin Manson egy számát, a Nobodiest, a Holy Wood (In the Shadow of the Valley of Death) című albumról. Igazából nemcsak egyszerűen hallottam, hanem láttam a hozzá készült klipet, amelyben Manson magának a sátánnak volt beöltöztetve, és szintén para gyerekeket ijesztgetett egy kastélyban, az erdő közepén. Az akkor még elképesztően ijesztőnek tűnő klip, ma már erősen egy horror-paródiának tűnik, ha most végignézem, világos, hogy már akkor viccnek szánták az alkotók, csak még nem tudtam, mi az az irónia. 

Fotó: Bíró Bence
Fotó: Bíró Bence
Ám Manson iróniájára nemcsak én, hanem az egész világ nem volt felkészülve. Legendák terjengtek arról, hogy Manson kivetette két lengőbordáját, hogy szexuális vágyait kiélhesse saját magán, sőt, keresztények tüntettek a koncertjei ellen rengeteg országban. Kis hazánkban Szikora Róbert (tudják, a gidákkal) szervezett tüntetést Manson 2005-ös koncertje ellen (arról nincsenek információim, hogy a gidák is részt vettek-e a demonstráción). Hogy Manson megszűnt a sátánnak lenni, azt nem bizonyítja semmi jobban, mint hogy 2017-ben Szikora már nem tüntetést szervezett, csak közös imádságot a koncerten résztvevők lelkéért, köztük
Bíró Bencéért és az enyémért is, ámen.

BENCE: Ámen. Én Frank Castorf egyik berlini Dosztojevszkij-adaptációjának, az Ördögöknek köszönhetően szerettem bele a Manson-féle Sweet Dreamsbe. A mostani koncerten is ennek a feldolgozásnak volt talán a legnagyobb sikere – sokkal jobb, mint az eredeti. Csak élőben nem szólt olyan jól, mint lemezen, és ez sajnos elmondható a teljes koncertről is. Egyrészt a Budapest Park hangosításával is voltak gondok, másrészt Manson hangja sem a régi már – mintha külön kérte volna, hogy az énekből csak keveset adjanak be. A profi stúdióminőség hiányát a színpadi effektekkel szerették volna kompenzálni: Manson elég jó energiákkal tolta végig a koncertet, többször is átöltözött, tőle megszokott módon gólyalábazott, felvonultatott egy egész mikrofonkollekciót, szívesen mutogatta latexnadrágos fenekét, illetve előszeretettel fetrengett a padlón (legalább tízszer) és mindenfélével húzta az első sorokban tomboló közönség agyát. 

PANNI: Bencével mintha nem is egy koncerten lettünk volna, pedig ott álltunk egymás mellett, ezt fotók is igazolják. Én elég korrekt zenészeket láttam a színpadon elég korrekt módon zenélni, de némi enerváltságot éreztem az előadáson és az egyéb show-elemeken is. Ha gonosz akarok lenni – és miért ne akarnék, hiszen magáról a megtestesült sátánról írok épp -, azt mondanám, Manson azért fetrengett előszeretettel a padlón (tényleg legalább tízszer), mert elfáradt, és szeretett volna kicsit megpihenni.

Fotó: Bíró Bence
Fotó: Bíró Bence
BENCE: Van abban igazság, amit mondasz. Sokszor valóban csak unottan járkált föl-alá, a zenekar meg legtöbbször mintha ott se lett volna. A számok közötti perces szünetekről nem is beszélve. De egyrész van ebben valami jóféle szemtelenség, másrészt meg furcsamód úgy néz ki, bennem erősebb a nosztalgia, mint benned.

PANNI: Talán épp a nosztalgia mondatja velem, hogy elkéstem, 2005-ben kellett volna ott lenni Manson koncertjén, ezt a bácsit meg hagyni kéne nyugdíjba menni. Kérdés, persze, és tök jogos, hogy 48 évesen ugyanúgy kell-e bohóckodni a színpadon, mint tizenöt évvel ezelőtt, mert egy olyan show-tól, amit Manson a kétezres évek elején csinált, csütörtökön a Budapest Parkban feltehetően könnyesre röhögtük volna magunkat. 

BENCE: Sajnos én is csak hallomásból tudom, hogy a 2005-ös koncert milyen legendásan jó volt. Ismerőseim kezüket-lábukat törték pogózás közben, és volt, aki - hogy ne kelljen kimennie a tömeg közepéből - ott helyben egy sörösüvegbe könnyített magán. Mert akkor ez mind belefért egy Manson-koncertbe. Persze, nem baj, hogy ma nincs így, épp ellenkezőleg: tetszett, hogy a közönség legtöbb tagja a húszas évei végén vagy a harmincas évei elején járt. Konszolidált, kedves emberek között buliztunk, akiket a színpadról áradó sátáni energiák ellenére (illetve pont azért) átjárt a szeretet és az összetartozás ereje. Örültek önmaguknak, egymásnak, a szabadságuknak, hogy azok lehetnek, akik. Mert ezt adja nekik Manson, aki a tagadás szellemeként elutasít mindent, ami konformista, és éltet mindent, ami más, különleges és egyedi. Ez az oka annak, hogy Manson ilyen sikeresen válhatott az ellenállás és a polgárpukkasztás szimbólumává. Ezért érezhették őt sajátjuknak a társadalomból magukat így-úgy kirekesztettnek érző csoportok, és így találtak egymásra a Manson-rajongók táborában a rockerek, a punkok, az emósok, a gothok, az antifasiszták, az anarchisták, sőt, még a melegek is. Mert Manson valójában egyáltalán nem a sátán földi helytartója, hanem egy cinikus megmondóember, aki önmagunk elfogadásának és a személyes szabadság megélésének radikális hirdetője. Provokatív megnyilvánulásai pedig legtöbbször nem öncélúak, hanem a világ álszentségének lebuktatására irányulnak. Ezért szeretjük őt igazán. Mert dühös dalait üvöltve sokszor úgy érezhetjük, hogy az egész világgal szemben mégiscsak nálunk van az igazság. Ez így volt a 90-es években, és még ma is így van.

PANNI: Úristen, Bence, mondd, hogy hülyéskedsz! Ez a koncert maga volt a konformizmus, a beletörődött öreg rocksztár utolsó rúgásai (akkor is az utolsók, ha még 30 éven keresztül rúgja az utolsókat). Mi a fenét jelent az 2017-ben, hogy egy zenész párszor ruhát vált a színpadon? Britney Spears 50-szer vált ruhát egy koncert alatt. És mit jelent az, hogy egy 48 éves pasi felhúz a latexgatyájára egy piros tangát, vagy agyon dizájnolt gólyalábakon tántorog a színpadra két bottal a kezében. Nincs ebben semmiféle kockázatvállalás, fele ennyi pénzért megcsinálnád te is.

Pic or didn't happen...
Pic or didn't happen...
BENCE: Megcsinálnám, de attól tartok, azért senki nem fizetne semmit. Manson mögött ott egy 25 éves karrier, és szerintem abszolút halad a korral illetve saját korával. Folyton átalakuló karaktere hordozza egykori szimbólumjellegét, de eközben újabb és újabb jelentésekkel is bővül. Kiöregedett rocksztár, igen, de az újabb számaiban reflektál erre is! Régebbi slágerei pedig érzelmi és politikai töltetük miatt elnyűhetetlenek, és ezt a mostani koncert is bizonyította. A Budapest Parkban összegyűlt nagyon is vegyes közönség tagjai remekül újra- illetve kiélhették régi vagy aktuális lázadási vágyaikat, együtt és külön-külön, ki-ki a magáét. 

PANNI: Én a magam részéről elengedtem Mansont a kétezres évek végén, és bár nagyon hiányzott, összességében mégis azt érzem, hogy nem ok nélkül tettem. A Fight song-ot, A Lunchbox-ot vagy a Beautiful People-t még rengetegszer meg fogom hallgatni, és jó volt őt egyszer élőben látni, de legközelebb csak akkor megyek a koncertjére, ha fizetnek érte.

BENCE: Manson az utóbbi években nagy átalakuláson ment át. Botrányai már nem nagyon vannak, dalaiban pedig egyre jobban eluralkodik az elektronikus hangzásvilág. Előző The Pale Emperor c. albumát rengeteg rajongója kritizálta és elutasította. Ezzel szemben aztán a Rolling Stone 2015 legjobb metál albumának választotta. Én csak azt sajnálom, hogy erről a koncerten (amelyet főleg a még ki nem adott legújabb album dalai és a nagy slágerekből volt összerakva) csak egy szám, a Deep Six hangzott el. A következő albumra, a Heaven Upside Down-ra pedig továbbra is abszolút kíváncsi vagyok.