Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

GLAMOUR ÉS L’AMOUR

Café Society
2016. nov. 5.
Woody Allen legújabb moziját jóval megelőzte a híre. A Café Society az a film, amelynek forgatása közben a mester lecserélte az egyik főszereplőt, Bruce Willist Steve Carellra, és amelynek finanszírozásáért cserébe elvállalta, hogy tető alá hozzon egy Amazon-sorozatot (Crisis in Six Scenes) és még szerepeljen is benne. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

A „Café Society” elnevezés egy Maury Henry Biddle Paul nevű újságírótól származik, aki ezzel a kifejezéssel illette főként a harmincas években azoknak a gazdagoknak és szépeknek a világát, akik a társasági élet krémjeként menő kávéházakban, éjszakai klubokban és éttermekben adtak partikat saját hírnevüket tovább fényezendő. És hogy mi közük van nekik Woody Allen soros filmjéhez? Értelemszerűen róluk (is) szól az aktuális projekt, amely a harmincas évek Amerikájába kanyarodik vissza, miközben egy fordulatos szerelmi történetet beszél el.
Bobby Dorfman (Jesse Eisenberg) egy New York-i zsidó família legkisebb fiaként Los Angeles felé veszi az irányt rokoni kapcsolatait kiaknázandó: a bácsikája, Phil (Steve Carell) hollywoodi nagyágyú, színészügynökként dolgozik, és mint ilyen, talán a segítségére lehet a munka frontján. A nagybácsi van is annyira nepotista, hogy talál a cégénél munkát a fiúnak, mi több a nyugati parti beilleszkedését megkönnyítendő még a titkárnőjét, Veronicát, vagyis Vonnie-t (Kristen Stewart) is a rendelkezésére bocsátja. 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Miközben a két fiatal Hollywood kevésbé csillogó és sokkal izgalmasabb oldalát fedezi fel közösen, lassanként egymást is felfedezik: Vonnie-nak van ugyan egy idősebb barátja, de Bobby nem adja fel, és végül célt is ér. A történetben az a csavar, hogy az idősebb barát természetesen a nős Phil bácsi, aki ugyanúgy nem tudja jó ideig, hogy Bobbyval kell konkurálnia, mint ahogy Bobby sincs tisztában riválisa személyazonosságával. 
Woody Allen (aki a Café Society narrátora is) megtehetné, hogy ebből az alaphelyzetből egy félreértéseken alapuló, lendületes vígjátékot forgat, ő azonban egy melankolikusabb dramedy mellett teszi le a voksát. Mi több, a két fiatal szerelmét tágabb metaforaként is értelmezi. Miután Vonnie végül mégiscsak Phil bácsit választja, hősünk visszatér New Yorkba, ahol gengszter bátyja (Corey Stoll) menő klubjában vállal állást, és megismerkedik a feleségével, akit szintén Veronicának (Blake Lively alakítja) hívnak. A két nőnek nem véletlenül ugyanaz a neve. Személyükben a keleti és a nyugati partot képviselik Bobby számára, az álmok és a realitás világát. Vonnie realitása viszont Phil bácsi és Los Angeles, számára a New York-i élet Bobby mellett volna az a bizonyos álom – egyszóval a mozi a vonzások és választások és az ezekkel járó következmények keserédes története. Ha nagyon akarjuk, a filmbe akár az egész alleni életművön átvonuló keleti part kontra nyugati part szembenállást és ellentmondást is beleláthatjuk: Vonnie nem volt elég bátor Bobbyt és a keleti partot választani; Bobby pedig hiába hiszi boldognak magát a New York-i életében, a szíve mélyén ott egy soha el nem múló vonzalom Hollywood és Vonnie iránt. 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Hogy a Café Society bizonyos értelemben Allen hollywoodi glamour iránti l’amourja, azt Vittorio Storaro csodás, sugárzó képei teszik még inkább egyértelművé. Kristen Stewart, aki már jó ideje bizonyítja, hogy komolyan veendő színésznővé érett, bizonyos képeken valóságos dicsfényben úszik; aprólékos műgonddal összeállított ruhatára pedig szinte beleég a néző retinájába: mégis, hogyan lehetséges ennyi bájjal viselni a zoknit magas sarkú szandállal, sorttal és selyemblúzokkal? 
A Café Society nem a késői Woody Allen-filmek legjobbika (a Corey Stall alakította gengszter báty mellékszála szórakoztató, de tulajdonképpen teljesen felesleges; ezzel szemben eléggé elnagyolt lett Blake Lively karaktere és története). A témát sem először járjunk már körül: az Annie Hall ugyanúgy egy soha el nem múló szerelem története, mint ahogy pl. az Egy másik asszony is részben a biztonságra törekevő szerelemi választásról szól. Ahhoz, hogy a nosztalgikus-melankolikus húrokat pengető negyvenhatodik Woody Allen filmre mégis jó szívvel emlékezzünk, kellett operatőrként egy Vittorio Storaro, aki tehetsége folytán elérte, hogy a rendező első digitális kamerával forgatott mozija úgy fessen, mintha celluloidra született volna, no meg egy Kristen Stewart is, a maga vitathatatlanul erős jelenlétével. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek