Revizor: A honlapotokon olvasható, de máshol is találkoztam azzal a megállapítással, hogy a Kaposfesten olyan a hangulat, mint egy rockkoncerten. Ez mit jelent?

Baráti Kristóf: Ez egy nyári fesztivál, és a nyár a pihenésé, a vakációé, a strandolásé. Természetes, hogy ez a feeling megjelenik egy kamarazenei fesztiválon is. Az emberek felszabadultabbak, nem érzik cikinek, ha pólóban vagy egy könnyű ruhában jelennek meg a koncerteken, és élénkebben reagálnak a zenélésre is.

R: Az utóbbi években egyre népszerűbb a kamarazene. Miben látod a műfaj sikerét?

BK: A kamarazenélésben van egy fokozott személyesség. A zenészek számára az az ideális, ha ugyanabban a gondolkodásmódban, lelkületben tudnak létezni egy-egy mű kapcsán. Ez közvetlenebb kapcsolatot alakít ki a közönséggel, akik hallják és látják a zenészek közötti interakciót. Néhány évvel ezelőtt a koncertszervezők általában hangot adtak abbéli félelmüknek, hogy a kamarazene nem sok látogatót vonz, mára azonban népszerű lett. Igaz, hogy hangerőben nem tudja felvenni a versenyt egy szimfonikus koncerttel, de élményben, személyességben, minőségben mindenképpen. Visszahozza azt a fajta lelkületét a zenélésnek, ami régen a házimuzsikálásban megvolt. Főleg, ha a szerző játszik: idén Olli Mustonen fogja bemutatni a saját alkotását. Igazi örömzenélés ez.

R: Jobban szeretsz kamarazenélni?

BK: A zene esszenciája a kamarázás. Még ha egy szál hegedűvel vagy csellóval állunk színpadra, és mondjuk eljátszunk egy művet a szerzőjének, ott is van egy olyan interakció, ami folytán nem csak egy ember produktuma a zene. A kamarazene lelkülete minden műfajban megvan, a szimfonikus művekben és a versenyművekben is.

R: A Kaposfesthez hozzátartozik a fiatalos arculat. Törekedtek arra, hogy ez így legyen?

BK: Az a művészkör, akikkel mi érintkezünk, hozzánk hasonló korú. Ennek ellenére idén elég sok korosztályból képviseltetik magukat a zenészek. Vannak nálunk jóval fiatalabbak, Várdai Pisti növendékei, Pauk György egyik kiváló tanítványa, Pusker Júlia, valamint idősebb kollégák is, például Frankl Péter. A jó zenének nincs kora. 

R: 2018-ig fogjátok vezetni a fesztivált Várdai Istvánnal. Mi az elképzelésetek a hátralévő két-három évre?

BK: Nagyon szívesen dolgozom együtt Pistivel, egyedül nem is feltétlenül vállaltam volna egy ilyen feladatot. Fontos, hogy ne egy ember uralkodjon az egész rendezvény fölött, hanem legyen egy balansz. Tavaly azért vettük át a fesztivál művészeti vezetését, mert nem szerettük volna, ha egy ilyen kulturális érték megszűnik létezni.

R: A Kaposfest közönsége a bevett gyakorlat szerint idén vásárolja meg a következő évi bérleteket. Mit tudsz mondani a 2017-es fesztiválról?

BK: Az idei fesztivál művészeinek névsora nagyrészt olyan barátainkból, zenésztársainkból állt össze, akik a tavalyi évre nem tudták elfogadni a felkérésünket, és ez valószínűleg így lesz jövőre is. Van néhány elképzelésünk arról, mi lesz, de egyelőre ezeket megtartjuk magunknak. Minket minden bizonnyal megint el kell viselnie a közönségnek. Egyébként a vendégeink elsősorban az alapján vásárolják meg a bérleteket jövőre, hogy mit tapasztaltak idén.

R: Számos kísérőprogram közül válogathat a fesztivál közönsége, lesz sakkverseny, segway emléktúra, Stradivari kiállítás.

BK: Olyan súlyos koncerteket fog hallani a közönség, hogy muszáj ezt valahogy ellensúlyozni. Szerepet kap a gasztronómia és a sakk is. Ez utóbbi egyébként az én szenvedélyem, Párizsban annak idején ez volt a fő hobbim. Nagyon örülök, hogy Polgár Judit velünk lesz, aki a legjobb női nagymester. A sakk és az alkotás alapja ugyanaz: a kreatív és az analitikus szemlélet egyensúlya. A különbség annyi, hogy a sakkban egymás ellen kombinálunk, a zenében meg egymásért.