A Theatertreffen egyik fontos része a Stückemarkt. Nemzetközi drámapályázat, amelyre szövegeket és szövegközpontú projekteket vártak, németül vagy angolul, fordításban vagy eredeti nyelven. A fesztivál során sokszor hangsúlyozták, hogy a darabokban a politikus mozzanatokat keresik ("politische Moment"), és választ arra a kérdésre: hogy lehet írni a realitás radikális lehetetlenségén belül (die Möglichkeiten des Schreibens in der radikalen Unmöglichkeit der Realität). A kulcsszó a demokrácia volt.

A pályázatra körülbelül 140 szöveg és 80 projekt érkezett be. Ezek közül választott ki a zsűri (Mona el Gammal díszlettervező, rendező, Hakan Savaş Mican rendező, Armin Petras rendező, Felicia Zeller szerző, Christina Zintl dramaturg) öt szöveget és egy performanszt. A négynapos Stückemarkton láthattuk a nyertes performanszt és szcenírozott felolvasószínházi formában a darabokat. A színházi események után beszélgetéseket szerveztek az alkotókkal, és a zárónapon kihirdették a Stückemarkt nyertes darabját. A kapcsolódó események nagy részén ott voltam, tehát ezek, illetve a darabok elolvasása alapján igyekszem rövid áttekintést adni arról, mi számít most formailag újítónak, politikusnak és „színpadképesnek” Németország legnevesebb színházi fesztiválján.

Who cares?

A performansz a gießeni Alkalmazott Színháztudományi Intézetben (Institut für Angewandte Theaterwissenschaft) végzett színházcsináló-kollektíva, a Swoosh Lieu Who cares? című produkciója. Az alkotócsapat minden tagja nő, és mindegyik a színházcsinálás más-más területével foglalkozik: díszlet-, jelmeztervező, videóművész, hangtechnikus, szövegíró és emellett mindegyikük előadó is.

A nézők fülhallgatót kapnak. Majdnem végig több nő töredékes monológját halljuk arról, milyen végtelenül fárasztó, kizsigerelő anyaként, óvónőként, tanárnőként, takarítónőként túlélni és dolgozni. A fülhallgatós emberek a színpadon berendezett kiállításon mászkálnak, ahol alig van mit nézni, egymáson kívül. Majd bejönnek az előadók a térbe, a nézők leülnek a nézőtérre, és elkezdődik a színház. Öt archetipikus női alak jelenik meg. További finom, apró asszociatív akciók folynak a színpadon, töredékes monológ a fülesben és közben zene. Szöveg, kép és hang három külön történet – a néző köti őket össze. A performansz legkönnyebben értelmezhető része: egy dokumentumfilm. Az előadás hívószavai: feminizmus és gazdasági válság.

Másnap indultak a felolvasások. Először a két külföldi írónő szövege; a cseh Petra Hůlová: Zelle Nummer (Cella számok) és a bosznia-hercegovinai Tanja Šljivar: We are the Ones Our Parents Warned Us About (Azok vagyunk, akiktől a szüleink óvtak minket).

A cseh írónő mongol-holland szakos volt az egyetemen, és tizenöt évvel ezelőtt a Mongóliában játszódó Nagyanyám emlékezete című regényével robbant be a cseh kortárs irodalomba. Drámákat csupán 2015-től ír. Tanja Šljivar már tíz éve tanul színházi írást, Belgrádon kívül a performer csapathoz hasonlóan Gießenben tanult. Mindkettőjük szövege szorosan kötődik a hazájuk kultúrájához, történetéhez.

Petra Hůlová a cseh értelmiség, elit helyzetéről írt a mai Prágában, ahol a fiatalok hipszter kultúrája sok szempontból megkérdőjelezi a hagyományos értékeket. A drámai alaphelyzetben három cseh értelmiségi nőt bezárnak egy cellába, és azon kell gondolkodniuk, mi lesz Csehország jövője. Tanja Šljivar szövege nem kapcsolódik ilyen konkrétan a volt jugoszláv térséghez, inkább zenéjében, történeteiben, neveiben idézi föl. A sztori az előzőhöz hasonlóan tág térben játszódik: egy nyilvános vécében, ahol egy fiatal férfi és egy idősebb nő töltik valószínűleg első és utolsó közös éjszakájukat. A legfőbb hasonlóság a két szövegben az epikusság és a monologikus szerkesztés. Hůlovánál hosszan kifejtett gondolatok, érvek ütköznek egymással, és a végére mit sem tudunk meg a figurákról, viszont egy feltételezett kortárs cseh diskurzus közepében találjuk magunkat. A másik darabban pedig a két szereplő idéz fel vagy képzel el emlékeket, amelyek alapján a figyelmes nézőben lassan összerakódik két élet meséje és egy különös találkozás története.

We are the Ones Our Parents Warned Us About

Szintén monológokból áll össze a berlini születésű és koreai származású Bonn Park darabja, a Das Knurren der Milchstrasse (A tejút korgása). Tematikájában talán ez a szöveg áll legközelebb a pályázat kiírásához. Park egy politikai utópia-sorozatot kínál fel, amelynek a végére még megoldást is javasol a demokrácia-deficit nemzetközi krízisére. Színpadra lépteti a bevadult Kim-Jong-Unt, aki egyesíteni akarja Dél- és Észak-Koreát, a megjózanodott Donald Trumpot, aki szégyenében világgá megy és eladományozza a vagyonát, és persze sok egyéb híresség mellett saját magát is. A szövegei pokolian viccesek, groteszkek és tűpontosak, a közbevetett sci-fi instrukciókat pedig Bodó Viktor legyen, aki megvalósítja. A zsűri az új formahasználatot, a látomásosságot és a különlegesen elkapott nyelvhasználatot méltatta.

A dialógus használatot, azaz mondjuk, a dramatikusságot Rainer Merkel: Lauf und bring uns dein nacktes Leben (Fuss és hozd el nekünk a meztelen életet) és Tine Rahel Völcker: Adam und die Deutschen (Die Mühle) (Ádám és a németek (A malom)) drámája képviselte. A két szöveg ezen túl nem is hasonlít egymáshoz.

Das Knurren der Milchstrasse

Rainer Merkel pszichológusként végzett, és eltöltött egy évet egy libériai pszichiátrián. Élményeiből írt három prózát és egy drámát. Darabjának színhelye Sierra Leone (Libériával szomszédos afrikai ország), ahol egy NGO, az Every Day Ghandi munkatársainak ügyes-bajos napjait követheti nyomon az olvasó. Az egyik zsűritag a szöveg naturalizmusában rejlő színházi lehetőségeket emelte ki. Egy másik pedig kissé elavultnak, porosnak mondta a hagyományos dialógustechnikával, időkezeléssel és szerkesztéssel megírt darabot.

Tine Rahel Völcker színházi írást tanult az Universität der Kunston Berlinben. Közel tíz éve dolgozik Németország különböző színházaiban háziszerzőként. Darabja álomjáték. Két álom meséje egy kis faluban a lengyel-német határon az elvágyódásról, a leragadásról, a háborús kitelepítésekről és a Holokausztról. Talán Bulgakov, talán Slobodzianek, talán Ibsen Peer Gyntje jut eszembe erről a darabról. Érzékenyen és finoman játszik a realitás és irrealitás határával, a múlt és jelen kétes viszonyával, és mindezzel tényleg megteremti a színház rideg terén belől az intim teret, Adam szobáját.

A Stückemarktot végül Bonn Park nyerte ‘A tejút korgása’ című darabjával, és a tetemes pénzdíjon felül a darabot bemutatja a karlsruhei színház.