A SAJÁTszínház projekt évekkel ezelőtt megkezdett munka újrastrukturált folytatásaként olyan művészet alapú kutatás és színházi alapú társadalmi beavatkozás, amelyben társadalomtudósokból, művészekből és civilekből álló csoport vesz részt. Az idei nyár végén kezdett komplex program egyik pillérje az Elveszettek című munka, amelyet időközben felújított a társulat. Ez az előadás a Káva és az AnBlokk közös munkája nyomán 2014-ben született, menekülő emberekről szólva döntésről, felelősségvállalásról, cselekvésről gondolkodik. (A Revizor 2015 márciusában írt a programról. A cikk szerzője három hónap múlva egy menekülteket segítő civil csoport alapembere lett – nem tudok kauzalitásról, de az biztos, hogy soha életében nem írt véletlenül.)

A felújítást a valóság kényszerítette ki: az előadás jóval korábban foglalkozott azzal a problematikával, ami azóta konkréttá vált – immár egy egész ország, illetve kultúra követi el az egyre több ember halálát okozó mulasztásos cserbenhagyást, a drámát egészen pontosan leképezve. Az előadás az évadban többször, vidéki helyszíneken is színre kerül majd. A programhoz tartozó Elveszetteket követő, nézőknek részvételt kínáló közös munka sajátos módon alakult, mert az interaktív helyzetekben a legtöbb újságíró megfigyelő és dokumentáló szerepet szokott felvenni, ami a várhatónál kevesebb aktivitást jelentett ebben az esetben – ugyanakkor tanulságos játék volt, ami felveti a mindig égető szakmai kérdést: hol van az a pont, ahol az újságíró is beavatkozik. 

Nem volt elég színes a történetet követő, Takács Gábor vezette közös munka, alighanem a várhatónál kevesebb interakció miatt – ami egyébként izgalmas kérdéseket vet fel; a SAJÁTszínház projekt ugyanis olyan részvételi performatív formát kínál a szakíróknak, kritikusoknak, amely apropóján élményszerűen gondolkodhatunk arról a színházértelmezésről, ami szerint a művészi teljesítmény nem mű, hanem esemény, illetve arról, hogy az esemény hogyan változtatja meg az alkotás és befogadás feltételeit, a kritika hagyományos haditudósítás jellegét. Mindez sajátos módon megmozgathatja a bevett szakmai szempontjainkat, módszereinket, egyáltalán átkeretezheti a színházról szóló diskurzust. 

Az Elveszettek egyébként is rendkívül izgalmas dolgokat rak fel azzal, hogy az előadás szereplőinek többsége nem profi színházi ember, mégis érvényes mintaként alkotója egy erős, magával ragadó színháznak, ami bizonyos szempontból esztétikailag is nagyobbat rúg, mint egy klasszikus színházban készült előadás. És ezen már érdemes elindulni: mit jelent, milyen befogadókra hogyan hathat az, hogy a játszók itt nem elsősorban egy szakmát, egy művészettel foglalkozó elitet képviselnek, hanem személyesen magukat, netán a közösségüket a szerepük által. És persze nagyon erősen minket. Ebből a játékból ugyanis nézőként nincs kizárva senki – kivéve persze a határon veszteglő menekülteket. Ez az alaphelyzet rendkívül erős lett attól, hogy a hétköznapok valósága becsúszott a játék alá, de annyira, hogy ki sem látszik már onnan, az előadás ugyanakkor nem ettől érdekes, hanem a játszók önmaguk interpretációjától, és tőlünk, attól, hogyan figyelünk – banálisan mondva: mit nézünk, és mit látunk.

A közösségi részvételi művészet már az előkészítéséről szóló diskurzusában is a társadalmi átjárhatóságról szól, ami biztató a végletekig szétszaggatott közegben. Ezen a ponton rögzítem, hogy a SAJÁTszínház projekt résztvevőjeként nyár óta követem, hogyan zajlik az előzetesen már megkezdett munka, ezért volt szerencsém már több olyan élményre szert tenni, ami a kollégákat is várja az évadban, illetve bárkit, aki a projekt végén a helyszíneken, a regionális centrumokban, vagy a Trafóban részt vesz az eseményen.

Ahogy Oblath Márton programismertetőjében és a beszélgetésekben – amelyeken a csapat tagjai közül Romankovics Edit, Sárosdi Lilla, Boross Martin, Csoszó Gabriella, László Eszter vett részt – elhangzott, a most induló program tervezetten tesz ajánlatokat művészi munkára, ami minden mozzanatában egyenjogú részvételiséget jelent. A program, az események a sajatszinhaz.org oldalon követhetők, ahol egyébként a tudástárban már olvashatók korábbi munkák nyomán született elemző és összegző szövegek.