Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FELRONTVA ÉS ELJAVÍTVA

Mona Lisa Vakuval – Hórusz Archívum / Mai Manó Ház
2017. máj. 3.
A gyűjtés életforma - foglalta össze egyszer a lényeget apró tárgyakra specializálódott ismerősöm, s ő is amellett kardoskodott, hogy a gyűjtés szempontjából nem csak az elsővonalbeli darabok lehetnek érdekesek. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Mai Manó Ház Mona Lisa Vakuval című kiállítása után jutottak eszembe a szavai, ahol Kardos Sándor operatőr privátfotó gyűjteményének egy apró darabkáját lehet megnézni. Hiába többteremnyi a tárlat, ez csak töredéke a negyven év alatt összegyűjtött másfél milliós nagyságrendű anyagnak, amely Hórusz Archívum néven már meglehetős hírnévre tett szert.  

Nem mindenki lelkesedik a privátfotó (vagy másképp amatőr fotók) kultuszáért, pedig egyáltalán nem sérti a profi fotográfia státuszát, hiszen egész más az eredője, így egészen mások azok a tartományok – például viselkedéskultúra, családi szertartások, emlékőrzés -, amelyek e képek többletjelentését adják. A privátfotók elsöprő többségén személyeket látunk különböző hétköznapi helyzetekben, ezeket tematikus csoportokba lehet szedni, mint tette például Szegő György is 1998-ban megjelent „Privátfotó Szimbólumszótár” című tanulmányában, amelyben a képelemek számát – kissé talán túl alapos bontásban – kereken 80 pontban rögzítette. 

Ennél kevesebb kategóriával elégedett meg Edward Steichen (1879-1973), amikor 1955-ben megrendezte New Yorkban a The Family of Man című, a világ máig leghíresebb fotókiállítását. Nem csak, hogy nyugodt lélekkel keverte a profi és amatőr munkákat, de még az alkotók nevét sem cédulázta fel, hogy kizárólag a fotográfiákra essék a figyelem. Steichen célja egyébként az volt, hogy – a maga eszközeivel – kiutat mutasson a világháború után eluralkodó kiábrándultságból, s megmutassa, hogy „az emberiség szerte a világon egységes egészet alkot”. E kitérőt csak azért tettem, hogy időben el lehessen helyezni az amatőr fotó „szent falak” közé bevonulását, s hogy a Hórusz Archívum jelentőségét történeti alapozásban lássuk. 

Persze, a gyűjtemény különlegességéhez kellett Kardos Sándor szeme (bár ő szerényen Hóruszét helyezi előtérbe), vagyis az a kísérletező kedvű operatőri nyitottság, amibe belefér az esetlegesség látszata. Kardos kezdettől fogva vonzódik a talált képekhez, több munkájában is nyomát lelni ennek, például a Jeles Andrással készített korábbi filmjeiben (Kis Valentino, Álombrigád, Angyali üdvözlet), de az újabbakban is, mint a Groó Dianával forgatott Vespában. A képmachináció csimborasszóját azonban egy saját rendezésű rövidfilmjében érte el, a 2005-ös Résfilm című opuszban, amelyet egy speciális kamerával vett fel, s benne kizárólag szürrealisztikusan módosított képfolyamokkal komponált.

A Hórusz Archívumból nagyon sokféle szempont szerint lehet kiállítást rendezni, most, a Mai Manó Házbeli tárlatba leginkább roncsolt – egyszerűbben szólva elrontott – képeket vettek elő a gyűjteményből, persze nem művészileg, megfontolt esztétikai elvek mentén roncsoltakat, hanem technikai véletlenségből, avagy szubjektív házilagossággal megbuherált fotókat. Vannak köztük olyanok, amelyek két kocka egymásra fényképezésével jöttek létre, ezek hatása sokszor álomszerű, vagy olyan, mintha a képzelet realizálódott volna, de gyakran humorosak is, főleg, amikor két, különböző öltözetű és pozíciójú alak keveredik össze. 

Fotók: Mai Manó Ház
Fotók: Mai Manó Ház

Keményebbek (látványban is) azok a darabok, amelyeken a hozzátartozók utólagos erkölcsi ítéleteként valakit eltüntettek a beállításból. Ne feledjük, ez még nem a digitális korszak, a gyűjteményben az 1900-as évek elejétől találhatók fotográfiák, így e mérsékelt technikai színvonalon nem sokat teketóriáztak elődeink, s gyakran az olló végezte el a képszerkesztői feladatot, akár lyukat vágva a fotó közepén. De a másik gyakori megoldás sem sokkal finomabb, amikor egy fekete kartoncsíkot ráragasztottak a rossz emlékű személyre, s hogy ne „rontsák” tovább a kompozíciót, néha nem is az egész alakra, csak a fejére és a felsőtestére. Olykor azért kifinomultabb módszereket is bevetettek az elhagyott szerelmesek és a megsértődött rokonok, ilyenek az átsatírozás, a kiretusálás, vagy – a még időben tetten ért érzelmi katasztrófa esetén – a negatívból való kikapirgálás.

A kiállított képek tematikája a fent jelzettnél jóval tágabb, mi most – hogy maradjon a helyszínen is valami meglepetés – csak a címadást magyarázzuk meg. A Mona Lisa Vakuval a múlhatatlan turistalelkesedés bizonyítékait, az „ott jártam” diadalittasságának (félre)sikerült lenyomatait jelenti, amikor a világ nagy múzeumaiban nem tudjuk megállni, hogy a leghíresebb remekműveket személyes emlékként rögzítsük magunknak. Csak az a baj, hogy a nagy igyekezetben a vaku általában működésbe lép, és hatalmas kerek fényfoltot mar a felvételben. 

Ez viccesnek hangzik, s a kiállításban tényleg sok minden megmosolyogtató, de a képeken látható elfuserált pillanatok – amelyek a mieink is lehetnének – mégis olyan hatást keltenek, mint amikor a komikust fenékbe rúgják. Nevetünk rajta, de közben a szívünk egy kicsit összeszorul.

A kiállítás 2017. május 28-ig látogatható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek