Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

JULIJA TYIMOSENKO VARKOCSAI

Sofi Oksanen: Norma
2017. jún. 4.
A jó művek megfogalmazzák, ami a levegőben van. Kiemelnek társadalmi jelenségeket, problémákat, amelyekről az irodalmi objektivációnak köszönhetően már lehet beszélni. Oksanen maga is optimista e téren. V. GILBERT EDIT KRITIKÁJA.

A nálunk is híres finn-észt írónő, Sofi Oksanen új regénye, a Norma izgalmas, szürreális krimi. Paranormális képességről szól: a mágikus erővel bíró haj történetét meséli el. Varázserővel rendelkezik ugyanis Norma elképesztő gyorsasággal növekvő haja, amit fodrász anyja – a lány tudta nélkül – felhasznál és értékesít.  Az anya pedig előbb lesz gyanús körülmények áldozata (valószínűleg öngyilkosságba hajszolják, de lehet, hogy belökik a metróalagútba), mielőtt a fentieket bevallhatná lányának, akárcsak azt, mire képes és mennyire értékes minden levágott hajszála. Azonban folyamatosan videóra mondja, amit élőszóban egyre halogat, és aminek a szóbeli közlésére már nem is kerülhet sor. A lány, miután megtalálja a felvilágosító szöveget, ami beavatja a körülötte burjánzó eseményekbe és informálja az előzményekről, kezdi felfogni, minek a központjában is áll. Az anyja által készített videóanyagból Norma utólag értesül egy s másról, de korántsem láthatja át az alvilági hálózatokat, amelyeket akaratlanul mozgat. Mind az ő hajára vadásznak – nem tudván, hogy róla van szó. A jelenbeli eseményekkel egyidőben hallgatja tehát a monológot, közben tovább zajlanak a történések interakcióban az ő puhatolozó-tesztelő-megtévesztő-megnyíló lépéseivel, neki pedig titkolnia kell legfőbb erőforrását. E túlvilági üzenet tartalma tagolja a regényszöveget, lendíti előre és értelmezi a cselekményt, melyben Normával egyidejűleg mi is nyomozók vagyunk.

oksanen norma

Nincs mindentudó narrátor, a főszereplővel haladunk a nyomokon, veszünk részt múltfeltáró akcióiban, és csak reménykedhetünk, hogy az egyik közeli alak belső nézőpontjából szóló monológ nem a mi megtévesztésünkre szolgál. A depressziós lány körül rengeteg a rejtély, nem tudhatni, ki a barát, ki az ellenség anyja környezetéből, és az apja szerepe sem világos. Úgy haladunk előre a fantasztikus történetben, hogy mindenkire gyanakszunk, és meglepetéssel vesszük tudomásul a végkifejletet, amit természetesen nem részletezek. Mindössze jelzem, hogy enyhülést hozó happy end köszönt be a nyomasztó, fojtott légkörű, állandó fenyegetettséget árasztó atmoszférájú elbeszélés zárásakor, esély a kimenekülésre a konkrét zsákutcából és a szimbolikus, mentális tér embertelenségéből.

Természetfeletti képességekkel megáldott személy – mondhatjuk elsőre, öntudatlanul használva a frazeologizmut s hihetjük is, hogy áldott az illető a különleges, csodás adománytól, amit felfedez magán. Ez a könyv meggyőzi olvasóját arról, hogy könnyen kisodródik a normál létezésből, aki más. Ilyenformán maga a mű is az eltérés, a furcsaság, a genetikailag kódolt különbözés megregényesítése. Illeszkedik például a Balzac (A szamárbőr) – Kuprin (Salamon csillaga) – Saramago (Kőtutaj) sorba, amely bővíthető, hiszen a művészetnek kedvelt témái a különcök. Akinek a kívánsága teljesül, jóstehetsége van, a jövőbe lát, vagy pontosan érzi, ami az emberen belül zajlik – de megakadályozni a tragikus végkifejletet úgysem tudja, ezért gyakran szenved e képességétől. Norma hasonlóképpen: független organizmusként viselkedő hajzata kellemetlenül jelez ilyen esetekben. Anyja pedig, mint később kiderül, azért tiltja és szeparálja hozzá hasonló női felmenőitől, mert félti a hasonló sorstól. Gúny, nevetség tárgyai, cirkuszban mutogatják, felkapja őket a média, elvéve az esélyt a háborítatlan civil létezésre. Norma sejti, hogy titkát meg kell őriznie, azt azonban csak az események sodrában fogja fel, hogy mekkora iparág épült rá – a hajára –,milyen értékes, aranyáron elkelő drog az.

A szerző erőssége az izgalmas, kalandokban bővelkedő tálalásmód, és a családtörténeti, transzgenerációs közelítés. A női trauma felmutatása, a női kiszolgáltatottság ábrázolása Oksanen ismert erénye. Most napjaink társadalmi-gazdasági viszonyai közé illeszti a másság terhének univerzális toposzát. A 2010-es években járunk, néhány politikai esemény és közéleti szereplő utalás szintjén fel is bukkan, valószínűsítve fikciója valóságvonatkozásait. Ráismernek a szerző narrációs szokásaira, fogásaira azok, akik a szovjet-német háborús időszak kiváló és erős hosszú prózáit olvasták tőle: a Tisztogatást és a Mikor eltűntek a galambokat. Oksanen optikáján át a jelen sem sokkal veszélytelenebb: az írónő a maffiák működését nem először mutatja be.

Bába Laura korábbi Oksanen-fordításának magyartalanságaihoz képest most javult a helyzet. (Bár sok magyarra fordítóhoz hasonlóan ő sem segít az olvasónak a mondatokban szereplő személyek kilétének a jelölésében. A személyek nevesítésére figyelni kell, sokszor nem elég a névmás, hiszen a magyar nyelv igéiben nem utal a cselekvő nemére.)

A jó művek megfogalmazzák, ami a levegőben van. Kiemelnek társadalmi jelenségeket, problémákat, amelyekről az irodalmi objektivációnak köszönhetően már lehet beszélni. Oksanen maga is optimista e téren. Derűlátása tapasztalati tényeken alapul: könyvei recepciója, kelendősége, hatása révén a szépirodalom több emberhez eljut, tudatformáló tényezővé válik. Amit a művészet megfog, artikulál, arról már nem lehet hallgatni s nem tudni. 

Az írónő alanyi megszólalásai is erősítik a fikcióiban tárgyalt társadalmi jelenségek súlyát; Oksanen nem kisebb szenvedélyű és eredményességű oknyomozó riporter, mint amilyen történelembúvár. Ez a regénye mégsem ad annyi gondolkodnivalót, hagy annyi teret a reflexiónak és kreatív kombinációknak a befogadásban, mint a fent említett történelmiek.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek