Némaság
2017.03.15.

Andrew Garfield a hit embere, aki a japánok ellenében keresi a keresztények Istenének igazságát – de ez most egy másik fegyvertelen katona. Martin Scorsese először közel három évtizede akarta elkészíteni ezt a filmet, s bár végül súlyos remekművet tett le az asztalra, tökéletesen érthető, miért nem tolongtak nála a finanszírozók. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Van az a mozgóképes élmény, amikor már néhány perc után sejthető: nagyon meg fogunk szenvedni a befogadással. Nem arra gondolok, amikor a rendező ránk erőltet valamit, ami csak őt érdekli, vagy épp elidegenítő hatásokkal ostoroz, mert akkora művész, s magasról tesz rá, hogy a vászon előtt nézők is ülnek majd.

Sokkal inkább arra, ami így viszonylag ritkán történik meg: olyan hatással van ránk a film, hogy gondolkodás nélkül elfogadjuk, ahogy belepasszíroz minket a moziszékbe. S még csak nem is hirtelen teszi, hanem folyamatos, erős, egyenletes nyomást fejt ki ránk, s ezt a terhelést szépen, lassan, egyre csak fokozza. Mégsem a megsemmisítésre játszik. Annak pont az ellenkezőjére.

Így készíti ki az embert a Némaság – hogy 161 percével valami olyasmit adjon, amely hívőnek, keresőnek, ateistának egyformán elhozhatja a katarzist.

Ha nem Endó Súszaku regényéből készült volna, akkor is azt gondolhatnánk, hogy könyvet lapozgatunk, amikor nézzük: nagyon lassan lehet csak olvasni, minden sor egy örökkévalóság. Elemző filmet forgatott Martin Scorsese, de látszólag inkább szemléltet: a XVII. századi Japán, ahova két jezsuita hittérítő érkezik, hogy kiderítsék, mi történt mentorukkal (Liam Neeson keveset szerepel, de akkor nagyot játszik), ki a hírek szerint megtagadta vallását, festői, félelmetes hely. A keresztényeket kegyetlenül megkínozzák, vagy/és meggyilkolják, de legjobb esetben is megszégyenítik. Rodriguez (Andrew Garfieldot ezért az alakításért kellett volna Oscarra jelölni) és Garrpe (Adam Driver beszédes visszafogottsága most is igazi kincs) megérkezésük után nem sokkal, dacolva az életveszéllyel, szegény falvakban folytatják papi tevékenységüket – a japán inkvizítorok elől azonban nincs menekvés.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A Némaság legalább négyórásnak tűnik, ráadásul megszámolhatatlanul mutat döbbenetes erőszakos jeleneteket, melyek egy életre beleégnek a retinánkba. Rendezőjét mégis inkább a lélek érdekli, de nem ábrázolhat mást annál, mint amit ábrázol. Ez nem egy olyan hollywoodiasan egzotikus kalandfilm, ahol a messziről jött ember azt mond, amit akar, aztán a történet végére japánabb lesz a japánnál, az pedig magához öleli, de minimum hellyel kínálja az európai hitkultúrát. A két világ ugyan összecsap, de nem kérdés, hogy ki fogja majd kivéreztetni a másikat.

Scorsese máshogy beszél, mint, mondjuk, a Krisztus utolsó megkísértésében: távolságtartást mímel, ám közben nagyon is belemászik az eseményekbe, s azokon keresztül belénk is – rendhagyó töriórája abból a szempontból is lebilincselően érdekes, ahogy Rodriguez felismerésére koncentrál, hogy ezt a háborút nem nyerheti meg, de nem adja fel. Hosszú, izgalmas párbeszédekben vitázik egyre kegyetlenebb, de nagyon is logikusan viselkedő ellenfeleivel – viszont attól lesz igazán emlékezetes a film, ahogy nem csak a cselekménnyel, de minden kockájával Istent keresi.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A Némaságban nincsenek érzelmes nagyzenekari vonósok (Kathryn és Kim Allen Kluge zenéje szinte csak jelzésértékűen van jelen, de ezzel szolgálja legjobban a filmet), Rodrigo Prieto aranyszoborra nominált operatőri munkája leginkább azért zseniális, mert a fantasztikus tájat (igazából Tajvant) úgy mutatja meg mindenféle látható esztétikai trükközés nélkül, mintha tényleg nem lenne ott a Teremtő.

Istentelen hely a világ? Ki ő, mi ő? Van oka a hallgatásának? Hol is lakhat igazán, s eltemethetem-e úgy, hogy magam legbelül mégis rátaláljak, s velem legyen? Ha egyáltalán itt van. Ezeket a kérdéseket nyilván feltették már számos alkalommal, irodalomban, zenében, mindenhol, de Scorsese most úgy tudta ismételten belefogalmazni mindezt egy filmbe, hogy éljünk bárhol a Földön, gondoljunk bármit a hitről, magunkénak érezhessük a keresést, a kitartást, a vágyat – a nyitottság, a belső béke felé. Mindezt a legkisebb érzelgősség nélkül teszi, s úgy kavarja fel mélyen a nézőt, hogy tényleg nem bánt meg senkit.

Erre pedig csak egy igazán bölcs, mesteri filmes lehet képes. 
 
Címkék: Mozipremierek 2017