Baráti és Bavouzet / CAFe Budapest
2016.10.19.

Kamarazene felsőfokon, a Zeneakadémián: újabb Baráti-szonátaest nemzetközi rangú partnerrel. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.

Aki figyelemmel kíséri a budapesti hangversenyéletet, aligha csodálkozhatott azon, hogy Baráti Kristóf a 2016-os CAFe Budapest fesztiválon Jean-Efflam Bavouzet társaságában adott kamaraestet. Egyrészt azért nem, mert Baráti az elmúlt években már máskor is fellépett Budapest koncerttermeiben világhírű zongorista partnerekkel, gondoljunk csak arra a Müpa-beli szonátaestjére, amelyen 2014 áprilisában Enrico Pace foglalt helyet a zongoránál, vagy arra a másikra, amelyen idén május 31-én Richard Goode társaságában muzsikált a hegedűművész a Zeneakadémián. Másrészt azért sem, mert Baráti zongoraművész partnereinek sorában egyszer már feltűnt Jean-Efflam Bavouzet: azon a kamaraesten, amelyen – 2015. április 8-án, a Müpában – rajta kívül Kim Kashkashian és Várdai István szerepelt a közreműködők között.

Baráti Kristóf
Baráti Kristóf

A CAFe Budapest profilja szerint kortárs művészeti fesztivál, nem csoda hát, ha egy 20. és egy 20-21. századi alkotó művei kerültek egymás mellé Baráti és Bavouzet műsorán. Bartók és Kurtág mint kortársaink – gondolatébresztő párosítás, kiváltképp úgy, ahogyan ez most történt. Az első részben az 1. és 2. rapszódia keretezett tizennégy tételt a Játékok sorozatából – ez utóbbiakat Bavouzet természetesen egymaga adta elő zongorán –, majd a szünet után előbb Baráti tolmácsolt hat tételt szólóhegedűn a Jelek, játékok és üzenetek sorozat darabjaiból, hogy végül Bartók 1. hegedű–zongora-szonátája zárja az estet.

A Kurtág-produkciókban tehát nem találkozhatott egymással a két muzsikus, produkcióik mégsem mentek el egymás mellett, hiszen mind Bavouzet zongorázását, mint Baráti hegedülését az a hangszeres és zenei maximalizmus jellemezte, amely megalkuvásmentesen tökéletes technikai kivitelezésre törekszik a tételekbe kódolt zeneszerzői mondandó lehető legteljesebb és leghitelesebb közvetítése érdekében. Kiérlelt, magas színvonalú előadásokat hallottunk, amelyek ráadásul a két hangverseny-félidőben két különböző, egymást termékenyen kiegészítő aspektusból mutatták be Kurtág alkotói világát. Bavouzet ugyanis főként játékos, humoros, kísérletező, innovatív tételeket választott, olyanokat, amelyekben a zeneszerző mosolyogva fordul maga és mások megszokott fogalomkészlete felé, s a hallgatót is mosolyra késztetve értelmez újra definíciókat és gesztusokat. E könnyedség után a második részben a Jelek, játékok és üzenetek hat tétele elmélyült hangvételével, lírájával, olykor drámaiságával hatott – itt tehát egy sokkal komolyabb Kurtággal szembesülhettünk. Mindkét Kurtág-blokk a művekkel való intenzív előadói azonosulás élményét nyújtotta, s a két különböző előjelű tartalom nem kioltotta, hanem hitelesítette egymást.

Jean-Efflam Bavouzet
Jean-Efflam Bavouzet

Talán nem mondok meglepőt azzal, hogy Baráti Kristóf nagyszerű formában hegedült a teljes est során – hiszen (noha már több mint húsz éve hallgatom őt) még soha nem voltam olyan koncertjén, amelyen ne hegedült volna nagyszerű formában. Lehet, hogy csak így tud… Bavouzet virtuóz és intelligens muzsikus, azzal a szellemi eleganciával, amely mindig készséggel kínál teret a partner számára, és folyamatosan újrateremti az együttműködő kamarazenei figyelem és alkalmazkodás kreatív erőterét. Szikrázóan pontos és örömteli, élénk és felfedező szellemű közös muzsikálás volt a kettejüké.

A két Bartók-rapszódiában a megszólaltatás hivalkodásmentes virtuozitása mellett azt is nagyra értékeltem, hogy a két művész a közös játék tónusaival, gesztusaival és hangsúlyaival világossá tette a két darab közti különbségeket; azt, hogy az 1. rapszódia lekerekítettebb, mutatósabb zene, amely közelebb áll a verbunkos világához, a 2. rapszódia viszont nyersebb, földközelibb, barbárabb gesztusokat is tartalmaz, s ugyanakkor elvontabb is, mint a másik. Az 1. hegedű–zongora-szonáta esetében már e rendkívül ritkán hallható mű puszta műsorra tűzéséért is hálásak lehetünk. A két hegedű–zongora-szonáta az életmű legelvontabb és legnehezebben befogadható része, a zenetörténészek úgy értékelik, Bartók itt közelítette meg leginkább Schönberg kifejezésmódját. Baráti és Bavouzet kétféle eszközzel tette közvetlenné a mű hatását: egyrészt az előadásmód szenvedélyével és szuggesztivitásával, másrészt a rendkívül virtuóz játszanivaló reprezentatív jellegének érzékeltetésével. 

Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2016. október 13.