Székely Csaba: PASSIO XXI / Papp László Budapest Sportaréna
2017.04.14.

Az Arénában nincs feltámadás. Az Arénában csak kereszthalál van. A húsvéti misztérium lényege mégis átérzik, legjobb pillanataiban átvérzik ezen a falvédő egyszerűségű, Székely Csaba által írt szövegkönyvön, melybe az elmúlt évek magyar rock-slágereit applikálták. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Mint mikor a népi kismesterségek alkotói azokat az anyagokat használják fel, amik tőlük kéznyújtásnyira vannak, s közelükben más sincs, csak sár, nád vagy fakéreg, Alföldi Róbert, a rendező, a nagy történet testközeli, egyszerű és emberi változatát formázta meg, sokaknak, virágvasárnapra. Székely Csaba szöveg-kollázsában hétköznapi beszólások keverednek biblikus dialógusokkal. Már a cím is figyelmeztet: ez napjaink egy lehetséges eseménye, ne a mítosz palástos alakjait keresd hát. A Jézus-történet az emberiség közös, minden kisajátításnak ellent álló kincse, nem gyöngülő tanulsággal. Nem lehet eltiltani senkit tőle. A benne megjelenő, s folyton újraépülő mintázat megváltoztatására meg sajnálatosan kevés a reményünk. 

László Zsolt, Jordán Tamás
László Zsolt, Jordán Tamás

Míg odaát Budán, a Várkert Bazár előtt tömegek sereglenek elintézetlen közügyeink érdekében, tömegek jönnek itt is, felfelé a lépcsőkön. Látni kívánják azt, amit úgyis tudnak, titkon remélve, hogy hátha másképpen lesz. Az ünnep ismétlő rítusa során közelebbről akarják megvizsgálni, hol romlik el megint a terv. Bent az aréna feketesége fogad. Szinte a „híd” alatt vagyunk. A tágas űrben tudniillik hatalmas palló húzódik, ez köti össze a bal oldalt a zenekar (az Óbudai Danubia Zenekar 52 tagú szimfonikus zenekara és rock-zenészek) számára épített emelvényt a jobb oldal fakó plakátmaradványokat őrző oldalfalával. A szemközt ülők ezt ellentétes irányokban élik meg. Díszlettervező: Menczel Róbert. A magaslati járda, ahol a színészek közlekednek, s ahol Tihanyi Ildikó kiváló, kortársi jelmezeiben, Gergye Krisztián koreográfiájára 150 táncos zúdul át időről időre, alighanem mindenki számára beláthatatlan. Az iszonyatos méretek miatt megállni csak pillanatokra lehet, ezért mindenkit mindig mozgásban, s profilban érzékelhetünk csak. Kétoldalt, fönt, a magasban van viszont két óriás kivetítő, ahol a nagyszerű munkát végző – névvel nem jelzett – operatőröknek köszönhetően közelképeket kapunk az arcokról, s szembesülhetünk velük. 

Azt játsszák, hogy „elnyomás van”. Egy kis nép (nevezzük őket zsidóknak), megelégeli egy nagyobb birodalom igáját (legyen szó, mondjuk, Rómáról), s fiataljai szervezkedni kezdenek.  A kemény mag tizenkét fős csapatának vezére a népszerű, álmodni és beszélni tudó Jézus (Szabó Kimmel Tamás), második embere pedig a történések következményeit ismerő, fegyverhez szokott Júdás (Stohl András). Jézust anyja (Pápai Erika) megpróbálja kivonni az eszkalálódó eseményekből, de nem jár sikerrel. Eljő viszont egy pillanat, amikor a követők tömege csalódottan értesül arról, hogy Jézus lefújta a Júdás által előkészített fegyveres hatalomátvétel akcióját, s menten elfordul vezetőjétől. A biciklin közlekedő Pétert (Feke Pál) ennél jobban izgatja, hogy Magdaléna (Tóth Gabi) viszont nem tud szabadulni Jézus varázsától. Simont, Júdás öreg apját Jordán Tamás, Kajafást László Zsolt, Pilátust Fekete Ernő játssza emelkedett erővel. 

Szabó Kimmel Tamás
Szabó Kimmel Tamás

Székely Csaba darabvázlatában az összevert Judás nem anyagi haszonért, nem harminc ezüstért árulja el Jézust az őt kereső katonáknak, hanem azért, mert választás elé állítják: megölik Simont, az édesapját, és még harminc embert áldoznak fel, ha nem hajlandó megjelölni az első vezetőt. Ha megjelöli, csak egyetlen ember vére szárad a lelkén. Jó, hát az sajnos az általa is rajongásig szeretett Jézus, de dönthet. És Júdás dönt. Ő az egyedüli, aki tudja, kicsoda Jézus a világnak. Ezt megérezvén, Jézus maga szólítja fel, hogy tegye, amit tennie kell. „Te fogod feláldozni az embert, akit magamra öltök.” – szól az egyik evangélium.  Minden elveszett, érzi Júdás, s állon lövi magát. Jézus a rómaiak kezére kerül, a tömeg pedig Barabás nevét kiáltja a döntő pillanatban.  

Egy passiójáték természetes velejárója a képmutogató, vásári jelenettechnika. Szereplők jönnek, s elmondják, ami a legszükségesebb, de a legfontosabb helyzetek térben is megszületnek. Így jelzik például egy-egy moccanással a kereszttel való eleséseket. Szabó Kimmel Jézusa egy tehetséges, de gyakorlat nélküli ifjú „coach” depresszióját mutatja.  Az egész játék központi eleme a cselekvést megbénító, társadalmi méretű kétely. Mi van, ha nem ő az? Mi van, ha nem én vagyok az? Ezzel a morális hezitálással szembeni dermesztő jelenség Fekete Ernő földi hatalomtól fénylő, ruganyos, okos, illúziótlan Pilátusa. Péter, Mária és Magdolna alakítói, Feke Pál, Pápai Erika és Tóth Gabi inkább csak mint énekesek jutnak feladathoz, de akkor kiválóan teljesítenek. 

Az Anna and The Barbies, a Biorobot, az Intim Torna Illegál, a Kispál és a Borz, az Ocho Macho, Péterfy Bori, a Subscribe, a Tankcsapda és a Qumiby  zenéi – hogy csak a sűrűben hangoztatottakat említsem – remekül hangzó muzsikák, pompás nagyzenekari hangszerelésben. Hangszerelő és karmester: Pejtsik Péter. De ezeknek a számoknak a szövege csak afféle félköltészet. Olykor egyszerűen fordítási hibának érzi az ember a kivetítőkön olvasható, döcögős sorokat. E betétszámok tartalmilag rendre „félrebeszélnek”, csak hangulatilag illenek a pillanatba. (Érdekes volt nemrégiben az ugyanezzel az applikációs technikával létrejött zenés Hamlet a Bethlen téren, a Spirita Színház előadásában. Bár az talán kevésbé volt zavaró, mert jobbára nem magyar szöveggel mentek benne a világslágerek.) 

Fotók: Csányi Krisztina
Pápai Erika, Szabó Kimmel Tamás. Fotók: Csányi Krisztina

Az előadás legerőteljesebb alakja, a dráma központi figurája Stohl András megrendítő Júdása. Nem tudni pontosan, anno Erdő Péter bíboros sejtette-e, hogy a húsvéti történet mely változata kerül majd bemutatásra. Az biztos, hogy ő Gazsó L. Ferenc tudomására hozta, hogy nem tetszenék neki, ha Alföldiék tévékamerák által összefogott produkciója a Bakáts téren, utcai nyilvánosság előtt kerülne bemutatásra. (Pedig milyen szép, s mennyivel jobb lett volna!) Ha a cselekményt ismerte volna, meglehet, ő is épp úgy tiltakozott volna, mint Ireneus püspök (kb. i. sz. 130-200) hajdanán. Mert a Lyonban működő, zsidó származású egyházatya az akkor ismert kb. harminc evangélium közül négyet (Márk, Máté, Lukács és János) önhatalmúlag kiemelt, s a többit eretneknek ítélvén (pl. Tamásét, Magdolnáét, s főleg Júdásét) egyszerűen betiltotta.  A Júdás evangéliumát, a gnosztikus evangéliumok egyikét rejtő papíruszokat 1978-ban találták meg. 2006-ban, kalandos bolyongás után, az egész világ megismerhette. Ez – a hivatalosaknál évtizedekkel előbb született – kódex Júdás szemszögéből írja le a történéseket, s az árulás aktusával végződik. Nincs benne kereszthalál, nincs benne feltámadás sem. 

Nem számít, hogy Székely Csabára ihlető hatással volt-e ez a görögül íródott, majd kopt nyelvre fordított hajdani mű. Az számít, hogy aki földi drámaként próbálja feldolgozni a szenvedéstörténetet, az így jár. Úgy, mint a hajdani gyári munkás a viccben, aki akárhogy próbálja is a varrógépgyárból elcsent alkatrészeket összeilleszteni, mindig csak puska lesz belőlük. Nincs más drámai út. Az a szertartás, amit az arénában láttunk, Júdás drámai telítettségű evangéliumát követi, ha találkoztak vele az alkotók, ha nem. És működik. 

A záró pillanatokban hatalmas, tükörlapocskákkal borított, fénylő kereszt ereszkedik le a magasból, mintegy kimenekítve Jézust a történésekből. A híveinek erőszakmentes rendszerváltást, homályos „Királyságot” ígérő, tőlük „belső rendszerváltást” elváró szelíd vezért megbuktatta az effajta erőfeszítéseket nem kedvelő nép. Ő lefújta a támadást, őt pedig feláldozták, jelen esetben harmincegy másikért. Szabó Kimmel önként lép föl a magasba.  Bekapcsolják rajta a karabinereket, fölemelkedik, s míg fényszórók tükröződése vakítja a közönséget, körbeforog. Énekel, s egyúttal a halálba menekül. A kórus azt énekli: „Nem vagy egyedül…”. Dehogynem. Annyira egyedül van, hogy úgy tűnik, nem is fog visszajönni. Pedig három nap múlva muszáj lesz. Ha nem neki, hát Valakinek vissza kell majd jönnie, hiszen így szól a történet. De ki lesz, aki feltámaszt, s ki, aki képes feltámadni? 

Őnéki volt már egy próbálkozása, s az se ment Lázárnak fájdalom nélkül. Róla így írt a hosszan hallgatásra ítélt, majd újra írni kezdő Nemes Nagy Ágnes: "Amint lassan felült, balválla-tájt / egy teljes élet minden izma fájt. / Halála úgy letépve, mint a géz. / Mert feltámadni éppolyan nehéz."

Tömegek leckéje most, hogy a hosszú dermedés után lehetséges-e ez egyáltalán? 

Mindjárt  húsvétvasárnap.