Benyovszky Krisztián a hazai krimikutatás egyik legtermékenyebb képviselője: számos, a műfaj általános kérdéseit, valamint konkrét szövegeit vizsgáló tanulmány és egy műfajtörténeti kismonográfia (Bevezetés a krimi olvasásába) mellett ez a második tematikus tanulmánykötete (az első, A jelek szerint 2003-ban szintén a Kalligramnál jelent meg). Új kötetének címe ezúttal térbeli bolyongást ígér: a Morgue utcától a Baker Streetig (és tovább) tartó kultúrtörténeti sétaként határozza meg az olvasó előtt álló 375 oldal tartalmát. A szerző ebben a könyvében – ahogyan arra a cím is utal – a világirodalom két híres nyomozófiguráját állítja vizsgálódásának középpontjába: Edgar Allen Poe Dupin felügyelője, valamint Arthur Conan Doyle Sherlock Holmesa kap kitüntetett figyelmet.

A krimi talán a legszélesebb körben elemzett és szemlézett zsánerműfaj Magyarországon: kiváló elméleti és történeti szövegeket írt róla Bényei Tamás, Kálai Sándor, Miklós Ágnes Kata és Varga Bálint, remek esszéket és kritikákat Babiczky Tibor, Bán Zoltán András, Bánki Éva, Bárány Tibor és Szilágyi Zsófia. Benyovszky kötete tehát ebben a kontextusban kap helyet, és ebben eligazodva találhatja meg önnön pozícióját és újdonságerejét.

A borító színvilága és tipográfiai megoldásai egyaránt azt mutatják, hogy ez a kötet szélesebb figyelemre tart számot, mint egy irodalom- és kultúratudományi opusz általában. Benyovszky munkája – amellett, hogy eleget tesz a szakmai olvasók várakozásának – olvasmányos nyelvezete, tágabb spektrumú problémafelvetései révén egy szélesebb olvasóközönség számára is nyitottá válik. Ennek jegyében az irodalomelméleti problémafelvetéseken túl kitüntetett figyelmet fordít a társművészetek (zene, film, kép stb.) párbeszédbe hozására is.

A kötet egyik lehetséges újszerűsége abban áll, hogy valóban komolyan veszi a művészetköziséget: a krimivel foglalkozó hazai szakirodalomban az elsők közt vállalkozik például képregények diskurzusba vonására. A Korhatár nélkül című tanulmány azon túl, hogy Poe szövegeinek gyermekirodalmi vonatkozásairól ad hírt (ami szintén egyedi!), egyik alfejezetében számos Poe-képregényt vizsgál meg, egy másik fontos szöveg, az Újabb keresztöltések a Holmes-szőttesen pedig egy cseh alkotó, Petr Kopl Az utolsó eset című képregényének elemző bemutatását célozza. Azt, hogy a képiség mennyire a fontos a kötetben, az imént említett szövegek, és a kötet végén található, 25 képet felsorakoztató galéria mellett az is jelzi, hogy külön tanulmány foglalkozik egy izgalmas Poe-novella, a Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban című írás képi reprezentációival. Fontos, hogy Benyovszky nem állít fel hierarchiát szöveg és kép között: az eredet és az eredeti fogalmának radikális elvetésével figyelme elsősorban arra irányul, hogy az egymást folytonosan újra- és újraolvasó műveken keresztül egy diszkurzív folyamat működését mutathassa meg.

Az iménti megállapításból az is következik, hogy nem csupán az eredet(i), hanem a linearitás kérdése is értelmetlenné válik ebben a diskurzusban. E szemlélet hatja át a kötet szerkezeti logikáját is: a könyv struktúrája nem ír elő egy teleologikus, lineáris olvasásmódot, sokkal inkább a címben is jelzett bolyongásként határozza meg önmaga ideális olvasási stratégiáját. A szövegek közti szabad vándorlás, az olvasás sorrendiségének tetszőleges megválasztása produktívnak bizonyul, a különböző írások izgalmas módon hozzák játékba és értelmezik egymást. Benyovszky a Holmes-univerzum kapcsán fogalmaz ekképpen: „[e]gy táguló szöveguniverzum ez, mely minden új művel kitolja önmaga határait, s ezzel visszamenőlegesen átrendezi maga mögött a terepet.” (313.) A fentiek jegyében ez a megállapítás a vizsgált korpusz mellett – kicsinyített belső tükörként – saját kötetére is érvényes állításokat tartalmaz.

Az eddig vázolt szempontokon túl ugyancsak fontos kiemelni Benyovszky Krisztián szláv nyelvekben való jártasságát, és ennek pozitív következményeit: olyan szlovák, cseh, valamint lengyel primer és szekunder szövegek beemelésével dolgozik, amelyek az átlagolvasó számára – nyelvi korlátok miatt – jórészt hozzáférhetetlenek lennének. A kötet deklarált célkitűzéseit a szerző gondos precizitással jelöli ki: hangsúlyozza, hogy a könyv célja nem az angolszász szakirodalom újabb szempontok mentén történő továbbírása, hanem egyfajta feltáró munka, amely a kelet-közép-európai irodalmak felől gondolja újra a két paradigmateremtő szerző nyomozófiguráinak alakját.

Az olvasás során számomra azok a tanulmányok voltak különösen érdekesek, amelyek egy elfeledett, vagy a magyar olvasó számára evidensen ismeretlen mű intertextuális kapcsolati hálóját térképezik fel. Ilyen különösen revelatív írásnak tartom egyebek mellett A „lengyel Poe” -t (amely Stefan Grabiński novelláját szemlézi és hasonlítja össze Poe William Wilsonával), valamint a Detektívek, ha összejönnek című szöveget (amely pedig Barsi Ödön Egy lélek visszatér című könyvét helyezi a középpontba). Ezen írások tétje ezúttal nem csupán abban áll, hogy (amiként egy jó krimiben is) szerző és olvasó együttesen induljon a hátrahagyott jeleket követve izgalmas értelmezői munkára, hanem abban is, hogy olyan szövegekre irányítsák rá a figyelmet, amelyek eddig jó eséllyel kívül maradtak a hazai befogadó horizontján. A Detektívek, ha összejönnek még egy szempontból számot tarthat az olvasó kiemelt figyelmére: ez a tanulmány ugyanis részletesen foglalkozik az irodalmi crossover sok szempontból izgalmas jelenségével, vagyis a fikciós karakterek különböző szövegek közötti mozgatásának kérdéseivel.

Benyovszky kötete kitűnő példája annak, hogyan lehet a szakmaiság magas fokán maradva, mégis közérthető, olvasmányos módon beszélni irodalomelméleti kérdésekről, lehetővé téve azt, hogy végül az olvasó maga gondolhassa tovább az egyes szövegek kapcsán felmerülő lehetséges interpretációk sorát.