Kaliforniai álom
2016.12.28.

A Kaliforniai álom igazi múltidézés, tisztelgés Hollywood és a musical mint műfaj aranykora előtt. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Meneküljön hát, ki merre lát, ha nem bírja a musicaleket? Nos, ezt semmiképpen nem mondanám: a film van olyan műgonddal összerakott, helyenként vicces, máshol pedig szívbemarkoló, hogy megéri a mozijegy árát. 

Ugyanakkor tény, hogy nem a műfaj lehetséges jövőjét, a benne rejlő lehetőségeket villantja fel (erre ott van, ugye a Moulin Rouge vagy a Táncos a sötétben), hanem leporolja, modernizálja a klasszikus elemeket, kliséket – közelebb áll tehát az Ének az esőbenhez vagy a Zenevonathoz, mint a Hairhez.

És ezzel a rendező, Damien Chazelle is tisztában van. Férfi főhőse, Seb (Ryan Gosling), a dzsesszzongorista Miles Davisért, Charlie Parkerért és Thelonious Monkért rajong, akiknek a neve és a munkássága csak a műfaj hívei előtt igazán ismert, vagyis igazi, belterjes örömforrás. Az átlag néző/zenehallgató számára a dzsessz azonban (ahogyan a klasszikus hollywoodi musical is) poros műfaj, ami csak akkor juthat el a tömegekhez, ha fogyaszthatóvá, modernebbé teszik azt a számukra. 

Seb azonban igazi idealista, kis, füstös dzsesszklubról ábrándozik, miközben a valóságban sztenderd számokat és karácsonyi dalokat játszik egy étteremben, hogy megéljen. Filmbeli párja, és leendő szerelme, Mia (Emma Stone), a másik művészpalánta egy populárisabb hivatásnak, a színészetnek elköteleződve a férfinél reálisabban és praktikusabban szemléli az élet dolgait: miközben meghallgatásról meghallgatásra rohangál, egy filmstúdió kávézójában dolgozik baristaként, és el-elgondolkozik azon, hogy feladja-e az álmait. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A pár love storyja a Los Angeles-i télben szökken szárba, és egy évig követhetjük nyomon (négy fejezetben, à la Cherbourgi esernyők) a főbb állomásait, amelyeknek szinte mindegyik jelenete főhajtás a dzsessz egy-egy alműfaja (cool, acid, free, New Orleans-i stílus, bebop stb.), valamint a klasszikus filmes zsánerek, tematikák és mozik előtt (screwball comedy, Casablanca, Haragban a világgal, Cherbourgi esernyők).

A rendezőt már előző filmjében (Whiplash) is a dzsessz foglalkoztatta (emlékeztetőül: ott nem egy dzsesszzongorista, hanem egy dzsesszdobos volt a fő karakter), valamint a magánélet kontra művészi ambíciók/önmegvalósítás között feszülő ellentét. És ezen a ponton adhat a Kaliforniai álom azoknak a nézőknek is, akik sem a dzsessz különféle válfajait, sem a musicalt mint műfajt nem kedvelik: cselekményszinten a film ugyanis egy vicces szópárbajokon alapuló, megható szerelem története Mia és Seb között. 

Ami – mindenféle spoiler nélkül – a rossz időzítésről szól, arról, hogy gyakorta épp a valóság válik a szerelem legnagyobb ellenségévé. Mindez persze nem működne, ha Emma Stone és Ryan Gosling nem volna tökéletes párosítás, pályafutások során azonban immár harmadszor bizonyítják, hogy mennyire jól állnak egymásnak (Őrült, dilis szerelem; Gengszterosztag) – látva a filmet elképzelni is nehéz, hogy eredetileg az Emma Watson–Miles Teller duóban gondolkodott Chazelle.    

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Kaliforniai álomnak végig van valami időtlen jellege: a szereplők ruházkodásának, a filmgyári jeleneteknek, a hollywoodi díszleteknek, no meg a zömében old school (zeneszerző: Justin Hurwitz) zenének és a szteppcipőben előadott, Fred Astaire és Ginger Rogers párosát idéző táncbetéteknek hála eltart egy darabig, amíg nyilvánvalóvá válik, hogy a történet a mában játszódik. Igaz, játszódhatna bármikor: a hírnév kontra magánélet ősrégi toposz a filmtörténetben (is); Chazelle mozija csak – megtartva a régi, jól ismert fordulatokat – kicsit leporolja azt, és modernebbé teszi a befejezés hirtelen nézőpontváltásával, amely gesztus közelebb is hozza a planetáriumban a csillagos égbolt előtt lebegve keringőző hőseinket a huszonegyedik századi realitásokhoz. A filmnek egyébként a befejező montázs az egyik legemlékezetesebb része: ahogyan nem tudjuk eldönteni egy ideig, hogy mikor játszódik a történet, úgy a montázst nézve sem világos rögtön, hogy a valóságot vagy valamiféle fantáziaképet látunk-e.

Az már most is megjósolható, hogy a Kaliforniai álom nagy valószínűséggel Oscar-esőben részesül jövőre, hiszen magát Hollywoodot, a filmgyártást, és egy olyan műfajt ünnepel kiváló színészi játékkal és magas technikai tudást felmutatva, amely az álomgyár egyik védjegye. Azt viszont a film minden érdemét elismerve sem árt észben tartani, hogy mindez bizony a nosztalgikus múltba révedésre és a magas szintű szaktudásra példa. A botorkáló útkeresők, a kísérletezők, az újítók, a reformerek képesek csak arra, hogy újraírjanak egy műfajt. 

Címkék: Mozipremierek 2016