Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TERÍTÉKEN: AZ ASZTAL

Breuer újra itthon / Iparművészeti Múzeum
2017. jan. 4.
Noha az ellenkezője szokásos, ezúttal maga az asztal a főszereplő, és nem az, ami rákerül. Nem is akármilyen darabról van szó: a Breuer Marcell által tervezett tárgyalóasztal 43 milliót ért meg a magyar államnak. A becses tárgy ürügyén sikerült nem egy, hanem mindjárt két korszak iroda- és lakáskultúráját, sőt építészeti kapcsolatait is megszólaltatni. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

A Breuer Marcell New York-i irodájának egykori berendezéséhez tartozó tárgyalóasztal a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programjának támogatásával 2016 őszén érkezett az Iparművészeti Múzeumba. A múzeum az új szerzeményt a kvalitásához és rangjához méltó kiállítás, illetve hozzá kapcsolódó rendezvénysorozat formájában kívánja a közönséggel megismertetni. Együttműködő partnere mind a kiállítás létrehozásában, mind a programok szervezésében a Forster Központ – Magyar Építészeti Múzeum volt.

Az Iparművészeti Múzeum részéről Horányi Éva főmuzeológus, a korszak bútor-kultúrájának szakértője, a történeti anyag összeállítását vezető Ritoók Pál, az Építészeti Múzeum igazgatója két munkatársával, valamint az általa felkért Dévényi Tamás építész, a Bauhaus és Breuer munkásságának elkötelezett kutatója és rajongója ideális összetételű kurátor-csapatot alkotott. A modern építészeti és tárgykultúra törekvéseinek egyik fókuszában a belső logika alapján létrejövő rendszerek megteremtése állt, a kiállítás szellemiségében ez a rendszerelvű szemlélet köszön vissza.

A tárlat dolgozószobákat rendez egymás mellé afféle katalógusként, ám minden szobából feltárul a modernizmus tágabb perspektívája. Dévényi Tamás koncepciója tagadhatatlanul „építészes”: adott egy lineáris térsor, egyenletesen kiosztott ablakokkal, melyben egyetlen hangsúlyt az érkezés centrális tere jelent. Ide került a kultikus tárgy, az asztal, a további asszociációk origójaként. Tőle jobbra és balra induló, anyagában és színében egyértelműen elkülönülő, színes sávokon sorakoznak a tárgyak, melyek két korszak – a Breuer és a Bauhaus apropóján képviselt 30-as évek, illetve a modernizmus továbbélésének tekinthető, az asztal tervezésének időpontját (1954?) megidéző 50-es évek – bútorkultúráját hivatottak tágabb kontextusban bemutatni. A belső logika erőteljes hangsúlyozásával a párhuzamosan megjelenő két, szellemiségében rokon idősík mellett harmadikként a kortárs vizuális gondolkodás rejtve ugyan, de egyenrangúként van jelen, jelezve, hogy a modernizmus elveit tovább éltető irányzat ma is megkerülhetetlen.

A központ természetesen a közel 43 millió forintért megvásárolt asztal, mely Breuer saját irodájában funkcionált sokáig, és amely – talán nem tiszteletlenség ezt állítani – sugároz magából némi disszonanciát. A kristálytiszta szerkesztési logikának ellentmond a vaskos oszlopszerű lábakon nyugvó 180 centiméter hosszú gránitlap kis keresztmetszete – természetes érzékünkkel ennél jóval vaskosabb asztallapot, vagy karcsúbb alátámasztást várnánk. És valóban, Breuer amerikai munkásságának hazai közgyűjteményekben egyedülálló darabja mindjárt három példányban is szerepel a kiállításon. Dévényi Tamás éles szemének is köszönhető, hogy a vékony asztallap alján felfedezett cikcakk alakú vésetek nyomán elindulva a kutatás kiderítette: az asztalnak két változata létezett, melyeket az eredeti mellett modellek formájában mutatnak be. Az asztal eredetileg vaskosabb lappal készült, de a karcsúbb alátámasztás hosszas könyöklő kávézgatások idején nem bizonyult kellően állékonynak, így lap és láb külön életre kelt. A vastagabb lap alá a két, jellegzetes gránit oszlopláb került, az iksz alakú vázra pedig vékonyabb asztallap készült. Az MNB Értéktár programja keretében megvásárolt változat tehát öszvér-megoldás, jelentőségét az adja, hogy az itthon laikusok körében leginkább csőbútorairól ismert Breuernek eddig az Iparművészeti Múzeumban is csak csővázas székeit őrizték – ezek kerültek most az asztalok köré. A központi teremben az asztal további evolúciójáról is információt kapunk: Carlo Scarpa, a XX. század meghatározó építésze saját cége számára kérte fel Breuert hasonló asztal tervezésére, melyet a mai napig gyártanak, Scarpa fia pedig megtervezte az asztal üveglapos változatát. A kiállítás centrumában az asztal változatain kívül a már ikonikusnak számító csővázas székek megszámlálhatatlan változata bontja ki a téma asszociatív kultúrtörténeti mélységeit.

A centrális teret keresztező, hosszanti teremsorban a kurátorok a Breuerrel tényleges, vagy szellemi kapcsolatban álló hét alkotó munkásságának bemutatásával illusztrálják a modern bútortervezés keresztmetszetét. A padlón egy sárga linóleum és egy szürke PVC sáv fut – a harmincas, illetve az ötvenes évek jellegzetes színére és anyagára utalva –, a sort minden ablaktengelynél térbe állított keretek törik meg. E konstruktivista baldachinok alá kerültek Breuer kortársainak korabeli tárgyakkal színesített dolgozószobái, illetve a munkásságukat feltáró dokumentumok és fotók, melyek révén érzékletesen feltárul a háttér, a szellemi közeg, melyben a mai napig frissnek ható tárgyak születtek.

Az origótól egyik irányban indulva a kor másik meghatározó egyénisége, Molnár Farkas dolgozószobájába kerülünk. Ellentétes irányban sorban Fischer József, Kozma Lajos, Bierbauer Virgil, Kaesz Gyula, Kovács Zsuzsa és Wágner László saját tervezésű és használatú bútorai bizonyítják az ésszerű tervezésben rejlő minőséget és kreativitást– megannyi titkos rekesz és fiók, ravaszul nyíló ajtó, szellemes tervezési megoldás, vagy épp kedvesen bumfordi nagyzolás geometrizáló köntössel leplezve. A tapintható közelségbe kerülő minőségi részletek arról is árulkodnak, hogyan forrott össze a tömeges gyártás kívánalmainak megfelelő formai egyszerűség az anyagokban és részletekben megtestesülő polgári igényességgel. Minden szekcióban párhuzamosan jelenik meg a harmincas évek eredeti, stílusteremtő törekvése, illetve az adott alkotó későbbi, ötvenes évekbeli munkássága, kitágítva a lineáris horizontot az idő mélységének irányába. A súlypontokat kijelölő keretek között mindezt a múzeum gyűjteményében található, ötvenes évekből származó bútorok legjobbjainak válogatása színesíti, az egyszerű, szocializmusban felnőtt látogatóknak kellemes aha-élményt, a szakértőnek pedig az összevetés lehetőségét kínálva.

Fotók: Iparművészeti Múzeum
Fotók: Iparművészeti Múzeum

A tervezők hagyatékából származó bútorok különlegessége, hogy néhányuk mai napig használatos, és a családtagok egyenesen saját nappalijukból kölcsönözték a kiállítás számára. A manapság szokatlanul nyílt gesztus a Bauhaus eredeti küldetésében gyökerezik: a kísérő dokumentumokból például kiderül, hogy Molnár Farkas minden héten egyszer megnyitotta a nyilvánosság előtt saját otthonát, hogy a modern stílust a laikusok előtt népszerűsítse. Hogy sikerült-e neki a maga korában, az kérdés, ám akár az IKEA, akár a retro népszerűségére gondolunk, tény, hogy a közönség közel egy évszázad múltán a formai nagyotmondással szemben egyre inkább vevő az okos designra. Ami pedig a szakmát illeti: a kiállítás koncepciója, installációja maga is a modernizmus méltó szellemi hagyománya – gondolatban papírra vetve izgalmas konstruktivista plasztika vagy festmény lehetne.

Aki – vizuális absztrakciós képzettség híján – nem hiszi, nyugodtan járjon utána.  Garantáltan nem csak absztrakt élményben lesz része: a korabeli tárgyak, épületek, fotók és személyes levelezések az ésszerűségből fakadó szépség vonzó dimenzióiba repítenek, ahol a 43 milliós asztal valóban nem a csúcspont, csupán az origó.

A kiállítás megtekinthető 2017. június 11-ig.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek