Volt egyszer egy Venice
2017.06.14.

Van ennél lejjebb, csak arra már nem vagyunk kíváncsiak. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Kutyával és kisgyerekkel mindent el lehet adni. Még a nyugdíjas Bruce Willist is, akiről joggal hihetné azt bárki, hogy rég visszavonult. Az elmúlt években ő is szert tett arra a különleges képességre, ami Nicholas Cage-nek is megadatott, és imponáló következetességgel szerepel olyan filmekben, amikről még csak nem is hallott az ember. Részben mert mozibemutató híján rögtön a nagyáruházak DVD-turkálóiban landoltak, másrészt meg mert elvből nem ülünk le olyan film elé, aminek Tüzes bosszú a címe. 

Willis azonban nem zavartatja magát, hiszen bevallotta, hogy csak azért akciósztárkodik még így 60 felett, mert ezekkel a filmekkel fizeti be a csekkeket. Az akciósztárok öregfiúk-csapatából, A feláldozhatók 3-ból például azért írta ki Sylvester Stallone, mert Bruce napi egymillió dollárnál kevesebbért a pisztolyt sem volt hajlandó megemelni. Rég lehervadt már arcáról a csibészmosoly, alvajárva dolgozza végig a filmeket, és az sem garancia a minőségre, ha olyan rendezővel akad dolga, aki történetesen művész is egyben. Pár éve még azt mondhattuk, legalább a függetlenfilmekben tartja magát Willis, és milyen jó volt például Wes Anderson egyik melankolikusaként a Holdfény királyságban. De különc indie-kben mostanában nem vállalt szerepet, amikor meg igen, akkor Woody Allen rúgta ki – a Café Societyből –, mert képtelen volt megjegyezni a szövegét (végül Steve Carellhez vándorolt a hollywoodi színészügynök szerepe).

Szóval nem könnyű manapság Bruce Willis-rajongónak lenni, csak a régi filmek nyújthatnak vigaszt, meg a remény, hogy M. Night Shyamalan valami jó csavart tartogat A sebezhetetlen folytatására, amire már a Széttörve végén visszahozta a kopasz akciósztárt. És hát a Volt egyszer egy Venice-ben is volt némi ígéret, legalább annyi, hogy kutyák és gyerekek mellett egy kis napfényt, meg valamiféle Elmore Leonard-os hangulatot csempész az életünkbe.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Willis egy lezser, szörföző magánkopót játszik, akit mindenki ismer Venice Beachen, és különböző pitiáner megoldandó ügyeket taksál rá. Haverjának, aki a szörfboltjában szomorkodik, válni segít, a nagymellényű ingatlanos számára meg egy graffitist kéne elkapnia, aki az egyik lakóházára olyan képeket fúj, amiken, hát, megalázó anális szexben vesz részt az egoista ingatlanos.

Álmosan csordogáló hétköznapjait csak az zavarja meg, hogy elrabolják a pofátlanul aranyos kutyáját. A hangulat ezután sem borul be, mert a Cullen testvérek nem a John Wick harmadik részét forgatták le, még ha a felállás – szerethető rosszfiú a kutyáját elrabló undok rosszfiúk nyomába ered – az utóbbi évek egyik nagy akciófilmes sikeréből lehet ismerős, amelyet a kritikák – tegyük hozzá: jogosan – szürreális stílusú fejlövéspornóként dicsértek. Cullenék szeme előtt inkább olyan példaképek lebeghettek, mint A nagy Lebowski, a Rendes fickók, vagy a Beépített hiba, amikben lassan telik az idő, az emberek inkább karikatúrák, a humor pedig tabukat sérteget.

El kell ismerni: legalább megpróbálták. Az unalmas akciókat például teljesen kihagyták a filmből, most még az autósüldözés se kötelező. A mellékszereplők színesek, egy jelenet erejéig a legtöbbjük szórakoztató: a félmeztelen uzsorás, aki fémdetektorral keres vagyontárgyakat a homokos parton, vagy a barátságos drogdíler, akit meghat, hogy Willis az unokahúgának akarja visszaszerezni a kiskutyát.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Csak hát hamar kifulladnak ezek a fura szerzetek, mert amióta Tarantinónál úgy kezdtek viselkedni és szót csépelni a gengszterek, mint a hétköznapi kisemberek, nincs akkora svungja annak a viccnek, hogy alkudozás közben vaníliás muffint majszolnak a drogdílerek. A tabudöntések pedig öncélúnak tűnnek, Venice transzvesztita közösségét például csak olcsó poénok kedvéért emelik be a filmbe, hogy lám-lám, milyen vicces, ha egy nőnek öltözött férfi akarja eladni a testét a macsó heterónak – pláne, hogy még kövér is.

Két jelenetre fogunk emlékezni a filmből, de azt a kettőt az istennek se tudjuk majd kiradírozni az emlékezetünkből. Az egyikben meztelenül gördeszkázik végig a városon Bruce Willis, és mikor egy rendőr levillogja, kénytelen felcuppantani a pisztolyát az ánuszába. A másikban az egyik simlis transzvesztita fejbe veri a magánkopót, és nőnek öltözteti az ájult detektívet. Hogy minek? Ne kérdezzék. Nincs mögötte koncepció, nincs felépítve előzőleg a karakterében, így hát nem olyan merész vicc ez, mint amikor De Niro bukkant fel női ruhában a Csillagporban.

A lazán görgetett történetből sem sül ki sok értelmes dolog. A szálak végül összefonódnak, de esetlegesen, bármiféle épkézláb poén vagy belső rendszer nélkül. A Cullen fivérek nem Coen testvérek, náluk a véletlendramaturgia csak puszta kavarodás, amivel összekuszálják a szálakat, de nem szervezik abszurd életfilozófiává, mint a Véresen egyszerűben, vagy például a Nem vénnek való vidékben.

Persze nem is kell erre számítani az íróktól, akiknek a Két kopper is fel van tüntetve az életrajzában, de azt azért nem vártuk, hogy még nyári limonádénak is langyos lesz ez a tengerparti bohóckodás. Az egy dolog, hogy Cullenéknek lenne mit csiszolni a humorán, de attól még összevághatnák tisztességesen az akciókat. Mark Cullennek ez az első rendezése, és ezt le sem tagadhatná: a filmnek nincs ritmusa, a beállítások ötlettelenek, az üldözések, a lövöldözések pedig olyan benyomást keltenek, mintha az operatőr lemaradt volna az érdekes eseményekről, és a sallangból kellett volna összeollózniuk a filmet.

Pár poén azért így is betalál, nem kell kuncogás nélkül végigülni a filmet, és hát a színészeket is fel lehet hozni a film mentségére. John Goodman most is zseniális, karót nyelt testtartásával úgy csoszog végig a filmen, mint egy szomorú kisiskolás, és közben rendkívül szórakoztatóan fúrja meg az akció- és a detektívfilmek közhelyeit. Mellé csak Jason Momoa, az általában kigyúrt barbárokat (Trónok harca, Conan) meg kigyúrt isteneket (Aquaman) játszó színész zárkózik fel, aki itt végre a komikusi vénáját villanthatja meg. Ők ketten simán lejátsszák Bruce Willist a saját filmjében. 

Meg igazából a kutya is.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Szerző: Soós Tamás
Címkék: Mozipremierek 2017