Amerikai pasztorál
2017.04.12.

Inkább jobb, mint rosszabb adaptáció Ewan McGregor filmes változata. A művészfilmek kedvelőinek remek másfél órát nyújthat, de Philip Roth nagyszabású regényét csak részben pótolja. Így akár az irodalom győzelmének is felfoghatjuk. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Van abban valami csiklandozóan pikáns, hogy a kortárs amerikai irodalom egyik nagy művét az ízig-vérig skót Ewan McGregor vitte vászonra. De talán nem is jártunk rosszul ezzel, hiszen Philip Roth regényéhez, az úgynevezett amerikai trilógia (vagy Zuckerman-trilógia) első és talán legjobb művéhez kellett is egy kis kívülálló pimaszság. 

Persze már az is kérdés, hogy kit tekintünk kívülállónak, hiszen Roth regényében az amerikai álmot egy Svédnek becézett zsidó fiatalember testesíti meg, akinek felmenői az óhazából vándoroltak be Amerikába, majd ahogy azt kell, megcsinálták a szerencséjüket. A családban viszont Svéd, azaz Seymour Levov lesz az első, aki már nem küzd semmiféle identitásproblémával, szinte eggyé olvad Amerikával és befutja azt a pályát, amelyről minden feltörekvő fiatalember álmodozik. Drámája nem is a kisember drámája, ahogy ezt nagyon sokan hangoztatják, hanem az üres tökéletességé, a hógömbök gondtalanságáé: három sportágban is jeleskedik (amerikai foci, kosárlabda, baseball), a helyiek istenítik, hiszen ő feledteti velük a második világháború idáig érő borzalmait, majd elveszi New Jersey szépét, és végül átveszi az apja semmiből felépített kesztyűgyárát. És végül születik egy gyönyörűséges kislánya. A szinte giccsbe hajló álom vagy pasztorál (a naiv népi dallamok hangulatát árasztó zenei műfaj) után ekkor jön a keserű ébredés.

A külsőre szinte tökéletes Meredith Levov viszont alaposan alápakol a gondtalanságnak. Már azzal is foltot ejt a tökéletesség illúzióján, hogy dadog, amit a család kellő értetlenséggel kezel, mint ahogy azt a kissé rosszindulatú nyugtalanságot is, amellyel a környezetét szemléli. Nem csoda, hiszen már a beszédhibája is nyilvánvalóan jelzi: sehogy sem illik bele az émelyítően sikeres apa, a csodaszép, a képeslapra illő farmon képeslapra illő teheneket nevelgető anya alkotta famíliába. És mindez épp akkor, amikor korábban elképzelhetetlen mértékben megnő a szülők és gyermekeik közötti távolság: a vietnámi háború indította tiltakozáshullám, majd nyílt lázadás korában, amelyre a faji ellentétek is rápakolják a magukét. Amerika talán legzűrösebb évtizede ez. A zavargások, a mindent átható nyugtalanság, az apák tekintélyének elutasítása kiváló gyúanyagot ad Meredithnek is ahhoz, hogy a lázadása előbb gyűlöletté, majd végül terrorista robbantásokban csúcsosodjon ki. Csakhogy a gazdag kisváros postahivatalával (és a patrióta postamesterrel) együtt Svéd családja is felrobban. A tökéletességen támadt repedést már semmi sem képes eltüntetni.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Mint már említettem, kellett az adaptációhoz némi pimaszság, ami leginkább az egyszerűsítésben nyilvánul meg. Kétségtelen, hogy minden komplexitása ellenére Roth műve (főként az eleje) igencsak körülményes, a nyelv helyenként túláradóan barokkos, szinte kéri az erőskezű dramaturgot. Meg is kapja. McGregor változatában talán az a legfontosabb, hogy önállóan is megáll a lábán (a nemrég vászonra vitt A fehér királlyal ellentétben), igen ügyesen gazdálkodik a filmidővel, és így azoknak is élménnyé válik az adaptáció, akik nem olvasták (és nem is akarják elolvasni) a regényt. Csakhogy az egyszerűsítés, ha nem csinálják elég ügyesen, gyakorta meghamisítja az eredeti mű „szándékát”. McGregor az anya, de leginkább az apa drámájára hegyezi ki a történetet: a megtört és magányos, reménytelenségébe beleöregedő Svéd képével zárul a történet. Illetve a temetéssel, amelyen mindenki meglepetésére megjelenik (talán bocsánatkérés vagy kései gyónás gyanánt) a családtól eltávolodott, kitagadott, (az apa révén) mégis örökké visszavárt Meredith. 

A regényben a dráma ennél jóval bonyolultabb. Már azért is, mert Svéd élete messze nem ért véget a nevelés kudarcával. Újraházasodik, és második feleségétől három remek fia születik, akik a maguk során tovább viszik az amerikai álmot. Meredith a regényben jóval kegyetlenebb (a filmben ezt egy kissé tompítja az ideológiai hablaty), és a gyűlölete a maga módján „győzedelmeskedik”. Nyoma sincs a megbánásnak, csupán a furcsa, öröm nélküli diadalnak: teljesen maga alá gyűri a megvetett családot. Be kell látniuk, hogy a sikeresség „nem szavatol egy olyan életet, amely tökéletesen fog illeni minden szerettünkre”.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A giccses botlást leszámítva a végkifejletben, McGregor helyenként igen élvezetes alkotással rukkol elő. Első filmjéhez képest meglehetős magabiztossággal vezet végig a történeten, az amerikai álom kritikáján. S bár magára osztotta a főszerepet (holott a sugárzóan tökéletes kék szemén kívül szinte semmi sem indokolta, hiszen messze nem egy sportalkat, és már megjelenésében is sokkal esendőbb, mint a könyvbéli Svéd), mégsem hozzá, és nem is a gyerekszerepeiben igen pontos Dakota Fanninghez kötődnek az Amerikai pasztorál legjobb pillanatai. Az egykori szépségkirálynőt, az anyai szerepében megbukott, majd mindent görcsösen újrakezdő asszonyt Jennifer Connelly alakítja igen meggyőzően. A sikeres életbe, mint egy kényelmes kalodába, beszorult nő minden rezdülését vissza tudja adni, kezdve attól a pillanattól, hogy szinte kiharcolja magának leendő férjét a családot erős kézzel dirigáló Lou Levovtól az idegösszeroppanásig. Az após és a trilógia névadója, az író Zuckerman (Roth alteregója) viszont a film egyértelmű vesztesei: az előbbi amolyan mellékes humorforrás lesz darabossága és műveletlensége okán, a felkapaszkodottak paródiája, míg utóbbi csupán az egyszerű rezonőr szerepét tölti be (Svéd öccse az érettségi találkozón meséli el neki bátyja történetét). Így David Strathairn, bár szinte ráöntötték a fontos kérdéseket felvető, kíváncsi író szerepét, nem tud kibontakozni.

Az Amerikai pasztorál a szétrobbanó hógömb felkavaró története: amikor a giccs burka felreped, az olajos lé pedig menthetetlenül a bokánkra csorog. És közben álszent arccal még énekelnünk is kell a Mennyből az angyalt. 
 
Címkék: Mozipremierek 2017