Brecht-Dessau: Kaukázusi krétakör - Katona József Színház, Kamra
2017.06.15.

"Írd meg a jóságot", szól oda nekem valaki, amikor kifelé jövünk a Kamrából a Kaukázusi krétakör előadása után. Visszakérdeznék, és a rosszasággal mi lesz, de már elsodródtunk egymástól. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Egyetlen hosszú mondat, az kéne ide; belesűríteni mindazt, amit Székely Kriszta belesűrített ebbe a kétrészes, majdnem háromórás előadásba, ami mégiscsak egyetlen mondat, egy jó hosszú mondat.

Borbély Alexandra és Pálos Hanna
Borbély Alexandra és Pálos Hanna

Kezdeni úgy lehetne, hogy a terem sűrűségét idézem föl: a közönség köröskörül üli a játék terét, a játék tere pedig behullámzik a nézők terébe; Szakács Ferenc ezt, vagyis a teret hozta létre, kicsi négyszögletű tér ez, rajta még kisebb forgó, díszletnek pedig legföljebb az egyetlen ládát lehetne nevezni. Merő intimitás az egész, nemcsak azért, mert szóba van elegyedve velünk - hiszen mi vagyunk a kolhozfalu népe a keretjátékban, de közülünk kerül ki a második rész válni készülő párja is, akik aztán mégsem válnak -, hanem mert a karnyújtásnyinál is rövidebb közelség beleránt bennünket a történetbe, a játékba, együtt a játszókkal, akik ott ülnek közvetlenül előttünk, csak mi nem pattanunk föl, noha olykor nehéz megállni. Nem szokványos nézői pozíció ez, a rendező játszik velünk (is): nézzük a játékosokat, ők is bennünket, és nézzük a többi nézőt, egymást. Elgáncsolnám a Grusét üldöző vértest, ha merném. A rendező csinálja ezt velem - és másokkal, nyilván: olyan hatásmechanizmust működtet, amely amely egyszerre céloz "fejre és szívre", vagyis a racionális szemlélődés mellett érzelmileg is aktivitásra serkent. Ez persze igen gyakori rendezői attitűd a jóknál, mondhatni, alapértelmezés, de mégis ritkán sikerül ilyen harmóniában - mondok példát: amikor Szirtes Ági a parasztasszony szerepében őszintén segíteni akar Grusénak a kisbaba megmentésében, aztán az első, a legelső kérdésre mégis elárulja őt, akkor ugyanabban a pillanatban tolul föl bennünk a rosszallás és a megértés, és ugyan tudjuk, amit tudunk, mégsem bírunk haragudni rá. Ahogy Gruse sem.

Mészáros Béla és Pálmai Anna
Mészáros Béla és Pálmai Anna

Brecht példázata - egyéb régebbi példázatokra épülve - valóban a jóságról szól, pedig a tollát annak idején a társadalomkritika mellett a társadalomjobbítás vezette. Mindig akart velünk, nézőkkel valamit, leginkább azt, hogy ne úgy menjünk ki a színházból a darabja után, ahogy bementünk oda. Amúgy ez is alapértelmezés (és minden művészeti ágra érvényes), de aligha éppen így gondolta. A színház ugyanis bekebelezi ezt a darabját is, és tessék: "rettenetes a kísértés a jóra", mondja az Énekes, a legerősebben és legszebben tán Garai Gábor szavaival; Szabó-Székely Ármin új fordításában ez úgy hangzik, hogy "ijesztően csábító a jó", nekem ez is megfelel, mert az a fontos, hogy a jósághoz hol a rettenetes, hol az ijesztő tapad. Első blikkre paradoxon, de Székely Kriszta rendezésének tán legerősebb "mondása" e paradoxon megsemmisítése, a két ellentétesnek tűnő fogalom összesimítása, merthogy a jó rettenetes is, meg ijesztő is.

