Csak egy szóval mondd / Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
2017.09.11.

Bár a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Csak egy szóval mondd című premierjét rendhagyó módon nem a Jadran-színpadon, hanem a Klein house-ban tartották, elmondható, hogy az előadás hagyományos színházi formákon keresztül próbál utat találni a nézőkhöz. HERNYÁK ZSÓKA KRITIKÁJA.

Az Elvira Lindo azonos című regényét alapul vevő darab a két főbb szereplő, Rosario és Milagros (G. Erdélyi Hermina és Körmöci Petronella) személyes tragédiáit járja körül. Míg Rosario a darab felütésében elhalálozott anyjával kapcsolatos gyászán és ambivalens érzelmi viszonyulásán keresztül teremti meg aktuális identitását, addig Milagros az utcán talált csecsemő befogadásával és későbbi meggyászolásával kerül közelebb a darab nézőihez. Az anya és a csecsemő halála a színpadon megjelenő történet szempontjából egyfajta keretként szolgál, amivel a szülő és gyerek közötti, ellentmondásokat sem nélkülöző érzelmi viszonyulást tematizálja. Az egyik legfontosabb díszletelemként szolgáló kanapé, ami a szereplőkkel megtörtént fontos események helye, úgy van jelen, mint ami a családi és közösségi élet szimbóluma, illetve ezek hiányának megmutatója. Ezen a kanapén ülnek a szereplők a darab nyitásakor és zárásakor, itt hal meg Rosario anyja, és a későbbiek folyamán Rosario és Morsa (Ralbovszki Csaba) közti, alapvetően testi kapcsolat helyszíne is ez lesz.

G. Erdélyi Hermina
G. Erdélyi Hermina

Tekintve, hogy a szereplők a társadalom perifériáján foglalnak helyet, a darab egésze tekinthető úgy, mint ami az egzisztenciális és lelki értelemben vett szegénységet viszi színpadra. A leginkább Rosario történetében tetten érhető megváltásra való törekvés és az érzelmi kötődés keresése is értelmezhető úgy, mint ,,hézagpótlásra” tett kísérlet. Figyelembe véve a pap és a pszichiáter (Ralbovszki Csaba) szerepét és tanácsaik alkalmazhatatlanságát, ez a kísérlet bizonyos szempontból sikertelennek bizonyul. A Csak egy szóval mondd a gyászon és elmagányosodáson túl, Rosario szerelmi életének bemutatásán keresztül az intimitás iránti vágyat is tárgyává teszi. 

A nézők bevonása a játékba csupán néhány szövegrészlet felolvastatásában merül ki, de az említett gesztus célja elsősorban a szereplők érzelemvilágának alaposabb megismeréséhez és átéléséhez kínál eszközt. A szokatlan helyszínválasztás kevéssé segít hozzá a darab rendhagyó voltát méltató értelmezéshez. Ennek ellenére a térhasználat kapcsán elmondható, hogy az alkotók az innovatív megoldásokat nem nélkülözve használják a játékteret. A darab utolsó perceiben egy ajtón kilépve szállnak be egy autóba, de aztán vissza is jönnek, így a játék terének tágítása, bár esetenként kifejezetten érdekes, nem mer ,,túl messzire menni”. Érdekes zárás lett volna volna, ha a szereplők valóban elhajtanak, és a meghajlás-taps megszokott rituáléja helyett magára hagyják a korábban bevonni szándékozott nézőket. Bár a szereplők által reprezentált történetek tárgyalásra érdemesek, néhol pedig kifejezetten tragikusak, a megértést nagyban nehezíti, hogy a darab egyik történetszálra sem fókuszál túlzottan, ahhoz azonban nem eléggé fragmentált, hogy az egyes szereplők tragédiái különálló történetekként legyenek számon tartva. 

Körmöci Petronella, G. Erdélyi Hermina
Körmöci Petronella, G. Erdélyi Hermina

A különböző, sajátosan tragikus élethelyzetek reprezentálása, a közeli hozzátartozó halála, alantas munkavégzés, intim kapcsolatok hiánya és a magas elvárások okozta elégedetlenség a szabadkai színrevitelben olykor súlytalannak bizonyul. Bár a színészi játék, legfőképp Körmöci Petronella esetében, kifejezetten színvonalas, a szöveg sok esetben szentimentális, ami megnehezíti a befogadást. A legsikerültebbként talán azok a jelenetek tarthatók számon, amelyek a komikumon keresztül próbálják megközelíteni a már-már a borzalmas tartományába tartozó esteket (az anya halála kapcsán elhangzó dialógusok és a szemétszedés közben talált csecsemő körüli vita). Nagy kár, hogy az ilyen értelemben vett életszerűségből nem volt jóval több a szabadkai előadásban, hiszen így lett volna igazán érdekes a kávéházi, profán környezet. 

Összességében elmondható, hogy az Edvin Liverić által rendezett Csak egy szóval mondd legfontosabb témája a gyász és a magány, és bár a rendezés néhány megoldása érdekes és kreatív, a bár széksorai között bemutatott történet többet mondd annál az egy szónál. És esetenként a kelleténél is.