Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BEVÁLT RECEPT ALAPJÁN

A remény receptje
2016. aug. 29.
A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon az Un Certain Regard szekció nyitófilmjeként bemutatott A remény receptje első látásra melodramatikus gasztro-pornónak tűnik, és ha a látszat nem is egészen csal, a film mesteri a maga műfajában, és meglepni is képes. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.
Már önmagában az is szokatlan, hogy éppen Japánból érkezik egy olyan melodráma, ami egyszerre képes megszólítani a fesztiválok törzsvendégeit és a külföldi nagyközönséget. Sosem volt könnyű dolga ugyanis a szigetország filmeseinek, ha a nemzetközi színtérre akartak betörni. Hollywood dominanciájával szemben a Távol-Kelet peremvidéknek számít, és a kompenzálás kényszere meg is látszik a kínai wuhszián, a hongkongi akciómozin és Dél-Korea extrém rémdrámáin. 

A múltban a japánok közül olyanoknak sikerült az áttörés, mint Kurosawa, Miyazaki és Miike, akik hasonló stratégiát választottak: klasszikus műfajú, archetipikus történeteket meséltek, de közben felvonultatták a gazdag és a nyugati közönség számára különösen egzotikus japán kultúra leglátványosabb elemeit, valamint csavaros képzelőerőt demonstráltak. Mindennek adott teret a Miyazaki által magas művészetté fejlesztett, világsikerű anime, így hatottak Kurosawa kosztümös filmjei George Lucasra, Miike szárnyaló fantáziája pedig a Mátrixra.
Műfaji motívumokra építő történet A remény receptje is, de egyformán távol áll tőle az önegzotizálás, a zabolátlan kreativitás, a szerzői öntörvényűség és a hatásvadászat. Bárhol máshol is játszódhatna, egyetlen kultúrspecifikus eleme van, és az sem kulcsfontosságú: a cukrász főhős által készített dorayaki sajátosan japán édesség. A film egy visszafogott, karaktervezérelt kamaradarab, amit különösebb változtatások nélkül lehetne remake-elni akár Hollywoodban is, mivel betartja a dráma Broadway-ről örökölt szabályait. Egy szokatlan duó dinamikájára épül. Egyikük egy mogorva és magányos cukrász, aki egy utcai bódéban dolgozik, ahová munkaerőt keres maga mellé. Egy hetvenes nő hoz változást a középkorú férfi életébe, akit a cukrász először érthetően elutasít, mivel az asszony nem csak a fizikai munkát nem bírná, de a kezei is deformáltak.
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A nő azonban gyorsan meggyőzi a férfit némi kóstolóval, ugyanis remek saját receptje van ahhoz a vörös babból készülő zseléhez, ami a dorayakiba kerül. Ettől kezdve össze van zárva a két, már csak koruk okán is markánsan különböző, más-más világból származó személyiség, fokozatosan feltárják egymás és a néző előtt valódi jellemüket, sőt némi konfliktus is kipattan köztük, bár inkább a humoros, semmint a feszült fajtából. Az idős nő úgy képes világbajnok zselét főzni, hogy embertelen időt és energiát öl bele, amit a férfi nehezen visel, mivel ő valójában utálja a munkáját. A cselekmény az elvárásainknak megfelelően alakul, a történetszövés messzemenőkig következetes, de a film tartogat váratlan fordulatokat. Előkerül a két karakter háttértörténete (ami motiválja tetteiket), majd kölcsönösen megváltást hoznak a másiknak, azonban a nő titka kimondottan meghökkentő, és ez a csavar a film hangvételét is komorabbra fordítja.
Noha aligha spoiler, nem árulnám el, milyen sorscsapástól szenved, mivel a fordulat olyan ravaszul, fű alatt van felvezetve, hogy annak ellenére lesokkolhat, hogy valójában ordas melodrámai klisé. Annyira régi, hogy már új. Ez a csavar találó ötlet Naomi Kawase író-rendező részéről, mivel a cselekményt is tovább gördíti, nehéz döntések elé állítja a protagonistákat és szervesen kötődik az addig történtekhez: a saját recept alapján készülő dorayaki viharos sikert arat, hosszú sorokat eredményez a bódé előtt, ami viszont ugyanilyen gyorsan elpárologhat, ha kitudódik, kinek köszönhető a titkos komponens, így az üzlet tulaja utasítja a cukrászt, hogy szabaduljon meg a nőtől, aki viszont közben hősünk mentorává is vált. 
Ez a filmdráma univerzális, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne több öncélú közönségszórakoztatásnál. Témafelvetése a helyi történelembe nyúlik vissza: noha a tárgyalt sorscsapás áldozatainak a világon mindenhol társadalmi stigmát kellett viselniük, Kawase mozijából kiderül, hogy a japánok élen jártak a megbélyegzésben. A rendezőnő nagy szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot azáltal, hogy egy olyan alulreprezentált társadalmi problémát tárgyal, ami csak szűk réteget érint, filmes feldolgozása pedig divatjamúlt. A szerzőiség sem hiányzik a moziból: a direktor korábban dokumentumfilmeket is készített, gyakran forgat amatőr szereplőkkel, és A remény receptjét sem túlzás dokumentaristának nevezni.
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Az sem gyakori a japán filmekben, hogy idős nő az egyik főhős. Aki ezúttal a feudális Japán bűneinek, intoleranciájának megtestesítője is egyben: a szigetország kultúrájából máig sem veszett ki teljesen a szexizmus és a fiatalon vágyott halál (seppuku, kamikaze) kultusza. A 73 éves Kirin Kiki él a lehetőséggel és tündököl a tragikus sorsú, de – pontosabban éppen ezért – életigenlő és természetszerető szépkorú szerepében. Nem marad el mögötte a Jim Jarmusch Mystery Train című mozijából ismerős Masatoshi Nagase sem, aki pókerarccal kezdi a filmet, de fásult karaktere érzelmi ébredésével egyre több alkalma adódik megcsillogtatni tehetségét. 
Hollywoodi szkriptdoktorok azért találnának pár hibát. Meglátszik a filmen, hogy regény-adaptáció: kétszer is előfordul, hogy az egyik főhős levélben önti ki a lelkét a másiknak, amit hangalámondásos narrációban hallunk. Ennél csak az olcsóbb fogás, amikor a nő diktafonon hagy üzenetet a férfinak. Az ilyen kommunikációt dramatizálni, cselekményesíteni kellett volna, még ha ennek a módja komoly fejtörést is igényel. Kettejükön kívül van egy harmadik főhőse is a filmnek, egy magányos iskoláslány, aki züllött anyja elől menekül a cukrász bódéjába, de az ő szerepe valójában csak annyi, hogy beszéltesse a férfit és olykor az asszonyt. A kétórás film negyedórával hosszabb is a kelleténél, annyit viszont bizonyít, hogy a kamaradráma merev kerete csak serkenti az alkotói találékonyságot. A nyugati típusú közönségfilm nyerő stratégia lehet Japán alkotóinak, akik napjainkban még a hazai kasszasikerekig is ritkán jutnak el.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek