Molière: Tartuffe. Írta: Parti Nagy Lajos - Weöres Sándor Színház, Szombathely
2017.06.09.

A szombathelyi bemutatónak az ötödik felvonás a veleje, itt mutatkozik meg teljes fényében Béres Attila rendező interpretációja, amelynek kulcsmondataként alighanem az elferdített mondást, a Sic itur ad acta sort jelölhetjük meg. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.

Mertz Tibor és Bajomi Nagy György
Mertz Tibor és Bajomi Nagy György

Akár gondolt erre Parti Nagy Lajos 2006-ban, akár nem, Tartuffe-fordításának hiátusával korszakos konjunktúrát teremtett a Molière-mű rendezői értelmezésében. Mint ismeretes, Alföldi Róbert nemzeti színházi rendezése számára fordította és írta át Parti Nagy Lajos a bő háromszáz éves komédiát Molière: Tartuffe című műre, úgy, hogy az ötödik felvonáshoz hozzá sem nyúlt. Alföldi Róbert színre vitelében a darab ott ért véget, ahol Tartuffe ”jogállam az jogállam” jelszóval távozik Orgon házából a fenyegetéssel, hogy vissza fog térni és beleül a neki ajándékozott vagyonba. Gratulálok, mondja férjének Elmira, és lemegy a függöny. A deus ex machinának nincs érkezése, a királyi kegy, a megbocsátás és a gonosz leleplezése társadalomkritikai és valószínűség-számítási okokból elmarad.

2014-ben Bagossy László rendelésére készült el az ötödik felvonás, akinek Örkény színházi rendezésében végül betör Orgon házába a TEK és a kormánypropaganda, hogy a hatalom a maga javára használjon fel bűnöst és áldozatot egyaránt. Szikszai Rémusz, aki a tatabányai Jászai Mari Színházban vitte színre a darabot a tavalyi évadban, szintén különös figyelmet fordított az utolsó felvonásra. Ő arra kérte Parti Nagy Lajost, hogy az uralkodói intézkedést kihirdető hadnagy szövegét dolgozza meg. Itt az utolsó jelenetben kevesebben kapnak módot a beszédre, és a Hadnagyé az utolsó szó: Önök mind szabadok. Itt mindenki szabad. Csak szóljon, aki nem. (Az utolsó előtti szó is az övé, annak jegyében, hogy Együttműködésben itt élned és kalap.)

Mertz Tibor és Nagy Cili
Mertz Tibor és Nagy Cili

A 2017-es szombathelyi Tartuffe-bemutatónak ugyancsak az ötödik felvonás a veleje, itt mutatkozik meg teljes fényében Béres Attila rendező interpretációja, amelynek kulcsmondataként alighanem az elferdített mondást, a Sic itur ad acta sort jelölhetjük meg.

Meg kell jegyeznem kicsit szomorúan és egyáltalán nem jóváhagyólag, hogy Parti Nagy Lajos szövege a színpadon felbukkant újabb változataiban egyre több obszcén szóval bővül. Nem arra gondolok, hogy Orgon váteszként előlegezte meg a későbbi nyilvános közbeszédbe hihetetlen módon bekerült geci szót. (Te szemforgató geci. Ájtatos takony – közli Tartuffe-fel.) Hanem hogy egyre újabb szereplők bővítik a mosdatlan szájúak körét. Dorine eleinte még lófüttyet emlegetett, később lószart. Damis a tatabányai előadás szövegében még ekképpen heveskedett: Hát elszáll az agyam! Mostanra ez Beszarok!-ká avanzsált. Elmira Szombathelyen külön sort is kap, hogy egy kicsit még ragozhassa a vulgáris kifejezést: Tartuffe kibebaszottul meg akart baszni. Különösen nehezményezem, hogy a szombathelyi Orgon az édesanyjával szemben sem fékezi a nyelvét, és így tájékoztatja őt Tartuffe leleplezéséről: Hajszál híján megbaszta Elmirát. Sőt intéz Pernelle asszonyhoz lófaszt is, rögtön kettőt. Rigorózus módon tagadom a differenciálatlan trágárság szükségességét, indokoltságát, sőt még a komikusságát is.

Csonka Szilvia
Csonka Szilvia

Szombathelyen Béres Attila rendezésében olyan Orgont ismerünk meg, aki Brüsszelből érkezik épp haza. (Hogy megállítani ment oda, üzletelni vagy a hatalmat képviselni, ezt nem tudhatjuk. Ha esetleg politikus, akkor is bármelyik párti EP-képviselő lehet.) Bajomi Nagy György konszolidált küllemű, jól fésült, sötét öltönyös, színes nyakkendős ura gurulós bőrönddel lép be aranyban pompázó házába, ahol a családja alighanem éjt nappallá téve bulizott a távollétében. Legalábbis a prédikáló Pernelle-né (Németh Judit) elől különböző tudatmódosító szereket dugdosnak a háziak az óriási családi asztal körül. Az Orgon família merőben liberális elfajzásnak hat. Nagy Cili dekoratív, kihívó öltözékű Elmirája vélhetően épp úgy a szórakozásnak él, mint Jámbor Nándor Barcelona-melegítős, felzselézett frizurájú Damisa. (Hajamhoz nem nyúlsz! – ordít rá egy zaklatottabb pillanatában a nagyanyjára.) Edvi Henrietta önállótlan Mariane-ja és Kenderes Csaba heveskedő Valérja a hosszú asztal két végén ülve olyan ostobán veszekszenek egymással, mint akiket az élet még soha nem állított problémamegoldás elé. Érthető, ha a pici Dorine (Csonka Szilvia), akinek nem ér le a lába a cirkalmas arany székről, némi unalommal figyeli őket. Talán csak azért avatkozik közbe, mert munkavállalói érdekei az idegen betolakodó elhárítását diktálják. Nem meglepő, ha a családfő szerzett ide egy házi szentet – a politikai-hatalmi trend figyelembe vételével –, akinek és akiben hinni tud.

Mertz Tibor megjelenésekor azonnal feltűnik Tartuffe szerepjátszásának buzgalma. Az a majdnem hónaljig felhúzott mackónadrág! (Jelmez: Pilinyi Márta.) Fehér ing, vastag fekete keretes szemüveg, mezítlábalás. Eleve ketten van Matusek Attila Lőrincével, a baráttal, aki szolgából bármikor strómanná, sőt alteregóvá válhat, hiszen a sapkája alatt máris ott rejtegeti a maga Tartuffe-fejét. Mertz alakításában a címszereplő csak akkor színlel, amikor szükséges. Mondhatni: munkaidőben. Elmirával kettesben maradva egy pillanat alatt leveti a teljes maszkot: testtartást, modort, viselkedést. Nagy szakértelemmel vizsgálja végig a terepet, poloska után kutatva. Miután meggyőződött arról, hogy biztonságban érezheti magát, csábító helyett dúvaddá válva támad a nőre. Bugyit szakít le, ordít, asztalra nyom, birtokolni vágy. Nem az a romantikus szerelmes típus. Imponálóan pontosan megszerkesztett a nagyjelenet: Mertz Tibor-Tartuffe épp akkor landol Elmira testén, amikor a fejétől mindössze néhány centire felbukkan a módfelett hosszú reakcióidejű Orgon feje.

Jelenet az előadásból. Forrás: Weöres Sándor Színház. Fotó: Mészáros Zsolt.
Jelenet az előadásból. Forrás: Weöres Sándor Színház. Fotó: Mészáros Zsolt.

A Horesnyi Balázs tervezte díszlet nagyvonalúan tekintélyes és gazdag. Az arany falon hat monitor alkot akváriumképet, úszkáló halakkal. A második részre a tévéképernyőket kereszt alakzatba rendeződik át. Alapállásban Krisztus a kereszten ábrázolás mutatkozik, de más csatornákra is váltható a készülék, ahol pl. távgyógyítás folyik. Ez már az előadás folytatása, a szünet után. Az első rész kissé tompának hatott, nem vitte el a szöveg svungja, pedig jobbára arra van bízva. De az is lehet, hogy a rendezés különösebb feltűnés nélkül kívánta előkészíteni a második rész meglepetéseit.

A szombathelyi Tartuffe legdrámaibb pillanata akkor jön el, amikor Orgon bevallja a családjának, hogy tökéletesen kiszolgáltatta magát a szélhámosnak, anyagilag is, egzisztenciálisan is. Bajomi Nagy György félig levetkőzve áll az asztalon és fogadja a szarkasztikus gratulációt az övéitől, akik a félmeztelen felsőtestét ütögetve dobkoncertet adnak rajta. A közönség pedig átveszi a ritmust és tapsolni kezd, mintegy befejezvén az előadást. A nézők – feltehetően nem ismerve a dráma cselekményét – minden további nélkül elfogadják, hogy itt a vége. Ez hat rám drámaian.

Béres Attila rendezésében azonban folytatódik a darab, a monitoron a királyi tévé híradójában jelentik be, hogy az uralkodó bölcsességére számíthatunk. Revelatív elképzeléssel szolgálja a jó véget a szombathelyi változat. Kapiskálni kezdjük, hogy az Orgon által az átkos óta rejtegetett irat talán ügynöklista, amin ott a neve. De a végkifejletre nézve döntőbb szempont, hogy nemcsak az ő neve, hanem nyilván más, sokkal fontosabb személyek neve is szerepelhet az aktában. Azt hiszem, ez Orgonunk szerencséje. Ez menti meg.

A vége boldogság, mámor, kitörő önbizalom. Minek örülnek itt, nem tudni. Végleg korrumpálta és zsebre tette őket a hatalom. Csikorgó fogakkal énekelhetnénk velük és az Ocho Machóval, hogy jó, jó, de jó nekem. Már akinek.

Az előadás adatlapja a port.hu-n található. 

Szerző: Stuber Andrea