Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LÁNGRA KAP A BŰNTUDAT

Török Ferenc: 1945 / 67. Berlini Filmfesztivál
2017. febr. 14.
Felszabadulás utáni magyar falu küszködik az eltűnni nem akaró múlttal, és ebben játszott saját, elfelejteni remélt felelősségével. Török Ferenc új filmje a rendező életművének és az idei Berlinálé egész felhozatalának egyik kiemelkedő darabja. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Az elmúlt évtizedekben egyre elterjedtebbé váló oral history fő célja megmutatni, hogy a történelemkönyvek lapjain rögzített nagy eseményeket miként élték meg a korabeli egyszerű emberek a jelentéktelen hétköznapokban. Az ilyen kutakodásnak csupán egyik haszna, hogy segít alaposabban megérteni a nagy fordulatokhoz vezető folyamatokat; a másik az, hogy rávilágít arra, milyen életmódban, viselkedésben és közösségi gyakorlatokban gyökerező meggyőződések teszik egyáltalán lehetővé azt, amit általában történelemként ismerünk. A nagyközönség számára e megközelítés irodalomban és filmen megjelenő fikcionalizált leképeződései ismertek: számtalan példája van ennek, Török Ferenc legutóbbi munkájáról Haneke világhírű A fehér szalagja és Závada Pál Természetes fény című, perspektívák szövevényéből összeálló zseniális regénye jut eszembe.

Rudolf Péter
Rudolf Péter

A második világháború végét követő hónapok, évek világszerte a történelemkönyvek mostohagyerekének számítanak, hiszen a nagy horderejű események elcsitultával zajló történésekről nem sokat tudunk. Pedig amint az Olivier Wieviorka Hitler után című remek dokujában is látható, minden értelemben rendkívül megterhelő, és a későbbi évtizedeket apró momentumokon keresztül meghatározó időszak volt ez. Ezúttal világvégi kis magyar faluban vagyunk ’45 augusztusában, az oroszok már bent vannak, de a helyi hatalmat – legalábbis a közelgő választásokig – még a korábbi elit birtokolja, és mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon. Azonban egy szép napon két zsidó férfi száll le két nagy, a menetlevélben illatszert tartalmazónak feltüntetett láda társaságában az állomáson, és ez felborítja az éppen kialakult, amúgy is törékeny egyensúlyt. A deportáltak visszatértének lehetőségére mindenki ijedten kapkodni kezd, aki a zsidóktól elvett üzletből vagy házban él, aki ágy- és ezüstneműjüket használja vagy bármilyen előnyre tett szert meghurcoltatásukból.

A film (és a forrásul szolgáló Szántó T. Gábor-novella) dramaturgiai felépítésének lényege, hogy az események rendkívül rövid idő, néhány óra alatt játszódnak, és ebbe sűrűsödik bele a falu világhoz és környezetéhez való viszonyulásának, valamint közelmúltjának rengeteg rétege. Ugyanis a film és a novella attól gazdag, hogy e rövid idő alatt a zsidók deportálásában való passzív és aktív asszisztálásra való reflektáláson túl a szűk keretek közt lehető legrészletesebben rajzolódnak fel a falubéli hatalmi és személyes viszonyok. Megdöbbentő figyelni, hogy miként válnak átjárhatóvá, permeábilissá a szó hagyományos értelmében irányítási és a merőben személyes kapcsolatrendszerek és helyzetek, hogy milyen mélyen át van ideológiával itatva minden kis privát pillanat.

Nagy-Kálóczy Eszter, Sztarenki Dóra
Nagy-Kálózy Eszter, Sztarenki Dóra

Török párhuzamos szerkesztésmódjának köszönhetően a környék különböző helyszínein zajló eseményekbe, beszédfoszlányokba, gesztusokba nyerünk gyors egymásutánban bepillantást. A zsidó túlélők megérkezése ugyanis egybeesik a drogériát „átvevő” jegyző fiának az esküvőjével, így már eleve nagy a sürgés-forgás, az érzelmileg, testileg és persze hatalomtechnikai értelemben túlfűtött szituáció mindenkit megmozgat. A történet szerkezetét leginkább spirálszerűnek lehet nevezni, az állomásfőnöktől és a jegyzőtől kiindulva egyre táguló körökben ismerünk meg egyre több falusit és helyszínt, így míg az elején még gyakran kerülünk vissza ugyanahhoz a szereplőhöz, később egyre bővül a kör, egyre több figurát és szitut kell minden alkalommal bejárni. E megközelítés eredményeként a most érkezőkhöz hasonlatosan egyre több mindenbe látunk bele, és az elején érthetetlennek tűnő gesztusok, viszonyok válnak szép lassan világossá. Az egyetlen szituáció sok párhuzamos momentumának olyatén kibontása, hogy aztán az egy nagyobb egésszé álljon össze egyértelműen a Koccanásra, Török másik remek filmjére emlékeztet. Itt azonban a téma súlya és a körkörös szerkezet miatt kevésbé a komikum, mint egyfajta finom balladai hangvétel kerül előtérbe.

Az 1945 egyik legnagyobb érdeme olyasmi, amit általában a magyar filmek legnagyobb hibájaként szoktunk legtöbbször felróni: a remekül megírt dialógusok és karakterek. Minden szereplő olyan komplex, gesztusrendszerük minden eleme olyannyira átgondolt, beszédstílusuk kidolgozott, hogy elég egyetlen rövid pillanat mindegyikük esetében, és egyből úgy megtelnek élettel, hogy elfelejtjük azt is, hogy ismert színészekkel forgatott filmet látunk. Mindezt magyar filmen ritkán látott minőségű színészi alakítások teszik igazán naggyá: Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Sztarenki Dóri vagy Szirtes Ági mind olyan sallangmentesen játszik, amit leginkább kortárs román filmekben szoktunk látni.

A visszafogottság legtöbb esetben az egész filmnek erénye: többször figyelhetjük meg, hogy fontos részletet csak éppen annyi ideig látni a háttérben, hogy tudatosuljon, de ne toluljon előtérbe. E tekintetben azonban sajnos nem következetes a film, a csűrben őrzött autó vagy az alkarba tetovált tábori sorszám esetében kifejezetten szájbarágós a túlhangsúlyozás. Vizualitás tekintetében Török a már említett Haneke-filmhez vagy a Koccanáshoz hasonlóan fekete-fehér színvilágot választott, ami enyhén archaikus hatása révén izgalmas kontrasztot képez a realisztikus színészi játékkal és helyszínekkel. Ragályi Elemér lenyűgözően fényképez, bár időnként magával ragadja saját fotografálási érzékének csodálata, és indokolatlanul túlkomplikált szemszögeket, túlrétegzett kompozíciókat használ – a gőzmozdony elszálló füstjének lírainak gondolt, ám modoros követése pedig a végéről nagyon nem hiányzott. Szemző Tibor érzékeny zenéje remek választásnak bizonyult, egyszerre képes felkelteni a baljós hangulatot, és experimentális disszonanciája révén el is emeli a filmet a konkrét eseményektől általánosabb értelmezések irányába.

Török az 1945-tel fontos, élvezhető, rendkívül magas minőségű, televízió léptékű filmet forgatott. Szakmai erényein túl azért kellene mindent megtenniük azoknak, akiknek az a feladata, hogy a film Magyarországon is minél több emberhez eljusson, mert arra világít rá Hanekéhez és, mondjuk, Hans Falladához hasonlatosan, hogy milyen mélyen gyökerezik a politika még az olyan, felületes szemlélő által teljesen privátnak és depolitizáltnak tartott szituációkban is, mint egy lagzi előkészületei közben megejtett ártatlan pálinkázás.

A film a tavaly meghalt Angelusz Iván producer utolsó munkája – köszönet érte.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek