Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ENGEDÜNK AZ ÖTVENHATBÓL

Cserna-Szabó András – Szálinger Balázs (szerk.): A másik forradalom
2016. nov. 21.
1956 hatvanadik évfordulójára a Hévíz folyóirat által verbuvált írói gárda egy olyan antológiát rakott össze, amely alternatív folyásirányba tereli az akkori eseményeket. FEKETE I. ALFONZ KRITIKÁJA.
Egy olyan történelmi esemény, mint amilyennek az 1956-os forradalmat tekintik Magyarországon, vitatottsága, megítélése és újraértelmezési lehetőségei miatt remek kiindulópontja egy tematikus kötetnek. A könyv abból a pozícióból startol, hogy miként és hogyan alakulhatott volna másként ez a huszadik századi fordulópont, ha csak egy leheletnyit elmozdítunk, megváltoztatunk vagy befolyásolunk az ismert cselekményen.
A másik forradalom gerincét a középgeneráció írói adják, ugyanakkor a szerkesztők idősebb és fiatalabb pályatársakat is meghívtak. Ez elsőre nem tűnik fontos részletnek, de mind Bereményi Géza, mind pedig Vámos Miklós személyesebb hangvételű novellája jelentősen eltér a kötet többi írásától. Alanyiság és zártság lengi be az előbbi Sándor, a Rákosi, a Truman és a Kádár János, illetve az utóbbi Dad og ok szövegét. Mindkettejük történetében meghatározó a narrátor kapcsolata az apafigurákkal, a forrongásoknak már ők is szemtanúi.
Nem ezzel a megközelítési móddal él a Horváth Viktor, Márton László, Kemény István és Háy János alkotta együttes. Horváth merészen képes volt betenni, majd megpöccinteni azt az egy, új dominókockát, hogy az megszokott szerves egészet alkosson, mégis eltérő legyen – szövegében úgy kérdőjeleződik meg az elnyomott-elnyomó viszonya, hogy a magyarok kerülnek két tűz közé. Márton visszaemlékező novellájának abszurdsága mulatságos, a rádióadások és értekezleti könyvek alapján összeollózott narratívát iróniával fűszerezi, de ennél nem több. Kemény írása számomra kilóg az antológiából. Igyekezett személyessé tenni, de inkább elmaszatolta a témát, semmint valóban kezdett volna vele valamit, pedig a lehetőség a magyar és angol irodalom közti különbségekkel ígéretesnek indult. Háy szereplőinek szökése és külföldön való tengődése szívszorító, de valójában ijesztően ismerős helyzet a férfi és nő választásainak hosszú távú következményeivel együtt, töménységével mégis kevésbé magával ragadó novella.
A középgeneráció tagjainál bukkan fel a maga hangsúlyával két olyan téma, mint a zene és labdarúgás, és annak szabadidős tevékenység funkciója, amely köré szerveződhetett az élet ebben a korszakban. Berg Judit kötetnyitó írása, a férfi-nő kapcsolat beemelése a képletbe, hangulatosan alapozza meg a további írásokat és az antológia talán legfantasztikusabbnak ható szövege. Kiss Tibor Noé novellája egy társadalmi görbe tükör a Kádár-rendszer közepéről, de nem 1956-nak, inkább a jelennek szól, és bár összességében témájában eltérő, mégis jó volt olvasni egy átlagember tapasztalatain keresztül követve a történetet. Dragomán György három oldala összesűríti és átírja a közép-kelet európai történelmet azzal, hogy létrehozza a Dunamenti Szabad Föderációt, így mind rövidsége, mind ötlete okán kiemelkedő. Cserna-Szabó András étkezdéjébe két polgári személy érkezik, hogy Kádár János után szimatoljon, csak egy pillanatra borítják fel a békés rijekai vendéglői életet. Hangulat, stílus, szituáció, minden egyben van, jól muzsikál a szöveg. Totth Benedeknél jelenik meg az olyan tinédzser narrátor, akiről nem vélhető, hogy egyben az író is. Az apokaliptikus környezet és a tilosban járás kettőse életre hív egy olyan lehetséges valóságot, amely egyrészt ugyancsak másként dönti a dominókockákat, mint ahogyan az történt, másrészt pedig emiatt közelebb áll az antológia koncepciójához. Maros András Magyar Oklahomája egy tizenhét éves fiú kálváriáját követi egy családi összejövetelen, de elmarad a totthi történettől. Szécsi Noémi novellája, A túlélő egy kis gyöngyszem a Magyarországra visszatérő, álruhás Rákosi Mátyásról. Szórakoztató, azonban a hely szűke miatt sajnos csak ennyit kaphat az olvasó.
Az utolsó négy közreműködő Gerlóczy Márton, Bödőcs Tibor és Babiczky Tibor. Az utószót Rainer M. János, történész jegyzi. Gerlóczy intertextusokkal teletűzdelt szövege jópofa, de inkább elpuskázott ötlet, mint klassz novella. Bödőcs Márai-paródiáját vitriollal és hozzáértéssel szervírozza. Rekeszizom reped az Amerika uralta Magyarországon. Elvégre jogos az a kérdés, „Polgár-e Dagobert bácsi?” [46. o]. Babiczky egy spanyol költő, Antonio Machado Ezt álmodtam című verse köré építi fel írását. A főszereplő, Szomjas Antal menekülése Magyarországról – ezt adja vissza kihagyásos, lebegő narratívájával A köztársaság utolsó napjai. Rainer M. János kötetzáró esszéje visszatereli a valóságba a kötetet, és olvasmányos stílusban értekezik lehetséges forgatókönyvekről, melyeknek lehetett volna akár valóságalapja is a történelem lapjain.
A másik forradalom szövegeinek többségénél, ha komolyan akarom venni az alternatív kitételt, rezeg a léc. A kötetben szereplő alkotók döntő többsége magára tudta szabni a feladatot. Bár akadtak meghökkentő fordulatok és nézőpontok, az írók többsége mégis mintha nem lett volna elég merész. Ha azonban nem ragaszkodom körmöm szakadtáig az alternatív kitételhez, és rugalmasan kezelem a tematikai megkötést, úgy kevésbé kedvetlenedem el. Személy szerint nagyon díjaztam volna, ha tizenkilencre vagy éppen ötvenhatra húztak volna még egy lapot.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek