Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LÉLEKTŐL LÉLEKIG

Kovács János Missa Solemnise / Müpa Budapest
2017. jún. 5.
Május 23-án A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Beethoven Missa Solemnisét szólaltatta meg a Müpában állandó karmestere, Kovács János vezényletével; a hangverseny négy énekszólistája Kriszta Kinga, Németh Judit, Horváth István és Rácz István volt. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

A monumentális és közönséget próbáló remekmű – a Kilencedik Szimfónia és a Nagy Fúga alteregója a maga műfajában – szinte szándékosan kerül mindenfajta tetszetősséget, a legkevésbé „hívságos”, egy Bachnál vagy Schubertnél még a legmélyebb, legtragikusabb tartalmú művekben is felfedezhető formájában is. Ám ez az aszkétikus jelleg bizonyára nem tudatos célja volt Beethovennek, hanem inkább a megszállottságig menő művészi megalkuvásmentesség afféle mellékterméke. Hiszen a mű ajánlásában a szerző éppen annak a reményének adott hangot, hogy a Missa Solemnis meg fogja találni az utat „von Herzen … zu Herzen”, vagyis ahogyan mi mondjuk, lélektől lélekig.

Kovács János
Kovács János

Ha van valami, ami Kovács Jánosnak a darabról alkotott vízióját mindenek fölött jellemzi, akkor az véleményem szerint az, hogy nem veszi adottnak a mise emberfeletti dimenzióiról és befogadásának rendkívüli nehézségeiről kialakult közvélekedést, hanem igenis keresi annak a lehetőségeit, hogy hogyan könnyítheti meg a maga eszközeivel a befogadó lélekhez vezető utat – anélkül persze, hogy bármiképpen devalválná a mű monumentalitását, beethoveni mindent-akarását. (Beethoven idézett óhajának mindenesetre sokkal kevésbé reménytelen eleget tenni, mint Schoenberg azon vágyát kielégíteni, hogy dallamait a suszterinasok fütyüljék az utcán – és nem csak azért, mert ma már nincsenek suszterinasok.) Mindenesetre Kovács János irányításával a Missa Solemnis lényegesen harmonikusabb mű benyomását keltette, mint amilyennek általában érzékelni szoktuk. És annak ellenére, hogy a darab féktelenül szenvedélyes, égre törő tetőpontjai, lélegzetelállító kontrasztjai a maguk teljességében bontakoztak ki, mégsem éreztem semmit formátlannak vagy elnagyoltnak. Harmonikus volt az előadás időbeli lefolyása is: nem éreztük fárasztónak a mű sokszor emlegetett jellegzetességét, hogy kevés benne a „fogódzó”,  a visszatérő, ismerő zenei anyagok tagoló, orientáló funkciója; ehelyett Beethoven szinte pillanatról pillanatra a szöveg változó tartalma és hangulata által hagyja magát vezetni és inspirálni. S amikor egy-egy ponton, mindenekelőtt a „Benedictus” tételben, a szerző váratlanul az „isteni hosszadalmasság” útjára lép, akkor Kovács János azt is el tudta érni, hogy a hallgató időléptéke is „hozzátáguljon” az adott zenei szakasz természetéhez, és önmagáról megfeledkezve hagyja magát sodorni és elbűvölni a zene által.

Kriszta Kinga
Kriszta Kinga

Kovácsnak igen jó partnerek álltak rendelkezésre ahhoz, hogy a maga személyes Missa Solemnisét meg tudja mutatni a közönségnek. Az énekkvartett tagjai ragyogó egyéni teljesítményeket nyújtottak. Kriszta Kingának most figyeltem csak fel igazán ragyogó és impozáns biztonsággal kontrollált magas regiszterére – bár néha az volt a benyomásom, hogy ez a hang, gömbölyűségének megtartásával, magvasabb-vonalasabb éneklésre is alkalmas volna. Németh Judit klasszis teljesítményt nyújtott; Horváth István könnyedén szárnyalt, és hajlékony hangjával és zeneiségével bármit meg tudott valósítani; végül Rácz István talán némi mackóssággal, de igazi súlyt és mélységet kölcsönzött az együttesnek. A négy hang együtt, tömbben is igen szépen szólt; ha polifón szólamokként léptek föl, akkor viszont feltűnt a különbség Horváth rajzosabb, acélhuzalszerű, illetve a többiek testesebb hangképzése között.

A Pad Zoltán vezetése alatt működő, csaknem 60 fős kórus is remekül helytállt a rendkívüli állóképességet követelő darabban, többek között a monumentális fúgákban – talán csak a tenor szólamtól hallottunk egyszer-kétszer a kelleténél keményebb, élesebb hangszínt.

A Rádiózenekar érezhetően nagy ambícióval, rendkívül precízen felkészülve vágott neki mind technikailag, mind a kifejezés intenzitásigénye szempontjából különlegesen nehéz előadásnak. Karmesterük keze alatt a színek és karakterek kivételesen gazdag tárházát szólaltatták meg a hatalmas zenei freskóktól az olyan melegséggel telített, szelíd és boldog pillanatokig, mint az „Et incarnatus est” szakasz vagy a „Sanctus” tétel. Egyenlők közt elsők voltak a fúvósok, mindenekelőtt a zenekar máskor is gyakran megcsodált rézfúvós-szekciója. S szívhezszólóan szólatatta meg a „Benedictus” nagy hegedűszólóját a zenekar koncertmestere, Nathan Giem.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek