Wonder Woman
2017.05.31.

Egy ellenállhatatlan címszereplő makulátlan ragyogása – az első szuperhősfilmben, amit nő rendezett. Az új DC-éra legjobb produkciója ez, de azért van még hova fejlődni. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Tessék nekem elnézni (vagy hát tessék inkább ránézni!): ennek a cikknek a nagyobbik része Gal Gadot-ról kell, hogy szóljon. Önmagában persze ez még nem lenne különös, hisz ő a Wonder Woman, s egy ilyen képregénymozinál nem hátrány, ha nagyon figyelünk a főhősre, de amit ez a 32 esztendős hölgy művel velünk, ahogy ezt az alapból vállalhatatlan páncéldresszt hordja, ahogy belenéz a felvevőbe, ahogy harcol, ahogy minden pillanatával elbűvöl és megbabonáz, no, olyat azért ritkán látni a zsánerben. 

Általában az az elsődleges, hogy a színésztől mennyire tudjuk elfogadni, hogy belebújt kedvencünk bőrébe és képességeit használja, itt azonban egy akciófilmesen lelassított pillanatig sem lehet kérdés, hogy ez a Woman tényleg Wonder, méghozzá a legwonderebb, amit csak el tudunk képzelni – márpedig annyi manapság a képregényfilm, hogy azt hittük, nekünk már mindent elképzeltek.

A személyes varázs ereje, elsősorban ez tartja játékban ezt a 141 percet, s ez sem kis attrakció, hiszen Gadotnak nem csak otthonában, a görög mitológiában kell helytállnia, de bizony az első világháború harcmezején is. Nem beszélve Londonról, ahol a huszadik század első felének férfiúi szinte lenyelik a jó modorukat, amikor egy nő bele szeretne szólni a dolgok menetébe.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Kiabálnánk mi, hogy hagyjátok már, hát hülyék vagytok, ti férfiak? Hülyék bizony, hiszen azért is hagyniuk kéne ügyködni a csodanőt, mert már a gyászos emlékű Batman Superman ellen - Az igazság hajnalában is ő volt a legjobb rövid jelenésével (ah, Hans Zimmer és Junkie XL főtémája, melyet szerencsére most is sokszor felhasznál Rupert Gregson-Williams), a DC-nek meg nagyon kellett már egy igazán működőképes film – mármint minőségileg vállalható, hisz a pénztáraknál a híres szuperhősökkel manapság nem nagyon lehet befürödni.

Aztán naná, hogy hiába hümmögnek a londoni pasik, meg hiába segítik a (fél)isteni Diana hercegnőt bele a világmegmentésbe az elvárhatóan, de nem kiemelkedően látványos és fantáziadús számítógépes segítséggel. S bizony az se tesz hozzá olyan nagyon sokat, hogy a Chris Pine által megformált kém átélhetően szereti őt. A Wonder Woman elsősorban azért élvezetes mozi, mert Gadot lehet szupercuccban, elfedheti azt köpennyel, tehet kalapocskát a fejére, repülhet, ugrálhat, akármit csinálhat, olyan, de olyan szexi és intelligens (intelligensen szexi, jelentsen ez bármit is), hogy szinte semmi otrombaság se tudná elrontani one woman show-ját.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Persze, a „szinte” azért csak lelkes túlzás: eszem ágában sincs elvitatni a rendező érdemeit: Patty Jenkins sikeresen megküzdött Zack Snyder, vagyis a jelenlegi DC-filmek kreatív (kis)atyaúristenének közreműködésével kitalált, a legnagyobb jóindulattal is csak bájosan sematikusnak nevezhető történettel, s tulajdonképpen tolerálható hibákkal és üresjáratokkal készítette el a maga Amerika Kapitány: Az első bosszúállóját, az összes kedves patinás hozzávalóval együtt. Pátoszos, karakteresen gyermeki és bizonyos pillanatiban érzelmileg is felemelő a mutatvány, melynek a leggyengébb pontjai a gonoszok, meg az, hogy a mellékalakok karakterei még egy zabpelyhes dobozon is több odafigyelést tudnának kikövetelni maguknak. Na meg az akciójelenetek is lehetnének… Nem, nem feltétlenül realistábbak. Hanem élvezetesebbek.

De tényleg, mit számít ez, amikor mindeközben meg ott van Gadot, megy előre a fronton, őt vezényli Jenkins, s kettősükben van valami lenyűgöző, valami katartikus, valami olyan, ami nem csak a DC-filmekből hiányzott. Valami igazi erő!

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék: Mozipremierek 2017