Vári Éva búcsúelőadása a Játékszínben
2017.07.03.

Komika szerepben lubickolva, de félreismerhetetlenül egy díva szerényen nagystílű gesztusával köszönt el a pesti közönségtől Vári Éva. Visszavonulásával igazi úrinő távozik színpadainkról. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

Egy színészi pálya sokféleképpen véget érhet. Nyugdíjazással meg halálos sértődéssel, színházi Firszként elmorzsolt utolsó évekkel vagy csöndes pályaelhagyással, netán „tragikus hirtelenséggel”. Van azután az előre bejelentett visszavonulás esete, amely lehet gyors lefolyású (mint legutóbb Szombathy Gyuláé volt) vagy épp ünnepi estéktől kísért, hosszabban elhúzódó búcsúkör is. Vári Éva visszavonulása nyilvánvalóan az utóbbi típusba sorolható, mi több, annak valósággal reprezentatív példájává vált az elmúlt hetek-hónapok során. Hogy ez így történhetett, annak több nélkülözhetetlen előfeltétele volt, melyek közül messze a legfontosabb: a közönség és a szakma körében átütő népszerűség, pontosabban az úgynevezett közszeretet megléte. Vári Éva esetében ez bőven megvan, s miközben múlt pénteken a Játékszínben állva tapsoltunk a pesti közönségtől elbúcsúzó művésznőnek, elgondolkodhattunk e korántsem magától értetődő, azonban mégis oly természetesnek ható tüneményen.

Vári Éva
Vári Éva

Vári Éva ugyanis jelentős hendikeppel jutott a fővárosi, s általa az országos nagyközönség elé, s ezen korántsem csupán a diplomanélküliség tényét érthetjük. Merthogy már 52 éves volt, amikor Pécsről Budapestre szerződött, és a magyar színházi társadalom zártabb-kasztosabb, a budapesti közönség pedig tartózkodóbb (hogy ne mondjuk: elitistább) annál, semhogy könnyen be- és elfogadjon egy érett korú, vidéki jövevényt. De Vári Évának sikerült ez a kisebbfajta csoda: karcos és mégis muzikális hangja, színpadi svungja, valamint nyilvánvaló kollegialitása lábon megvette a szakmát és a közönséget.  Hogy a kilencvenes években megszerzett és az ezredfordulót követően csak tovább gyarapított népszerűségben a Szomszédoknak, majd Horváth Ádám következő dobásának, az Életképek sorozatának is érdemi szerepe volt, abban is elsősorban Vári ziccereket kihasználni képes színészi rugalmasságát csodálhattuk. Ezt a tehetségét kamatoztatta pályája második, budapesti felében a művésznő akkor is, amikor a minőségi bulvárszínjátszás egyik oszloposává vált az Orlai Produkció előadásaitól a Játékszínig. Mert bár Vári Évának vitán felül több jelentős drámai alakítása is volt ezekben az években (mint pl. Az ügynök halála Lindája a Tháliában), azért helyét és szerepét leginkább a bulvár körében és zsánerében találta meg. Így lett ő az egyik főszereplője annak az új keletű folyamatnak, amely a bulvárszínház elfogadottságát magasabb szintre látszik emelni. Méltán, hiszen ha ilyen rangú színészek emelik magukhoz Ronald Harwood vagy Ernest Thompson darabjait, értelmet nyer, sőt jó esetben megnemesül még a mesteremberi szakmánymunka is: mégoly profán közegben is váltig felmagasztalva a színház legrégibb hagyományát, az embermutogatást.

Vári Éva és Gálvölgyi János (Ambrus Marcsi fotói, forrás: Játékszín)
Vári Éva és Gálvölgyi János (Ambrus Marcsi fotói, forrás: Játékszín)

Múlt péntek este, a Játékszín színpadán is ez a nem hétköznapi látványosság adott értelmet a búcsúünneplést megelőző előadásnak. Popplewell és Thomas urak bűnügyi vígjátéka igazi kis semmiség, amely dacára ennek (vagy tán éppen ezért) mégis számos alkalommal és a legkülönfélébb címek alatt elénk kerülhetett már az elmúlt évek-évtizedek során. Volt korai kétrészes tévéjáték Gobbi Hilda főszereplésével, akkor Miért beszél annyit Mrs. Piper? cím alatt sugározták, de utóbb Ungvári Tamás önzetlen bedolgozásával szerepelt a Telepódium műsorán is: ez volt Az áldozat visszatér, Tábori Nórával. Vári Éva még 2007-ben, a Budapesti Kamaraszínházban találkozott először ezzel a darabbal, amely akkor e címen került bemutatásra: A szegény hekus esete a papagájjal. Vári Éva partnere akkor Szilágyi Tibor volt, s négy éve azután az ő rendezésében mutatta be a Játékszín ugyanezt a három felvonásos krimikomédiát, újra Vári Évával, valamint immár Gálvölgyi Jánossal a főszerepben.

A hölgy fecseg és nyomoz legutolsó előadása (túl Gálvölgyi János szövegmondásának olykori, zavaróan elnagyolt, kásássá váló szakaszain meg Csonka András kisebb botlásain) a komikusi-komikai rutin és ütemérzék, valamint a színpadi személyiség vonzerejének próbája volt, és Vári Éva fényesen vette az akadályokat. Mert ha visszavonulását a fáradtságra hivatkozva jelentette is be, színpadi lendülete még most is éppoly imponálónak bizonyult, akárcsak az a bohókás-kacér, megvesztegetően szubrettes modor, amely olyannyira személyes jegye a színésznő mindahány vígjátéki szereplésének. Az ízlés és a műfajismeret, a táncos léptű nőiesség és a szégyent nem ismerő bohóctemperamentum egészséges elegye uralta ezt az utolsó előadást is, hála Vári Évának, s ez a tény messzemenően fontosabbnak tetszett, mint a produkció kisebb-nagyobb esettségei.

Az előadásvégi filmes, virágcsokros, köszöntős ünneplés ilyesformán fikarcnyit sem tűnt erőltetettnek, de még csak bocsánatosan geilnek sem. Vári Éva személyében most valóban egy közönségkedvenc búcsúzott kollégáitól és hálás közönségétől. Méltósággal, egy úrinő mosolyos-könnyes tartásával, sosem forszírozva, de nem is restellve a zajos ünneplést. Hiszen ami jár, az jár.

Helyszín:  Játékszín
Időpont:  2017. június 30.