Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A SZARVASSÁ VÁLTOZOTT MINŐSÉGELLENŐR

Enyedi Ildikó: Testről és lélekről / 67. Berlini Filmfesztivál
2017. febr. 11.
Fagytól enyhén dermedt hó roppan gyönyörű szarvasok patája alatt az álom fura, atmoszférikus valószerűségével átitatott téli erdejében. Enyedi Ildikó sok év után újra mesél, gondolkodtat és picit varázsol. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Az álom tartalma, szerkezete és „működési” mechanizmusa ezerszer volt már tudományos, mitikus, ezoterikus és természetesen művészeti elemzés tárgya, hiszen legalább Freud óta tudjuk, hogy az álom ajtó lehet személyiségünk tudattól elzárt rétegei felé. Éppen ezért az álomnak és az álomszerűnek a felmutatása gyakran vált a valóság racionálistól eltérő, ám annál mélyebb megismerésének jelévé vagy metaforájává irodalmi, képzőművészeti vagy éppen filmes alkotásokban. Enyedi Ildikót azonban nem ez érdekli, ő nem arra kíváncsi, hogy vajon mit tudhatunk meg bizonyos álombeli helyzetekből vagy motívumokból: az ő kérdésfeltevése ontológiai jellegű, azt kutatja, vajon az álom, az alternatív valóság létezik-e egyáltalán, és ha igen, milyen jellegű ez a létezés.

A berlini sajtótájékoztatón egy, az álomjelenetek forgatásának technikáját firtató kérdésre a rendező leggyakrabban a valós és a valóság szavakat használta, arra utalva, hogy minden ilyen jelenetet valós helyszíneken, valós állatokkal vettek fel. A konkrét technikai szempontokon túllépve azért meglepő ez a társítás, mert az álombéli jelenetekkel kapcsolatosan általában éppen ellenkezőleg az irreálist, vagy még inkább a szürreálist szokás emlegetni. Enyedit egész életműve során a nagyon tágan, ember- és életközelien értett transzcendencia létezése érdekelte, azonban sok más hasonló érdeklődésű művésztől eltérően ő nem a csoda másságát, hanem világunkhoz való hasonlatosságát firtatja: azt próbálja feltárni, hogy miképpen szövi át a csoda, a meseszerű vagy az irracionális a mindennapi valóságot. És a lényeget tekintve mindegy, hogy ezt az individuum egyediségét meghaladó szerelmen (Az én XX. századom), a mindig aktualizálódó mítoszon (Bűvös vadász) vagy az évezredeket túlélő látványosság-alapú apostoli tevékenységen (Simon mágus) keresztül vizsgálja. Ezeket olvasva azt is lehetne gondolni, hogy ez nem más, mint a modernista tudatfilmek egy újabb variációja, azonban Enyedi mintha pont fordítva gondolkodna. Szerinte ha egyáltalán elgondolható a valóságnak valamilyen, a kézzelfogható környezetünket meghaladó dimenziója, akkor az nem a valóság álomszerűvé válása által, hanem az álom kézzelfoghatósága, valószerűsége révén nyilvánulhat csak meg. 

Testről és lélekről legnagyobb része egy vágóhídon játszódik, ahol egy nem teljesen világos botrány kapcsán végzett pszichológiai szűrés során kiderül, hogy a gazdasági igazgató (Morcsányi Géza) és az új minőségellenőr (Borbély Alexandra) teljesen ugyanazt álmodja. Bár minden éjjel szarvas formájában ugyanazt az erdőt róják, összetartozásukat jelzi, és közeledésüket akadályozza, hogy bizonyos értelemben hasonló betegségben szenvednek: a férfinak a bal karja, a nőnek pedig az érzelmi világa van lebénulva. Egy mozgásában akadályozott test találkozik egy ugyanilyen lélekkel – állítja fel az alapszituációt Enyedi. A hétköznapi világban való találkozás révén a film teljesen elkerüli a cikk címében megidézett Cantata profana bartóki felvetését, ahol az univerzumok közötti átjárás lehetetlen. („Mert a mi szarvunk / Ajtón be nem térhet, / Csak betér völgyekbe. / A mi karcsú testünk / Gunyában nem járhat, / Csak járhat lombok közt. / Karcsu lábunk nem lép / Tűzhely hamujába, / Csak puha avarba. / A mi szájunk többé / Nem iszik pohárból, / Csak hűvös forrásból.”)

