Hogy hideg volt-e, nem tudom, csak arra emlékszem, hogy miután kijöttem A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij életmű című tárlatról a Magyar Nemzeti Galériából, a téli napsütésben üldögéltem még egy órát a Hunyadi-udvar egyik kőpadján. Képtelen voltam csak úgy átlépni El Kazovszkij világából a Várbusz kapaszkodókorlátja mellé, nagy volt a nyomáskülönbség a kiállításon tapasztalt mélység, pulzáló energiamezők és a kinti lézengés könnyűsége között, valamilyen szellemi keszonkamrát kerestem. Nyomáskiegyenlítőm a tárlathoz mellékelt vékony kísérőkönyv lett, felcsaptam a négyzetes formátumú füzetet, végigolvastam a tizenkilenc labirintusszerű szekcióról szóló rövid írást, és megteremtettem magamban a saját huszadik termemet, a kiadványhoz mellékelt pár reprodukciót pedig kineveztem majdani emlékezetmankómnak. Szívem szerint magammal vittem volna az egész kiállítást, de legalább annak hagyományos összefoglalását, egy tanulmányokkal és gazdag képanyaggal ellátott kiállítás-katalógust. Ilyen viszont nem készült akkor a tárlathoz.

Másfél év telt el azóta, a közelmúltban pedig megjelent egy kötet, amit akkor annyira hiányoltam. Most már tudom, nem voltam egyedül ezzel a hiányérzettel, a kiállítás szervezőinek többen, köztük főmecénásként Kieselbach Tamás, felajánlották segítségüket a kiadvány elkészítéséhez, jó páran azzal, hogy előre megrendelték a még el sem készült katalógust, így teremtve meg az anyagi fedezetet a szó szerint hiánypótló munka elvégzéséhez.

Az egykori grandiózus, négyszáz alkotást és El Kazovszkij száz személyes tárgyát felvonultató tárlatról készült kiadvány maga is grandiózus lett, több, mint háromszázötven oldal terjedelemben és egy Magyarországon kifejezetten innovatívnak számító – bár használatát tekintve problematikus – megoldással vállalkozik arra, hogy dokumentálja a kiállítást. Szerkezetét tekintve a könyv első ránézésre követi a megszokott formát, egy személyes emlékeket felvonultató írást követően öt tanulmányt közöl az El Kazovszkij-életművel kapcsolatban, majd egy roppant bő képanyag következik, ugyanakkor a hagyományos kereteket túl is lépi a kiadvány, előnyösen felhasználva azt a kényszerű helyzetet, hogy a kötet nem a tárlatot megelőzően, hanem azt követően készülhetett el.

El Kazovszkij 2008-ban bekövetkezett halálát követően a Holmiban jelent meg először a nemzetközi jogászként ismert barát, Nagy Boldizsár személyes megemlékezése, amelyet nyitányaként újraközöl a most megjelent katalógus is. Nagy sorai azokhoz is közel hozzák El Kazovszkij személyét, akik közvetlenül nem ismerhették őt. „Igazi férfi volt”, szól a felütés, „ahogy az antik görög világban azt értették”. Az öntörvényű, az esszenciális létezést választó El Kazovszkij képe bontakozik ki előttünk, akinek művei „ugyanazokat a kérdéseket tették fel szerelemről, halálról, Isten lehetőségéről”. Aki hedonista volt, akkor is, ha művészetről, ha ételekről, ha utazásról volt szó, aki társalgásait a görög filozófusok mintájára vezette, aki a nyelv mestere volt teázás közben ugyanúgy, mint költeményekbe feszítve a gondolatokat. Aki hagyományokat, rituálékat, ünnepeket teremtett, ezek közül a nagyközönség számára a legismertebbek Dzsan-panoptikumai, amelyek egy sorsfordító életesemény, egy nagy szerelem felidézői voltak közel negyedszázadon át. Személyes hatását leginkább Nagy Boldizsár zárószavaiból hallhatjuk ki: „iszonyúan hiányzik, mint bolygóknak a kihunyt nap”.

E mélyen személyes hangvételű írást öt tanulmány követi, amelyek már a történeti-esztétikai koordinátarendszerben mozogva bővítik ki az eddigi kutatási eredményeket.

Siklós Péter „Az átöltözködött szív” – El Kazovszkij orosz hátteréről című írásában a művész életének első, Szovjetunióban töltött tizenhat évének hatásával, családtörténetével, és az életmű megértése szempontjából fontos adalékokkal szolgálva El Kazovszkij műveltségének e korai évekből származó aspektusaival foglalkozik. Ez utóbbi vonatkozás izgalmas részletekkel gazdagítja az eddigi kutatási eredményeket. Az olvasott művek áttekintéséhez egy 1985-ös Kazovszkij-munka, a Kaszás angyal irodalomjegyzékkel című mű szolgál támpontul, amelynek két oldala közül az egyiket a gyermekkori olvasmányélmények cirill betűs felsorolása teszi ki, a másikat pedig a később, Magyarországon megismert irodalmak latin betűs jegyzéke jelenti. A korai olvasmányélményei közül az oeuvre-re leginkább a görög mitológiával és művészettel, valamint a Napóleon korával foglalkozó könyvek voltak hatással, de figyelemre méltó, hogy Kazovszkij három és tizenhárom éves kora között Dosztojevszkij, Paszternak, Rabelais, Tolsztoj, Thomas Mann, Gogol, Diogenész Laertiosz fő műveit is megismerte. Ugyanakkor például Siklós azt is kimutatja, miként hatott a Moszkvai Állatkert nagyragadozóit ápoló állatorvos, Vera Csaplina könyve vagy más gyermekkönyvek alakjai El Kazovszkij képi világára.