De zsigeri és leküzdhetetlen is; ez már Pálmai Anna alakítása, az ő Gruséja ilyen, nem tehet róla, nem tehet ellene, jó és kész. Annyi rossz esküszik ellene - üldözik, pénze sincs, szembejön vele megannyi emberi gonoszság, gyarlóság, esendőség és mindaz, amire azt szoktuk mondani, hogy "ilyen az emberi természet" -, de ő nem lesz hős, nem lesz kivételes, csak marad az, ami: jó. Természetesen és földhözragadtan jó. Jósága láttán kedvünk lenne odakiáltani minden rossznak, na, erre varrjatok gombot... Pálmai Anna játéka egyszerűen hibátlan, pontosabban egyszerű és hibátlan - mindkettőben része van a többieknek, a Katona megannyi pompás, perfekt színészének, akik a maguk kontrasztos szerepformálásával alaposan árnyalni tudják Gruse jóságát. Mészáros Béla Szimon Csacsavája hétköznapi, életre szóló szerelemmel teszi ezt; kettejük összenevetése olyan beszédes, hogy forróbb vallomást nemigen látni. Együtt győznek a végén, és hármas ölelkezésük (a kisfiúval, a bájosan érett Zsámbéki Jakabbal együtt), boldog mosolyuk láttán csak a leggyanakvóbb nézőben merül föl egy lehetséges ködös, nem ily idilli jövőbeli kép...

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Szirtes Ági, Borbély Alexandra, Pálos Hanna, Rajkai Zoltán, Vajdai Vilmos, Molnár Gusztáv és Tasnádi Bence különb-különb szerepekben, domináns jellemvonásokra vagy cselekedetre építve hoznak életes figurákat. A Kormányzóné - a biológiai anya - egy sértett felkiáltójel, a szakácsnő és a parasztasszony nyers életösztön, a haldoklót megjátszó vőlegény a jóság büntetése, a vértes: katona, nem ember, mondanánk, de hát mégiscsak ember. Szoktuk mondani ezt is.

Paul Dessau számos Brecht-darabhoz írt zenét (bár az elsőszámú zeneszerző Kurt Weill volt), a Kaukázusi krétakör mellett a Kurázsihoz, a Puntilához, a Don Juanhoz is (bár e legutóbbiból sokszor elhagyják). Több mint jó ötlet volt a rendezőtől Péterfy Borit és két muzsikusát kérni föl a zeneszolgáltatásra: az Énekest játszó színésznő-énekesnő ugyanis nem elválasztja a narrátori megszólalásokat és az éneklést az előadástól, hanem éppenhogy beleépíti, és mivel színész, virtuóz hídépítő játszók és nézők közt.

 

 

Péterfy Bori. Forrás: Katona József Színház. Fotó: Horváth Judit
Péterfy Bori. Forrás: Katona József Színház. Fotó: Horváth Judit

Azdak, a darab második részének főhőse mintha egy kocsmaasztal alól mászott volna ki; ki tudja, mitől véres az arca meg a ruhája, nagy baja nem lehet, mert nyújtott léptekkel jár ide-oda, csak úgy lobog a fürdőköpenye, s látni engedi a fekete klottgatyát meg a strandpapucsot. Ez a részeges, korrupt, a jog társadalmi felelősségéről mit sem gondoló botcsinálta bíró egyetlen pillanatra sem téveszti szem elől a saját érdekét és hasznát, és esze ágában sincsen a mi morális igazságérzetünket győzelemre vinni. Ezért aztán vállveregetést sem érdemel, amiért mégis így alakul. Kocsis Gergely széles mozdulatokkal, hadonászva szinte vezényli a hallgatóságát, minket is beleértve; és miközben szaporán dönti magába a kannás bort, narcisztikus kedéllyel megosztja velünk sajátos jogértelmezését és jogalkalmazását. A krétakör-próbán a remélt és kikövetelt honorárium szüli az ítéletet - míg a pőre valóság fölül nem üti: a kisgyerek Gruséhoz fut. Azdaknak így is jó - és miközben hagyományosan bírjuk mi az ilyen fapados igazságokat osztogató, népies józan észre hallgató figurákat, mégsem szeretnénk, ha bármilyen jogi ügyletben ő lenne a bíránk. Pedig a végeredmény milyen csábító: merő boldog vég az egész.

A jóság diadala. Mert a kísértés, a csábítás tényleg rettenetes. Láttam két éve a Keletinél, a Nyugatinál - jut eszembe, de már csak később, a biciklin, hazafelé.

Az előadás adatlapja a port.hu-n található. 

Szerző: Csáki Judit