Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ EGYÜTTLÉLEGZÉS TITKA

Elválaszthatatlanok
2017. jún. 28.
Olasz művészfilm a sokismeretlenes érzelmekről és az áldásos-átkos lélektársi kapcsolatról. PÁPAI ZSOLT KRITIKÁJA.

A kortárs olasz film alkotói számára a klasszikus modernizmus kiapadhatatlan ihletforrásként szolgál, mégpedig kivált Fellini életműve, amely annyira inspiratív és oly gazdagon felhasználható, hogy a segítségével egyesek – Tornatorétól Sorrentinóig – egyenesen a világmozi élmezőnyébe tudták katapultálni magukat. A Fellini-oeuvre valószínűleg – nagyon helyesen – örök forrás marad a világhírnévre aspiráló olasz direktorok számára.

Az Elválaszthatatlanok, a helyi rendezők újabb rajához tartozó Edoardo De Angelis negyedik mozija is ezt bizonyítja. Az Elválaszthatatlanok pikantériája mindazonáltal, hogy Fellini megidézése mellett az olasz film egy másik nagyágyújának a hagyatékát is inspirációként használja. Miközben egyes motívumokkal Fellinire kacsint ki a rendező (lásd például a hatalmas, fehér, mobil Krisztus-szobrokat, amik Az édes élet nyitányát citálják), nyomatékosan épít Marco Ferreri munkáira is. Filmjének különös témájával és egyes jelenetek szcenírozásával idézi a mester szellemét, továbbá azzal, hogy az egyik – a két főszereplő melletti legfontosabb – figurát magáról Ferreriről nevezi el.

Az Elválaszthatatlanok ugyanakkor becsatlakozik abba a lassan százéves mozitradícióba is, amely a testi defektusokat zsákmányolja ki a dramaturgiában és a látványban (lásd például a Notre Dame-i toronyőr történetének már a némafilm korszakától sorra megjelenő adaptációit, vagy Todd Browning híres-hírhedt Szörnyszülöttekjét, 1932-ből). Az Elválaszthatatlanok hősei varázslatos hangú, szoborszép, későkamasz ikerlányok, akik csípőjüknél össze vannak nőve. Daisy és Viola adottságait kalmárszellemű apjuk ügyesen használja ki, rendre fellépteti ugyanis őket különböző rendezvényeken, ahol nem csak szirénhangjukra, hanem a testi adottságaikra is kíváncsiak a jelenlévők. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Amikor az egyik lány, Viola szerelmes lesz (ez a motívum valószínűleg a Szörnyszülöttekből érkezett ide), illetve amikor kiderül, hogy a lányok szétválaszthatóak egy nem is túlságosan bonyolult műtéttel, halmozott konfliktushelyzet születik. Ellentétek ébrednek egyrészt a lányok és a status quo fenntartásában érdekelt apjuk, továbbá maguk a lányok között is, hiszen Daisy nem kívánja a szeparációt, míg a szerelmes Viola mindennél inkább vágyik arra.

Ha kortárs filmes párhuzamokat keresünk, a 2015-16-os évek egyik slágerfilmje és fesztiválkedvence, a török Mustang juthat eszünkbe. Egymással pszichésen egybeolvadt, de eltérő identitásuk, valamint nem csak a környezetük, de a maguk számára is többismeretlenes érzelmeik, továbbá a sokszor nehezen kiszálazható motivációk miatt ellenirányokba divergáló lánytestvérek a főszereplői mindkét filmnek. Nem beszélve arról, hogy a Mustang és az Elválaszthatatlanok is az önkeresés és a világba vetettség buktatóiról, kötődésről és elválásról, szeretetről és szeretetlenségről szól. Különbség viszont, hogy a Mustang realistább, földközelibb tónusú, míg az Elválaszthatatlanok helyenként szürreálisba hajló képi világgal operáló és néhol már-már szupernaturális témákkal is kokettáló film – és ekképpen, ha nagyon távolról is, de megidéz egy másik kortárs fesztiválfavoritot, a lengyel Agnieszka Smoczynska sellőtestvérekről szóló, 2015-ös bizarr Csábítását is (The Lure).

Ellentétben azonban nevezett filmekkel, az Elválaszthatatlanok legnagyobb problémája a forgatókönyve. Egyrészt a fordulatok jobbára kiszámíthatóak, azaz a sztori alig képes meglepetést okozni (szökés a csalárd apa elől, menekülés a gaz csábítófigura bűnbarlangjából), illetve amikor mégis valami váratlan történik – lásd például a film hosszúra nyúlt, negyedórás kódájának cselekményvezetési écáit –, akkor az inkább bosszantó eredetieskedésnek, semmint a történetbe belesimuló dramaturgiai ötletnek tetszik.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Különös kevercs az Elválaszthatatlanok, rendhagyó és klisészerű dramaturgiai megoldások elegye. Ugyanakkor a rendező jó érzékkel használja ki a történet melodrámai potenciálját, és az is mellette szól, hogy a témában óhatatlanul benne lévő érzelmességét a giccshatáron túl áradni nem engedi. A színészvezetési képességei is kiválóak, amit maradéktalanul igazol az itt debütáló, főszereplőket adó Montana testvérpár elnavigálásával.

Megszokhattuk, hogy a kortárs olasz középfajú művészfilm (ha tetszik: szerzői közönségfilm) nagy ereje a kivitelezése. A film kiállításával ezúttal sincs gond, Ferran Paredes operatőr aprólékosan kidekázza a látványvilágot, és míves hosszúsnittekkel indít már a nyitányban – a plázsról egy szobabelsőbe jutunk a kamera hajnali fényektől festett hosszú sétája alatt –, és Paredes később is meseszép képeket fest, nem utolsósorban azzal, hogy okosan kihasználja rendezője tengerpartok iránti vonzalmát, és képeslap-kompozíciók sorát teremti meg, vízzel az elő- vagy háttérben. 

Ám a szép képek a gyengécske dramaturgiát nem tudják feldíszíteni. Hiába a mesteri kompozíciók, ha a cselekményvezetés bicebóca. Összességében az Elválaszthatatlanok ragyogó kivitelezésű és izgalmas témájú, de csak részletmegoldásaiban érdekes film. Egy áldásos-átkos lélektársi kapcsolat feltérképezésére tett kísérlet, amelyet az alkotói jól láthatóan mélynek szántak, valódi mélysége azonban aligha van: De Angelis rendező inkább csak evidenciákat sorol az összetartozás fontosságáról, az együttlétezés öröméről-bánatáról, és keveset mutat meg azok titkából.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek