Sárkány közeleg
2016.12.30.

Látványos helyszíneken és káprázatos képeken egy politikai, mediális és mitikus beütésű bűnügy rejtélye bontakozik ki. Sziporkázó posztmodern műfajparafrázis a legváratlanabb helyről: Iránból. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Indiana Jones-ízű misztikus kalandfilmbe ágyazott politikai thrillerről szóló pszeudo-dokumentumfilm – így hangozhatna a megközelítően pontos műfaji leírása a tavalyi Berlinálé egyik legkülönlegesebb versenyfilmjének. A nemzetközi porondon jószerével teljesen ismeretlen iráni Mani Haghighi fordulatos, sok részletét tekintve végig homályban maradó, bonyolult cselekményvezetéssel több időbeli és narratív síkon operáló történetet szerkesztett, amelynek követése igazi szellemi és szenzuális kihívás, valódi moziélmény. 

1965. januárjában járunk, egy alig megvilágított vallatószobában, ahol saját főnöke hallgatja ki a titkosszolgálat egyik ügynökét egy olyan akció végén, amely utóbbi számára egyhetes eszméletlenséggel végződött. A kihallgatás nyomán megelevenedő flashbackben westernfilmekbe illően látványos sivatagos helyszíneken kanyarog a kultikus Chevrolet Impala egyik narancssárga példánya Kesm szigetén, amelyre a történet szerint akkoriban a politikai elítélteket száműzték. 

Babak Háfizi az egyik ilyen száműzött gyanús öngyilkosságát érkezett kivizsgálni egy – a legenda szerint a 17. században portugál hódítók által hátrahagyott – sivatag közepén álló hajóroncshoz. A posztmodern legnagyobb műfajparafrazeálóit megszégyenítő módon „cool” helyszínek, tárgyak és öltözékek, valamint az ehhez illően dögös zenei anyag egyből beszippantja a sötét rejtélyek kibogozásának izgalmával kecsegtetett nézőt.

Az „igaz történet alapján” feliratot is tartalmazó főcím után azonban azzal csavar egyet a rendező a képleten, hogy – látszólag legalábbis – személyessé teszi a történetet. Beszélő fejes doku-interjúk stílusában áll a kamera elé, és elmagyarázza, hogy az egész sztori azért került hozzá, mert a rejtélyek kutatásában részt vevő bohém/hippi hangmérnök egy évvel az események előtt az ő nagyapjának, Ebrahim Golesztánnak (valóban létező) filmjén dolgozott. Ettől a perctől kezdve a film három idősíkon mozog: az egyikben rendszeresen bepillantást nyerünk abba a kutatófolyamatba, ahogyan a rendező és stábja az egykori résztvevők és a bizonyítékok nyomára bukkan; a másikban a baljós/tragikus eseményeket követő kihallgatás jeleneteit figyeljük; a harmadikban pedig azt követhetjük nyomon, ahogy az ügynökség által kínált magyarázatokba belenyugodni képtelen Babak még a hatvanas években megpróbált utánajárni a rejtélyeknek.

Haghighi módszerének középpontjában a valóság és a fikció közötti határ minél teljesebb elbizonytalanítása áll, amit műfaji, vizuális, valamint cselekményvezetéssel kapcsolatos trükkökkel ér el. A valóban létező 1964-es film, a digitális dokufelvételek formanyelvére emlékeztető betétek, az olyan történelmileg hiteles és pontos események horgonyszerű beillesztése, mint az iráni miniszterelnök meggyilkolása ellenpontként szolgálnak a babonákkal átszőtt hitvilággal, az archaikus életmóddal és a tudományosan magyarázhatatlan eseményekkel szemben. A rendező kijátssza egymás ellen a realitást és a képzeletet, és ezáltal arra kényszerít, hogy megértésünk korlátaival szembesüljünk akkor, mikor egyes valószerű események valósként történő elfogadtatása után meseszerű elemekkel találkozunk.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Ebben a szokatlan filmben a megvalósítás tökéletessége mellett, amelynek csúcsán a pazar operatőri és hangmérnöki munka áll, a legnagyobb élményt az újabb és újabb részletekkel feltáruló, de egyben önmagát el is fedő történet követése jelenti. Annak megtapasztalása, ahogy a látszólag egymáshoz illeszkedő információ mennyiségének növekedése a látszat ellenére folyamatosan növeli a homályt, és ezáltal kicsit önmagára, saját szerkezetére is irányítja a figyelmet. És persze éppen ezért nehéz róla bármit is írni anélkül, hogy ne kockáztatnánk ezt az élvezetet. 

Ugyanakkor ezt a filmet nem szabad, nem lehet teljesen komolyan venni, az időnként a paródia határát súroló túlzások és az egymást kioltó műfaji fordulatok (egy politikai thrillert föld alatti sárkány magyaráz?) miatt. Mégsem tehetjük meg azt, hogy    legalább feltételes módban ne ismerjük fel a filmben a tradíció és „nyugati” típusú modernitás között ingadozó iráni társadalmat, hogy ne legyen szembeszökő a különbség az iszlám forradalom előtti film villanásnyi részletében látható és a kortárs jelenetekben megfigyelhető nőábrázolás között. Vagy hogy ne tekintsük legalább minimális mértékben szimbolikus értékűnek a misztikus hagyományban/babonában gyökerező földrengés által okozott repedéseket. Szórakoztató, sokrétegű és zavarbaejtő film a Sárkány közeleg – igazi csemege így év elejére! 


Szerző: Gyenge Zsolt
Címkék: Mozipremierek 2017