Morcsányi Géza a filmben
Morcsányi Géza a filmben

Ez a helyzet egyben felfedi gondolkodásának dichotomikus struktúráját is: akár a szűziesen félénk lányból és a kihívó prostituáltból álló ikerpár Az én XX. századomban, vagy a két ellentétes éthoszt megtestesítő Simon és Péter a Simon mágusban, ezúttal is éles szembenállásokkal van dolgunk. Ennek egyik vetülete a vágóhídon zajló munka testiségének időnként félelmetesen naturalisztikus ábrázolása, és ennek szembeállítása Mária szinte élettelenül színtelen világával, vagy a természetességében is testetlen álomjelenetekkel. De hasonló módon a vágóhídon feldolgozott ormótlan marhák ellentétpárjaiként jelennek meg a ruganyos testű szarvasok, mint a szarvasmarhák csak álomban vagy mesében elképzelhetően tökéletes variációi, platóni ideái.

A címben megnevezett testtel és lélekkel kapcsolatosan az tűnik a fő kérdésnek, hogy elképzelhető-e több testben és testtel közös tudat? Izgalmas ennek a témának az újbóli felmerülése az életműben, hiszen lényegében mintha ugyanarról lenne szó, mint amit a majd’ harminc évvel ezelőtti elsőfilm zárószekvenciájának egyik értelmezési lehetősége sugall azáltal, hogy a két hóban fagyoskodó ikerlány közös álmaként tételezi a korábban látottakat. Ezúttal a külön testbe zárt lelkek egy közös álombéli erdőben kóborolnak együtt. Fontos látni azonban, hogy ez a felvetés nem öncélú, nem csupán magát a szokatlan élethelyzetet próbálja feltárni, hanem általa az igazi, az esendő ember illékony érzelmeit meghaladni képes, egyfajta elrendeltetésen alapuló szeretet/szerelem létezésére kérdez rá. Vajon létezik a világban egyetlen, bármilyen értelemben lelki társunk, akire rá kell találnunk?

Borbély Alexandra a filmben. A képek forrása: MAFAB
Borbély Alexandra a filmben. A képek forrása: MAFAB

Érzékeny és okos kutakodása ellenére a Testről és lélekről sajnos nem remekmű. Ennek oka egyfelől az időnként illusztratívvá váló cselekménybonyolítás, amikor egy-egy jelenetben nem megtörténik valami, hanem a szituáció túlzottan leegyszerűsítő módon csupán ábrázolni hivatott bizonyos, a dramaturgiához szükséges elemet. Ehhez járul hozzá néhány nagyon egydimenziósra sikerült alakítás – Tenki Réka pszichológusnője például kínosan mesterkélt. Másfelől, és személyesen ezt sajnáltam leginkább, a korábbi Enyedi művektől eltérően ennek a filmnek szegényes, sematikus a vizualitása. A két főszereplő környezetének szájbarágósan ellentétes képi szembeállítása (meleg, kis mélységélességű felvételek egyiknél, sápadt pasztellszínekkel megrajzolt éles képek a másiknál) túlságosan plakatív, az egyébként látványos, hivalkodóan „szép” kompozíciók pedig teljesen az állókép logikáját követik. Ez a film egyáltalán nem mozgásban, mozgóképben mesél – úgy érzem, kár volt az összes korábbi munkában alkalmazott Máthé Tibor operatőrt lecserélni.

Miközben korábbi filmjeit elsősorban kérdéseknek éreztem, a korábbiaknál bizonyos értelemben tudatosabb, érettebb új filmjében Enyedi mintha – bár részlegesen csupán – választ is adna némely kérdésére. A Testről és lélekről befejezése ugyanis – és itt spoiler következik, aki még nem látta a filmet, hagyja itt abba az olvasást, és csak utána térjen vissza – kissé keserűen azt állítja, hogy valóság és képzelet nem létezhet egyszerre. Míg bő másfél évtizeddel ezelőtt a Simon mágusban a csoda úgy történik meg, hogy a mágia megmarad, ezúttal a beteljesülés, a megvalósulás a képzelet megszűnését jelenti. Enyedi sok évvel később azt állítja, hogy nem kaphatunk egyszerre mindent: ha sikerül a lehetetlen, és meg tudjuk valósítani álmainkat, akkor az álomról, az álmodás, a vágyakozás lehetőségéről le kell mondanunk. És ez azt jelenti, hogy amint megtaláljuk az igazit, a testi-lelki társat, abban a pillanatban szertefoszlik a varázslat, és csak egy lesz a sok közül. 

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek