Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A FIÚ A BÁNYÁBÓL

Sir Elton John – Lee Hall: Billy Elliot – a Musical / Magyar Állami Operaház
2016. aug. 3.
Magas színvonalú, komolyan vett szórakoztató előadást látni mindig öröm, pláne, ha abban szenvedély is van, nem csupán hűvös profizmus. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Kezdjük az alapanyaggal, és maradjunk a tényeknél. A 2000-es, Stephen Daldry rendezte, Lee Hall írta angol filmből az említett urakhoz csatlakozva Elton John zeneszerzői közreműködésével, Peter Darling koreográfusi hozzájárulásával 2005-ben lett musical. 4600-szor játszották Londonban 11 év alatt, a produkció idén került le műsorról és indult turnéra az Egyesült Királyságban. 2008-ban a Broadway-premiert is megtartották. A musical és az alkotók szakmai elismertségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a BAFTA 60. gáláján 15 West End-i Billy lépett színpadra, a 2013-as Tony-átadón pedig New Yorkban mertek ironikusak lenni azzal, hogy még a díjnyertes kicsi Billyknek sem életfogytig tartó állás a szerep. 
Nagy-nagy empátiával, szeretettel, és ami ennél is több: humánummal fogalmazták ezt a hétköznapi tündérmesét az alkotók, értve és megértve minden oldalt. Az apa-fiú konfliktus perspektívája az egyén és környezete, a kisember és a politika konfliktusává tágul, és a történelem forgószínpadára kerül. A sötét színeket derűsebb árnyalatok váltják, a nyomasztó, kilátástalan jelenbe be-becsillan a remény sugara. A hús-vér karakterek ismerősek, komplexek, nem papírmasé figurák. A színpadi adaptáció megtartotta a film erényeit, amelyhez Elton John a legjobb musicalhagyományokból merítve írt fülbemászó, érzelmes, de nem érzelgős popzenét.
Csákányi Eszter és John Bailey McAllister
Csákányi Eszter és John Bailey McAllister
Sikerdarab került tehát Szirtes Tamás rendező kezébe és az Opera színpadára, oda, ahol eleddig musicalt nem játszottak. Ám mintha a legkeményebb operaházi fórumokon sem lettek volna nagy kirohanások ez ellen. (Vagy csak én siklottam el felettük?) A hely nemes szelleme tette-e, hogy az angol szövegben előforduló fucking jelzők mind jelentősen finomodtak, a Michael melegségére való összes utalás pedig eltűnt, egészen addig, hogy az Expressing yourself drag számából egy bájos bohócjelmezes gyerekdal lett, vagy az általános társadalmi álszentség leképeződése, nem ítélném meg, csupán rögzítem. Szerencsére a szív és a karcosság, a filmet és a musicalt is olyannyira jellemző ellentétek azért nálunk is megmaradtak.
1984-ben vagyunk tehát, az észak-angliai Easlingtonban, ahol a bányászok Margaret Thatcher megszorító intézkedései ellen sztrájkolnak. A híradóbejátszás kijelöli a kort és a helyszínt, de ezen kívül, segítve a magyar közönséget és általánosabb szintre tolva, mintegy megnövelve a darab vonatkozási pontjait, szinte eltűnnek a kultúraspecifikus utalások. Ugyanakkor azonnal ellent is mondok magamnak, mert az odavetett ilyen a boksz és Kislány, kezeket fel! (fordítók: Bárány Ferenc, Puller István) szellemesen hozza közelebb hozzánk a történetet. 
Borbély Richárd, Stohl András és Csákányi Eszter
Borbély Richárd, Stohl András és Csákányi Eszter
Így aztán a címszereplő, a 11 éves Billy kitörése az őt meg nem értő, ambícióit kevéssé támogató férfiak dominálta közösségből metaforikusabb győzelmet jelent a körülmények fölött. Miközben ez a közösség nem csupán azért nem támogatja a fiú ambícióit, mert számára ismeretlen területről, azaz a balettről van szó. Ennek a maszkulin közösségnek az önbecsülése alacsonyan van, semmibe veszik, konfliktuskezelésre egyetlen eszközt ismer, a verbális és a fizikai erőszakot, miközben mégis képes az összetartásra és az összefogásra egy-egy tagja érdekében.
