Damien Lewis

Pedig ez az a széria, amely kimond pár mellbevágó alapigazságot a pénzügyi szektorról, még ha maga a sztori, amely igazi, intellektuális-üldözős macska-egér játék, nagyfiúk és nagylányok komoly, vérre és zsebre menő versengése, hagy is némi kívánnivalót maga után. A Billions miközben egy királydráma elemeit mutatja fel (két birodalom, nevezetesen a tőzsde és a jogalkotás örök háborúját), végig a szürke zónába száll alá: mindkét birodalom uralkodójának a maga szemszögéből igaza van, nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen ebben a hatalmi harcban a „jó” oldalra állni.

A sorozat természetesen két konkrét személyben testesíti meg a szembenállást: a szuperbróker, Bobby Axelrod (Damien Lewis), az egyik legmenőbb befektetési alap (hedge fund) vezetője áll az egyik oldalon; a másikon pedig Chuck Rhoades (Paul Giamatti), a New York-i államügyész, akinek a bennfentes kereskedés a szakterülete. Mindkettőjük másik elleni helyzetét/hadviselését nehezíti, hogy az államügyész neje, Wendy (Maggie Siff) lényegében közösen építette fel pszichiáterként, vállalati tréner-tanácsadóként Axelroddal a sikeres befektetési alapot (Axe Capital), vagyis a sorozat egyik (király)nője már jóval azelőtt barátja és harcostársa volt a csodabrókernek, hogy a férje államügyész lett. Wendy és Bobby évtizedes barátságát, véd- és dacszövetségét a másik királynő, Bobby neje, Lara (Malin Akerman) sem nézi különösebben jó szemmel, ráadásul pont olyan erős jellem ő is, mint Wendy – csak míg az előbbi „jó házból való úrilány” orvos diplomával, utóbbi kemény, büszke, öntudatos „proletár”, egy ex-nővér, tűzoltó és rendőr felmenőkkel.

Már ennyiből is látszik, hogy a Billons erős jellemekre és az érdekellentétekre épít. A nyílt háborúskodást a két férfi vállalja csak fel; velük szemben Wendy inkább a lavírozás híve: ahogy nem beszél az ügyésznek az Axe Capitalról, úgy a bróker felé is néma marad a férje terveit illetően; Lara ellenben nagyon is hangot ad a kétségeinek, miközben próbál nagyvonalúan hozzáállni a férje és Wendy barátságához.

Paul Giamatti (A képek forrása: MAFAB.hu)

A sorozat egyébként épp a pszichiáternő karaktere miatt válik helyenként kifejezetten életszerűtlenné: mégis milyen barátság/házasság az olyan, amelyben ha a másikra veszély leselkedik, nem szólok neki; vagy csak a problémái egy részére vagyok nyitott; ráadásul magam sem lehetek biztos benne, hogy a két férfi nem használ-e fel a másikkal szembeni hatalmi harchoz? Ezeket a dilemmákat az alkotók is érzékelik, és próbálják is feloldani (kenyértörés, árulás, kettős játék, elhallgatás stb.), de lényegében kényszerpályán mozognak. Ha Wendyt kiveszik képletből, és feloldják a hintapolitikáját az egyik oldalra állítva őt, vagy mindkét hadállásból kivonva, a tét már nem is olyan nagy; ha viszont az egyik királynak a barátja/munkatársa marad, miközben a másiknak „csupán” a felesége, csak idő kérdése, hogy ismét előjöjjön az összes már említett probléma.

Ugyanilyen feloldhatatlan, bár izgalmasabb és messze realisztikusabb dilemma a tőzsde és a jogalkotás kapcsolata. Bobby azzal tett szert a vagyonára, hogy a szeptember 11-i események idején shortolta a légitársaságok, szállodaláncok és szállítmányozási cégek papírjait. Egy bizonyos szemszögből ez hazafiatlan, nyerészkedő és érzéketlen cselekedet (ami a brókerekkel szembeni összes sztereotípiának megfelel), ugyanakkor a terrortámadás után számos alapot létrehozott az áldozatoknak és a hozzátartozóiknak; a megvásárolt vállaltokon keresztül ezreknek adott munkát és nyújtott biztos megélhetést. A vagyona – mint manapság a világ leggazdagabb embereinek – aránytalanul és nevetségesen nagy, a pénze ráadásul nem csak hogy önmagát termeli (nem tud annyit veszíteni egy üzleten, hogy valamelyik befektetése ne fedezné a veszteségét), de amint nyereségként jelentkezik a számláján, más cégeknél/kisbefektetőknél már veszteségként leírandó. És a bróker nem is mindig a szimatára hallgat, nem áll távol tőle a bennfentes információk felhasználása a profit érdekében, ami ellen Chuck olyan nagyon küzd. Az államügyész helyzete viszont a brókerénél is ellentmondásosabb: az igazság bajnokaként lép fel, miközben elfogadja a neje és Bobby által megtermelt pénzt, fizeti belőle az életstílusát, a gyerekek magániskoláját, a privát klubtagságokat, a drága éttermi kiruccanásokat. A második szezonban ráadásul még oda is eljut a Bobby és az általa képviselt világ gyűlöletétől vezérelten, hogy egy tőzsdemanipulációval próbálja a férfit tőrbe csalni és rács mögé juttatni. És akkor még a politikai ambícióit, befolyását (kormányzó szeretne lenni) nem is említettük, pedig ezt elérve és a közjó nevében újabb tér nyílna előtte a hatalmi machinációkra.

A Billions amellett, hogy profin megmutatja, hogyan mozgatja a pénz a világunkat (Bobby egy befektetési alap vezetőjeként nem csak önmagának termeli a profitot, de a kereskedések során például a helyi rendőröknek is, akiknek a nyugdíjalapját kezeli); azzal kapcsolatban sem hagy kétségeket, hogy mennyire igazságos az amerikai igazságszolgáltatás. Chuck hadjáratát Bobby ellen legalább annyira motiválja a személyes gyűlölet, annak bizonyítási vágya, hogy kettőjük közül ki az alfább hím, mint a tiszta piaci kereskedés eszméje, vagy az, hogy bebizonyítsa, az általa képviselt királyság (értsd: igazságszolgáltatás és jogalkotás) és nem a pénz irányítja a világot.