E képi világ legjellegzetesebb jegyeivel foglalkozik Rényi András – a kiállítás kurátora és a katalógus szerkesztője – Az allegorikus tekintet szomorújátéka: El Kazovszkij ikonológiája című tanulmányában. Ez a szöveg egyben sajátos válasz a tárlatot követő azon kritikákra, amelyek El Kazovszkij festői minőségével szemben fogalmaztak meg kétkedő álláspontot, amelyet a szerző szerint legszabatosabban György Péter fogalmazott meg ekképpen: „Kazovszkij nagy művész volt, de nem volt nagy festő”. Rényi azonban nem ezt az állítást kívánja cáfolni vagy indokolni, hanem az autonóm táblakép hagyományába nem illeszthető festői életmű belső törvényszerűségeit, a kazovszkiji kép szintaxisának logikáját kísérli meg feltárni, hogy ennek révén megragadhassa az életmű sajátos helyi értékét. Rényi elsősorban El Kazovszkij 1981 és 1986 között készült Vajda-lapjait elemzi, és mutatja ki, hogy a művész „szakítása az esztétikai modernizmussal radikálisabb, mint az avantgardoké és posztmoderneké”, Kazovszkij festői gondolkodását a képalkotás egy premodern időszakához, a barokkhoz való sajátos visszatérés jellemzi. 

A kötetben helyet kapott még Urai Dorottya El Kazovszkij performanszművészetével, a Dzsan-panoptikumok történetével és azok kutatási nehézségével foglalkozó írása, Erdő Rebeka tanulmánya a művész punkhoz fűződő viszonyáról, valamint Iricsek Zsuzsanna munkája, amely a transzszexualitás és a férfi identitás szerepét járja körül Kazovszkij életében, munkásságában és fogadtatásában.

A kiadvány képanyagot tartalmazó, szoros értelemben vett katalógusrésze csak nyert azzal, hogy a tárlat után indultak el a szerkesztői munkálatok. A kiállítás előtt készülő albumok természetszerűleg csak a művek reprodukcióit tartalmazhatják, az adott tárlat enteriőrfotóit, így a termek dokumentációját nem. 

A szerkesztők szakítottak a képmellékletek hagyományos formátumával, az „egy oldal/egy reprodukció/adatok” beosztással, a katalógusrész gyakorlatilag egy külön könyv a könyvben, egymást kölcsönösen értelmező ritmusban váltakoznak a lapokon a terembelsők képei, a kiemelt műalkotások reprodukciói, és az adott tartalmi egység mélyebb megértését segítő személyes dokumentumok, tárgyak fotói, rövid kísérőszövegek, sőt egyes olyan dokumentumok is, amelyek egykor a kiállításon nem szerepelhettek. A lapok ugyanazt a tartalmi logikát követik, amit egykor a kiállításon megismerhettek a látogatók. A katalógus tizenkilenc fejezete ugyanis azonos a kiállítás egykori tizenkilenc szekciójával, így most is az El Kazovszkij szinte valamennyi formai jegyét összegző Ünnep csarnokából indulunk, hogy az „ősesemény”, a Szerelemmel való találkozás bemutatásától eljussunk egészen a nagybeteg Kazovszkij élettől búcsúzó ciklusaiig, a két végpont között pedig áttekinthetjük az életművet szervező főbb jegyeket. Vagyis a jelen munkának köszönhetően papíralapon újra bejárhatjuk a tárlatot, miközben legalább bélyegméretben a kiállításon bemutatott összes (négyszáz!) alkotás szerepel a kötetben. A kötet tipográfiája szép, letisztult, a címben használt kazovszkiji vándorállat motívuma pedig többrétegűvé teszi esetünkben az életmű szó értelmezését.

Az album igazi újításáról még nem szóltam, és sajnos nem is tudok szólni. A kiadvány hátsó fedlapján szerényen megbújik egy QR-kód és egy link, fölöttük egy csendes felszólítás: Járja be a kiállítás tereit itt. Kétségtelenül van valami elegancia ebben a visszafogottságban. Eddig minden szép és jó és nagyon innovatív, de úgy tűnik, egy kis hiba csúszott a rendszerbe. A Macre és Windowsra is optimalizált programot Windows 8-ra és 10-re, tehát a magyar átlagfelhasználó számára elérhetően nem sikerült letöltenem. Hogy kiszűrjem a legnagyobb potenciális hibafaktort, saját magamat, ellenőrzésképpen egy rendszergazda segítségét is kértem, de ő sem tudta megnyitni a virtuális kiállítás digitális kapuját. 

Mindenesetre nem ez a hibaüzenet villog a legerősebben a projekt kapcsán előttem. Az egykori téli napot az analóg kötet is tökéletesen visszaidézi az év minden szakában, és amíg közös virtuális memóriánk nem lesz hozzáférhető, eszem egy trüffel desszertet. Mint a könyvből megtudhatjuk, El Kazovszkij is szerette.