És felerősödik az apa tragédiájából egy aspektus: az, hogy a gyerek boldogulása érdekében meddig megy el. Hiszen pénz kell arra, hogy elutazzanak a Királyi Balettintézet felvételijére, pénz meg csak úgy lesz, ha kockáztatva barátságot, idősebb fiával való kapcsolatát, a bányászok közt addig kivívott helyét és elismertségét, sztrájktörőnek áll és felveszi a munkát. Mi számít árulásnak, mi kompromisszumnak? Hol a határ? Nem Az ötödik pecsét dilemmája ez, de égető kérdés, manapság aztán különösen.
Mindezek kódolva vannak a műbe, ugyanakkor színészi hitel és súly nélkül elvesznének, és a szórakoztató faktor mellett az ember eszébe nem jutna párhuzamokat felfedezni a magyar valósággal. Leginkább két erős zenés színészi (hangsúly mindkét jelzőn!) alakítás kell ehhez. Stohl Andrásé, aki a megözvegyült, fiúgyerekeivel mit kezdeni nem tudó, nyílt kommunikációra alig képes, erő vezérelte, kemény apát játssza, aki már csak a tradicionális férfiszerep kliséi miatt sem lágyulhat el, mert az talajvesztettséget jelentene. Ugyanakkor döntő pillanatban képes a szeretet és az apa ösztönéből rizikót vállalni. És Auksz Éváé, aki a tánctanárnő Mrs. Wilkinsonként egy olyan nőt mutat, aki nem ment el innen. Talán misszióból, talán azért, mert nem volt más lehetősége, de maradt. Sokéves szélmalomharcába belefáradt, kiégett pedagógus, ám felismeri a tehetséget, és ez az újonnan jött motiváció energiákat ad neki, kirántja a fásultságból, hirtelen tartásos, harcra kész lesz. A couleur locale-hoz erősen hozzájárul Csákányi Eszter csupa optimizmus és csupa realizmus demens nagymamája, Borbély Richárd energiától és tettvágytól duzzadó Tonyja, és a fregoliszerepeit egy-két vonással remekül egyénítő Fillár István. Természetesen nem mehetünk el a gyerekek mellett, akik ügyesek, helyesek, hitelesek. Minden bizonnyal rengeteg munka áll mögöttük és az őket felkészítők mögött, mert egyáltalán nem a cukiságfaktorra építenek sem a címszereplő John Bailey McAllister, sem a Michaelt alakító Kamarás Zalán esetében.
John Bailey McAllister és Auksz Éva
John Bailey McAllister és Auksz Éva
Szerencséje volt Kovács Yvette Alidának, mert az utóbbi évek fast fashionjét a nyolcvanas évek uralta, így aztán csodálatos az a szín- és mintakavalkád, ami a színpadot uralja. Szlávik István korom sötétítette téglafalai az angol sorházakat és a nehézipar gyártelepeit egyaránt megképzik, a közéjük dobogókon betolt kétfalú belső terei a babaházak játékosságává oldják a komor hangulatot. Tihanyi Ákos koreográfiái ezúttal sem nélkülözik az energiát, a szellemességet, de bevallom, a gyerek és a felnőtt Billy (Szegő András táncolja, elegánsan, hercegi gráciával) pas de deux-je közbeni röptetést szívesen kihagytam volna, mert a balettben a hevederek és a drótkötelek nélkül megképezhető az illúzió. 
Az ensemble és a táncosok remekül teljesítenek, Köteles Géza karmester lendülettel dirigál, a zenekar jó hangosan fújja, ami annyira viszont mégsem jó, mert a mikroport ellenére sem érthető az énekelt szöveg.
A Billy Elliot hatását, fontosságát vagy sikerét azonban nem az fogja bizonyítani, hogy fiús anyukák dörömbölnek-e a Balettintézet kapuján. Hanem – az eredetihez képest minden puhítás, tompítás ellenére – az, hogy az angliai bányászsztrájk idején játszódó darab 2016-os Magyarországra is érvényes kérdéseiről elkezdünk-e végre beszélni.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek