Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TRUMP MEGÖLTE A SZATÍRÁT

South Park 20. évad
2017. febr. 20.
A South Park a zseniális 19. évad után félresiklott, amikor dokumentálni próbálta a tavalyi amerikai elnökválasztást. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

A jó humorban mindig van valami meglepő. 2000-ben, amikor a magyar HBO elkezdte sugározni a South Parkot, még az okozta a meglepetést, hogy ezek a tésztaképű kisiskolások milyen kreatívan bazmegolnak és kurvaanyáznak. Tizenévesként volt valami felszabadítóan zsigeri a sorozat anarchikus, tabusértő humorában, de ahogy teltek az évek, a közönséggel együtt a sorozat is felnőtt, és az anarchia már nemcsak azt jelentette, hogy kiborítják a popkultúra szemetesét, és jót nevetnek például A passió gyilokpornóján vagy Mel Gibson rasszista agymenésein, hanem hogy minél gyorsabban és csípősebben reagálnak arra, ami Amerikát foglalkoztatja. A South Parkból ma már társadalmi folyamatokról és kulturális trendekről is megbízhatóan értesülhetünk, de ugyanezzel a lendülettel az egész cirkuszt is kiröhöghetjük.

A csúcsra – egyikre a sok közül – 2015-ben ért a sorozat. Trey Parker és Matt Stone, akik addig az aktualitásra fektették a legnagyobb hangsúlyt, mikor a részeket nem írták meg előre, hanem az epizód sugárzása előtti héten írták és rajzolták meg, elkezdtek előre gondolkodni. A munkamódszer nem változott, de különálló epizódok helyett folytatásos sorozatot írtak. Méghozzá zseniálisat. Az előző – a tizennyolcadik – évadban még döcögött az egybefüggő történet, itt már nemcsak gördült, de a korszellemre is tökéletesen ráérzett. Kifigurázta a radikális PC-kultúrát, amely csaholó bulldogként védi a kisebbségek jogait, de óva intett a Trump-alteregóvá előlépő iskolai tanártól, Mr. Garrisontól is, aki halálra akart baszni minden bevándorlót. Érdekes sci-fit írt a híreknek álcázott és mesterséges intelligenciává fejlődő reklámokról, amiktől nem lehet megszabadulni a neten, mert okosabb az embernél, és visszájára fordította a jótékonysági kampányok giccskliséit, mikor a kisvárosba települt Whole Foodsban még a hörcsögök egyetemi oktatására is adományozni lehetett.

Mr. Garrison mint Trump
Mr. Garrison mint Trump

Parkerék lépten-nyomon meghökkentettek. Nemcsak azzal, hogy a PC-ben a punci-cincálás rövidítését látták meg, és egyetemista diákszövetségként (ún. fraternityként) ábrázolták a píszíseket, akik azért olyan polkorrektek, hogy erkölcsileg felsőbbrendűnek érezzék magukat és minél több csajt döntsenek meg. Hanem hogy rátapintottak arra, hogy az elmúlt években megváltozott a valóság koncepciója. Az évad legjobb epizódjában megbízzák a naiv Butterst, hogy előbb Cartman, majd Steven Seagal Twitterét is alakítsa védett térré, vagyis szűrje ki a negatív kommenteket. Hogy legyen minden szép és jó, akárcsak a reklámokban. Ez a kis akció pedig előcsalogatja a Valóságot. Egy musicalből szalajtott gonosz kis fickót, aki közli a hörcsögök egyetemi oktatására gyűjtő celebekkel, ne sírjanak azon, hogy az emberek gonoszok, mert a világ nem egy libsi művészkolesz. Pár perccel később a Valóságot felakasztják: jobb lesz így mindenkinek. Legalábbis South Parkban.

A reklámok, a kamuhírek, a túlzó polkorrektség és a politikai gyűlöletbeszéd mind eltorzították, ha úgy tetszik, meggyilkolták a valóságot. Nem is kell ezt ragozni az alternatív tények korában, a South Park sem teszi. A 20. évadban másfelől közelíti a témát: a főszerepet a memóbogyókra, ezekre a fecsegő szuperszőlőkre osztja, amik nosztalgikus dolgokat suttognak az emberek fülébe. Emlékszel Csubakkára? Az Endor-bolygóra? Na és arra, amikor még nem volt ennyi mexikói Amerikában?

south park season 20 by mrscaryjoe by mrscaryjoe dahnj0g

Trey Parker és Matt Stone már rég nem csak a popkultúra humoristái, az csak a nyitó poén, hogy az amerikai himnuszt újraíratják J. J. Abramsszel, aki abból épített karriert, hogy minden régi klassz dolgot remake-el. Parkerék a szórakoztatóipar mellett az egész társadalmat is átitató nosztalgiával viccelnek, azzal, hogy az emberek egyszerűbb korba vágynak vissza, mert ennyire kiismerhetetlenné vált a valóság. Így kerül a Star Wars mellé Donald Trump, vagyis Mr. Garrison, aki óriási népszerűségre tesz szert azáltal, hogy kimondja, amit az emberek gondolnak, de aminek csak szűk baráti körben mernek hangot adni. Már jóval a novemberi elemzések előtt ráéreznek arra, hogy a politikai elitből való kiábrándultság húzza Garrison rubrikája felé a szavazók kezét. El is sütnek jó poénokat (az elnökválasztás után úgy eresztik rá Garrisonra a narancssárga parókát, mint Darth Vaderre a sisakot A Birodalom visszavágban), a South Park Trump-paródiája mégsem talál telibe.

Elsősorban azért, mert nem paródia. A karikatúra alapja a túlzás, de Trump már maga is paródia: az amerikai milliomos, a soviniszta realitysztár és most már az inkompatibilis politikus karikatúrája. Elnöksége sokak szerint a szatíra aranykorát hozhatja el, hiszen kimeríthetetlen alapanyaggal látja el a humoristákat. A felmérések szerint nőtt a kereslet a politikai humor iránt, Stephen Colbert talkshowja például ezért ugrott a nézettségi lista élére. De legalább ennyien gondolják azt, hogy Trump megölte a szatírát. Hiszen hogyan lehet parodizálni egy bohócot? Hogyan lehet túlozni egy karikatúrában, ha a kocsmai gyűlöletbeszéd válik kampányígéretté? Vagy ha a paródia alanya maga is egy humorista, aki minden ellenfelét válogatás nélkül kifigurázza, legyen az Hillary Clinton vagy egy mozgássérült riporter?

Képek a 20. évadból
Képek a 20. évadból

Alec Baldwin és a Saturday Night Live szkeccsei is azért erőtlenek, mert az elnök eleve komikus viselkedését nagyítják fel, vagy az indulatos, önző gyereket láttatják benne. Ilyen elcsépelt próbálkozások után nincs más lehetőség, az abszurdba kell fejest ugrani. Még akkor is, ha nem találják hozzá a megfelelő poénokat. A Braindead például az elnökválasztással párhuzamosan próbálta lekövetni az eseményeket, de hiába tűnt frappánsnak a trash filmes ötlet (azért radikalizálódnak a politikusok, mert agyevő űrbogarak rágják be magukat a fejükbe), így sem tudott szélsőségesebb és viccesebb lenni a valóságnál. Ez a South Parknak sem ment, elsősorban azért, mert ők sem vették komolyan Trumpot. Mr. Garrisonban csak a bolondot látták, aki miután rájött, hogy nem elég képzett egy ország irányításához, megpróbálta lejáratni magát, de ellenfele még nála is inkompetensebb volt, így végül őt választották Amerika 45. elnökévé.

A South Park persze demokratikus sorozat, és mindkét oldalnak odaszúr: náluk Gennyes Tus (Mr. Garrison) és Redvás Szendvics (H. Clinton) között folyik a vetélkedés. De hiába osztják ki ide is, oda is a gúnyos vicceket, ha a társadalmi folyamatokra nem éreznek rá olyan jól, mint az előző évadban: Hillary győzelmét jósolták, és az évad témáit úgy csoportosították, hogy azok az első női elnök megválasztásával teljesedjenek ki. A társadalom megosztottsága és az emberek klikkesedése South Parkban nemi háborúba torkollik, a lányok és a fiúk gyűlölik egymást, miközben az iskola suttyója, Cartman végre becsajozik, és bár utálta a Szellemirtók női remake-jét, most rájön, hogy a nők okosak és viccesek, és mindig nevet, „ha Amy Schumer a puncikájáról beszél”.

A South Park idén a nemi kérdéseket állította középpontba, hogy mennyire tolerálják az emberek, ha a nők a szexualitással viccelődnek, vagy hogyan sztereotipizálják egymást fiúk és lányok. Vicces az is, ahogy Butters radikalizálódik, és férfibüszkeség-menetet vezet lehúzott gatyával, hiszen jót lehet nevetni azon, hogyan gyártanak a kisfiúk ideológiát a mellőzöttségük érzéséből. És ott van még a trollvadászat is, amellyel a dánok a netes trollokat akarják leleplezni, így Garrison elnöksége is a netes trollkodás kontextusába kerül, Trey Parker pedig elgondolkodik azon, mi választja el az anarchista humort a káros trollkodástól, illetve a netes trollokat a Twitter-elnöktől. Arra jut, ami a South Park ars poeticája is lehetne: a provokáció segítheti a közbeszédet, de más, ha politikai hatalomszerzésre használja valaki a trollkodást, mint ha nevettetésre.

Kerek választ viszont csak ebben a témában fogalmaz meg a South Park, a lányok és fiúk harca kisiklik azzal, hogy nem Hillary lesz az elnök (érthetetlen például Bill Clinton, a First Gentleman fellépése), és az arányokat is rosszul találják el. A trollsztori egyáltalán nem olyan érdekes, mint amennyi játékidőt kap, a memóbogyók szála elvarratlan marad, Garrison elnökségével pedig érezhetően nem tudtak mit kezdeni az alkotók, akiknek a választás után újra kellett írniuk az utolsó epizódokat, és ilyen gyorsan nem tudtak mással előállni, mint hogy egy az egyben lekövették, vagy az internet lekapcsolásával nonszenszbe kormányozták az eseményeket.

Kudarcukat egy interjúban is elismerték: „Valósággá vált a szatíra, amit így már nagyon nehéz nevetségessé tenni. A South Park legutóbbi évadában próbáltuk kifigurázni a valóságot, de nem tudtuk tartani a tempót, mert ami valóban megtörtént, az sokkal viccesebb volt, mint amit ki tudtunk találni. Ezért úgy döntöttünk, feladjuk a dolgot, és hagyjuk, hadd csinálják ők is a maguk komédiáját, és mi is csináljuk a magunkét.”

Erre utal a záró epizód címe: Az ismert sorozat vége. Az angol eredeti (The End of Serialization As We Know It) alapján azt is feltételezhetjük, a folytatásos formátumot könyvelték el kudarcként, mert nem volt elég idejük, hogy humorossá tegyék a valóságot. „Talán eljött a szatíra új, viccességen túli korszaka” – hangzik el a fináléban, de az is lehet, a humoristáknak csak idő kell, hogy feltöltődjenek, majd újragondolják és a változó világhoz igazítsák a komédiájukat.

Az alternatív tényekkel ütős érveket és poénokat szembeszegező John Olivernek már sikerült ez a late night showk műfajában. Talán a South Parknak is menni fog.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek