Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FELKELŐ NAP HÁZA

Henrik Ibsen: Kísértetek / Weöres Sándor Színház, Szombathely
2016. dec. 12.
Borús hangulatú, falméretű festmények között játszódik Zsótér Sándor Kísértetek-rendezése a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Az előadás szereplői, mintha e festmények alakjai volnának, emlékképek, kísértetek. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Max Reinhardt 1906-os Kísértetek című előadásához Edvard Munch norvég festőt kérte fel a díszletek megtervezésére. Munch vázlatai azok, amelyek Zsótér Sándor előadásában óriásfestményekként mozgatható díszletfalakká válnak, a szereplők ide-oda hurcolják őket, így változik a színpadkép. A festményeket minden bizonnyal Osvald Alving készítette, a festő, Alvingné és a már halott Alving kapitány fia. Ezeken kívül csak néhány berendezési tárgyat látunk az Alving-házban: egy üvegasztalt, két hatvanas éveket idéző bársonyszéket, egy kilencvenes évekbeli műanyagszéket, egy régi festőállványt. A jelmezek szintén nem azonos korból valók: Pásztor Manders garbó-öltöny együttese a hetvenes éveket juttatja eszünkbe, Osvald fekete kabátja, mackónadrágja és pólója mai daraboknak tűnnek, Alvingné egyenes vonalú, halványrózsaszín ruhája éppen annyira lehet 60-as évekbeli, mint 2016-os modell. A díszlet és a jelmez így lehetetlenné teszi, hogy korban pontosan elhelyezzük az előadást.
 
Bajomi Nagy György
Bajomi Nagy György
Ibsen magyar színpadokon nagyon keveset játszott drámája – nála nem épp példátlan módon – az igazság elhallgatásáról és felszínre kerüléséről szól. A szöveg 1881-ben kényes és progresszív témákat boncolgatott: szó van benne szolgálólánytól született gyerekről, incesztusról és szifiliszről. Alvigné egész életében próbálja eltakarítani az erkölcsi fertőt, amelyet férje hagyott hátra, de fiát, Osvaldot mégsem sikerül megmentenie az apjától örökségül kapott vérbajtól.
 
„Anya, nem tűnt fel neked, hogy minden, amit festek, életörömöt sugároz? Hogy a képeimen nincs semmi más, csak életöröm?” – teszi fel Osvald a kérdést Alvingnénak. Kérdése feszültségbe kerül a színpadon látott festményekkel, amelyek pasztell színei éppen lehetnének derűsek, ha nem volnának rajtuk fekete, arctalan emberek. Derűsnek egyetlen kép mondható, egy tájkép a felkelő napról, az életörömöt a képeken épp az elmosódott, sötét emberábrázolások semmisítik meg. Mintha a festő tudattalanjában kódolva lenne a reménytelen igazság, ami már azelőtt megjelenik művészetében, hogy az a valóságban kiderülne.
 
Zsótér Sándor rendezése, és különösen annak első része próbára teszi a nézőjét. Ennek egyik oka, hogy a dráma első fele nagyrészt expozíció, nagyon kevés benne a színpadi akció. Másik oka pedig a színészi játékra vonatkozó rendezői döntés: a szereplők ritkán néznek egymásra, leginkább a közönség felé fordulva mondják szövegeiket, így ritkán kerülnek közel, vagy akár csak kapcsolatba egymással. Ezzel a gesztussal és a fényekben az alapszínek váltogatásával olyan érzést kelt bennünk Zsótér, mintha a figurák maguk is a háttérben lévő képek részletei volnának.
 
Kiss Mari
Kiss Mari
Kiss Mari Alvingnéként jéghideg, céltudatos és cinikus. Megszólalásai tele vannak iróniával, kivéve akkor, amikor fiáról vagy fiával beszél. Bajomi Nagy György Osvaldja az idegösszeroppanás szélén áll, egyik pillanatról a másikra üvöltözésben tör ki, máskor elönti a mélabú. Egyetlen esélyként tekint az érzéketlen Reginére, aki megszabadíthatná szenvedéseitől. Regine Fekete Linda alakításában erőszakos és céltudatos, viselkedése egy pillanat alatt vált át szolgálólányból a ház úrnőjévé, kicsit ügyetlenül tartja a pezsgőspoharat ugyan, de látszik rajta, hogy a mozdulatot már ezerszer elpróbálta korábban a tükör előtt. Apja, Engstrand Trokán Péter játékában kisstílű csirkefogó, aki egy jelenet erejéig mégis hőssé válik: elmondja, hogyan mentette meg volt felesége becsületét, amikor az várandósan arra kérte, vegye őt feleségül. Trokán monológja annyira egyszerű és őszinte, hogy a Weöres Sándor Színház közönsége nyíltszíni tapsban tör ki a jelenet végén. 
 
Az előadásban fontos szerepet játszik a zene, amely feszültséget és új jelentést ad a drámaszövegben elhangzottaknak. Szerémi Zoltán Pásztor Manderse a Beatles Norwegian wood című slágerét énekli el, amelyben az „I lit a fire” sor egyértelművé teszi azt, ami a dialógusokból nem tökéletesen az: a pap szánt szándékkal gyújtotta fel a frissen avatott szeretetotthont. 
 
Kifejezetten sokkolóan hat az a jelenet, melyben Fekete Linda kilép a történetből, hogy az Alving-házban ért szégyenét újabb szégyenre cserélje. Elénekli a Seeräuber Jenny című songot a Koldusoperából, a háttérben Lotte Lenya énekli a dalt németül. Két hang, két történet ez, hiszen tudjuk, Reginéből nem lesz Kalóz Jenny, valószínűbb, hogy Engstrand kikötői fogadójában lesz belőle a matrózok ágyasa.
 
Szerémi Zoltán. Fotók: Weöres Sándor Színház
Szerémi Zoltán. Fotók: Mészáros Zsolt, Weöres Sándor Színház
Az előadás fénydramaturgiájában megjelenő alapszínek, melyek a teret az előadás elejétől fogva újra és újra átfestik, nemcsak az egyes jelenetek hangulatát változtatják meg, hanem jelentéssel is feltöltődnek. A piros és a kék vészjelzőfényként kezd váltakozni abban a jelenetben, amelyben leég az Alving kapitány tiszteletére emelt és frissen avatott szeretetotthon. A sárga pedig az Osvald által oly sokat emlegetett napfény, az életöröm szimbóluma. A haldokló férfi az előadás utolsó jelenetében a napot kéri anyjától, aki sárga festékkel keni be arcát, majd egy kisebb, napot ábrázoló képpel takarja be fiát. 
 
Az előadás utolsó képében Alvingné és fia, Osvald mozdulatlan képpé merevednek, a térből eltűnnek a színek, mintha a festményekkel együtt egy fekete-fehér fotóra kerülnének. Így, bár élő emlékük velük együtt megszűnik, ott maradnak kísértetként egy képen.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek