Szenteczki Zita: Gimnazistaként egy alternatív társulatban játszottam, a Színművészeti Egyetem színész felvételijére Tarr Béla Werckmeister harmóniák filmjének nyitó jelenetét vittem, melyhez édesapámmal építettünk egy báb-bőröndöt. Már akkor érdekelt a báb, de abban az évben nem indult bábos szak. Mivel itthon nem vettek fel, felvételiztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművész szakára, ahol egy évig tanultam. Rájöttem, hogy színészként olyan előadásokban is kell szerepelnem, melyek nem biztos, hogy megegyeznek az ízlésemmel. Azt nem bírtam volna jól. Az osztálytársaim többször is kértek, nézzem kívülről a jeleneteiket, így derült ki, hogy a rendezés jobban érdekel. Aztán felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendezői szak báb szakirányára.

Revizor: Egyre inkább elmosódnak a színház és bábszínház közti határok, számos előadás használ bábokat, a bábszínházban gyakran lép színpadra a bábszínész. 

SzZ: Nincsenek határok. A családomban nagyon erősen van jelen a képzőművészet, ez is a bábozás felé vitt. Mindig érdekelt az erős vizualitással történő ábrázolás. A bábozásban a színház és a képzőművészet egyforma hangsúllyal van jelen. A rendezőszakon együtt csinálhatom mindazt, ami érdekel. Egy osztályban tanultunk a bábszínészekkel, közös mesterségóráink voltak. Az egyetemen éreztem először, hogy nincs hiányérzetem.

R: A Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatói pedig évek óta veletek közösen, egy bábelőadás keretében mutatják be diplomamunkáikat.

Szenteczki Zita

SzZ: Csanádi Judit díszlettervező, a Képzőművészeti Egyetem rektora tanított minket. Ő kért meg arra, hogy rendezzek bábelőadást a hallgatóinak, akik saját tervezésű bábjaikkal fognak dolgozni. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a képzősök a megtervezett bábjaikon szembesülhetnek azzal, hogyan működnek a bábok egy előadásban, mi okozhat nehézséget a színészeknek.

R: Rendezőként neked is meg kellett tanulnod bábozni?

SzZ: Nagyon sok bábtechnika óránk volt, minden technikát kipróbáltunk. Igaz, nem mozgatom olyan ügyesen, nem tudok úgy függetleníteni, mint a színészek, de látom a bábok működését, azt, hogyan járnak, lélegeznek, beszélnek, mire képesek. Ez fontos ahhoz is, hogy segíteni tudjak a színészeknek egy előadás megszületésének a folyamatában.

R: Az Operettszínházban mutatják be diplomamunkádat, a Lázár Ervin meséjéből készült Szegény Dzsoni és Árnikát. Korábban rendeztél antik drámát, több meseelőadást. Miért Lázár Ervint választottad diplomamunkádhoz?

SzZ: A Szegény Dzsoni és Árnika a kedvenc mesém. Egyszerre szól felnőttekhez és gyerekekhez. Nagyon szikáran, tisztán képes beszélni a szeretetről, a szeretni tudásról és annak fontosságáról. 

R: Závada Péter írta a dalszövegeket, Szirtes Edina Mókus szerezte a zenéket. Mennyiben dolgoztátok át az eredeti mesét?

SzZ: Lázár Ervin meséjében a kislány közösen találja ki a mesét apjával. Az előadásban ezeket a „keretszövegeket” összevontam a történettel, így a kislányt és Árnikát, az apát és Östör királyt egy-egy személynek gondolom. Nálunk huszonévesek játsszák Árnika szerepét, ezért ehhez alakítottam a mesét, ami egy fejlődéstörténet is. Egy fiatal lány leszakadása apjáról, találkozása az első szerelemmel, a felnőtté válása. Az Operettszínház színészeivel dolgozom, a többi alkotót a színház vezetőivel közösen választottuk, nagyon rugalmasan támogattak, hogy azokkal dolgozhassak, akikkel szeretnék. 

R: Említetted, milyen fontos számodra az édesapád. Saját történetet mesélsz el?

SzZ: Mindannyiunk története ez. Lázár Ervin gyerekkorom egyik fontos szerzője, rengeteget olvastam ezt a meséjét, sokszor visszatér az életemben. Minden újraolvasás új felfedezést, új értelmet is jelent. Ezek ott vannak az rendezésemben. Lázár Ervin olyan író, aki egyszerre tud szólni a gyerekekhez és a felnőttekhez is, ezért lesznek délelőtti és esti előadások is.

A Szegény Dzsoni és Árnika próbája

R: A diplomamunka ázsióját emeli, hogy az Operettszínház mutatja be?

SzZ: Nagyon klassz, hogy kőszínházban, professzionális körülmények közt dolgozhatok. Minden, amit kigondolok, megvalósul. Az Operettszínház alkotói, a teljes stáb profi, és nagyon nyitott, rám, a bábok használatára, a történetre. A színészek folyton játszanak és próbálnak, hatalmas lelkesedéssel, intenzitással, alázattal dolgoznak, a kevés idő sem jelent nekik gondot.

R: Beszéljünk a pályád eddigi alakulásáról. Már nagyon fiatalon több előadást rendeztél, jelenleg is mennek darabjaid. Nyitott a szakma a fiatalok iránt? 

SzZ: A mi osztályunk a második bábos évfolyam, az osztálytársaim is rengeteget dolgoznak. Úgy látom, hatalmas nyitás történt a báb felé, mintha az azzal kapcsolatos régi, rossz sztereotípiák eltűnőben lennének. Az egyetemnek, a tanáraimnak is köszönhetem, hogy olyan lehetőségeket kaptunk, amikor a szakma láthatta a munkáinkat. 

R: Csató Kata és Csizmadia Tibor az osztályfőnökeid. Nagyon más karakterek, másfelől látják a színházat. Mit tanultál tőlük?

SzZ: Mellettük a bábszínészek osztályfőnökei, Meczner János és Tengely Gábor is sokat segítettek, szinte pótosztályfőnökeink voltak. Csató Kata Lengyelországban végzett bábszínész- és rendező szakon, rengeteg újítást vitt az oktatásba. Nagyon sok nonverbális, tárgy-animációs etűdöt csináltunk vele, ami nagyon közel áll hozzám. Csizmadia Tibor precíz, nagy tudású, nagyon felkészült rendező, aki a próza irányából jön. Ő inkább az előadás előkészítésére, a rendszerre, a történetmesélés fontosságára hívta fel a figyelmünket. Tengely Gábor progresszív gondolkodása, látásmódja erősen hatott rám. Meczner tanár úr többek közt a társulati létezés működésére tanított meg bennünket. 

R: Hova érdemes eljutni a világban, ha izgalmas bábszínházat akarsz látni?                    

SzZ: Nagy vágyam, hogy egyszer eljussak a Bread & Puppet Színházhoz, Amerikába. Akik megmaradtak, Peter Schumann vezetésével egyfajta hippi-közösségben élnek, és nagyon izgalmas színházat csinálnak. A prágai egyetemen bábkészítő szak is van, ahol szintén nagyon erős képzést adnak. Pár hónapot szívesen eltöltenék egy külföldi bábos közösségben, hogy lássam, ők hogyan dolgoznak.

Nimwégai Márika históriája

R: A Színművészetin a mostanában végző osztályok szívesen együtt maradnak. Tervezitek, van lehetőség arra, hogy ti is folytassátok a közös munkát? 

SzZ: A rendezők magányosabb harcosok, mint a színészek. De a bábszínész osztály egy része együtt maradt, ők a Vaskakas Színházhoz szerződtek. Kovács Domokos bábszínész osztálytársammal rengeteg közös ötletünk van, kimondatlan, de nagyon erős alkotói szövetséget kötöttünk, sok közös munkánk van. Markó Róbert osztálytársammal hoztuk létre a Maszkaron Társulatot, amivel főleg nyaranta készítettünk előadásokat. Közösen csináltuk a Nimwégai Márika históriája című előadást, amit több faluban is játszottunk. Sokfelé dolgozunk, de nagyon nehéz egyeztetnünk, így most szünetelünk. 

R: Ehhez nagyon hasonló lehetett az a Föld Színház, amellyel külföldön, helyi lakosok bevonásával készültek az előadásaitok.

SzZ: Gimnazistaként játszottam a Föld Színházban, velük voltam Erdélyben, az aranybányáiról elhíresült Verespatakon, amit a kanadaiak felvásároltak. Szellemfalu, a legtöbben elköltöztek, pár idős ember maradt csak ott. Velük készítettünk interjúkat, s ezekből született egy ott bemutatott előadás. Dániában pedig egy hippi-közösségben voltunk és játszottunk. Nagyon inspiráló, amikor nem színházi körülmények között helyspecifikus előadásokat hozunk létre. Azt tesszük színházzá, ami ott van. 

R: Mi lesz az egyetem elvégzése után? Látod már a jövő évadod?

SzZ: Nagyon örülök, hogy rengeteg munkám van, s a jövő évad is nagyon izgalmasnak ígérkezik. Egyelőre szabadúszó leszek, de több előadás rendezésére is meghívást kaptam. Az Örkény Színházban Bíró Krisztával csinálunk egy monodrámát, a Staféta pályázatnak köszönhetően a Trafóban készítünk egy előadást, mesét rendezek a Budapest Bábszínházban és Kecskeméten a Cirókában is. Nagyon nagy a bizalom, aminek nem könnyű megfelelni, de igyekszem a legjobban végezni a dolgomat.