Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HA STEPHEN KING ÉS SPIELBERG TALÁLKOZIK

Stranger Things 1. évad
2016. aug. 1.
Hangulatosan kelti életre a nyolcvanas évek filmvilágát a Netflix új sorozata. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Visszajött a nyolcvanas évek: ott van a zenében, a moziban, és a tévében is, legalább azóta, hogy a Netflix július közepén közzétette a Duffer ikrek gyerekhorror-sorozatát, a Stranger Thingset, ami az elmúlt hetekben felrobbantotta az internetnek azt a részét, amelyiket érdeklik a szántszándékkal elkövetett retrózások.

Hamisítatlan nosztalgiát kapunk ebben a magát daráltató, de kicsit üres évadban, amiért mindenki odáig van, aki Spielberggel kelt és Stephen Kinggel feküdt gyerekkorában, napközben pedig valamelyik John Carpenter-filmet nézte az elfüggönyözött hálószobájában. Ha az E.T.-t az Az-zal, a Kincsvadászokat meg az Állj mellém!-mel kereszteznénk, akkor kapnánk olyasmit, amit a Wayward Pines forgatókönyveit jegyző Duffer tesók kitaláltak – de csak ha hozzácsapjuk még a Poltergeistet, az Alient, és a kis Drew Barrymore elfeledett főszerepét A gyújtogatóból.
 
A Stranger Things autentikus másolat: ha nem egy online filmkölcsönzőben streamelnénk húsz megabites internettel, azt hihetnénk, a nyolcvanas években készült, olyan műgonddal teremti újra annak az évtizednek a moziverzumát. Ebben a tekintetben csak a CGI-jal kreált szörny jelenti a szépséghibát, pláne hogy a kisvárosi fizikatanár egy ponton lelkesen magyarázza a barátnőjének, hogy a ’82-es Dologban a szétolvadó szörnyfejet még felmikrózott rágógumiból csinálták, de ennyi belefér, mert a tárcsázós telefon, a válogatáskazetták, a walkie talkie-k, és a pincében Dungeons and Dragons-t játszó gyerekek egyébként tökéletes időutazásra invitálnak.
Hawkins álmos kisváros, ahol az egyik estébe nyúló szerepjáték után eltűnik Will Byser, a helyi geekklub tagja. Keresésére a fél város indul: az őrület határára csúszó édesanya (a sorozat sztárja, Winona Ryder), aki úgy hiszi, fia a karácsonyi égőkön keresztül kommunikál vele a másvilágról; a barátai, Mike, Dustin, és Lucas, akik bringájukat maguk alá csapva keresik őt; a személyes tragédiáját eltitkoló, magányos seriff; és egy rejtélyes, borotvált hajú lány (a sorozat nagy felfedezettje, Millie Bobby Brown), aki a település szélén működő kutatólaborból szökött meg, ahol a „papája” kísérletezett rajta (Matthew Modine az Acéllövedékből).
Jelenetek a sorozatból
Jelenetek a sorozatból
Félreértés ne essék: a Duffer testvérek nem a nyolcvanas éveket teremtik újra, nem az érdekli őket, milyen volt a családi meg a politikai élet a kertvárosi idill és a hidegháborús feszültségek mögött, hanem hogy milyen filmélmények érték az embereket. A Stranger Things-ben minden kép, mondat és motívum emlékeztet valamire. A gyerekek az E.T.-re és a Kincsvadászokra; a természetfeletti erőkkel bíró lány a Carrie-re; az orrvérzés és a kormánykísérletek A gyújtogatóra; a fénykommunikáció a Harmadik típusú találkozásokra; a lebegőkabin a Változó állapotokra; a szörny a Rémségek kicsiny boltjára és A Faun labirintusára – a sor a végtelenségig folytatható. A Stranger Things-re nem lehet ivós játékot adaptálni (szúrd ki az utalást, és húzz le egy felest), mert már az első epizód alatt kidőlnénk.
A Duffer testvérek sorozata ugyanis nem szól másról, mint a filmek iránti rajongásukról, de ha jobban belegondolunk, Spielberg, Lucas, és a többiek is saját gyerekkoruk, az ötvenes-hatvanas évek popkultúráját hasznosították újra a filmjeikben. A Kincsvadászok például az erős anyafigura köré épített gengszterfilmeket (Fehér izzás, Bloody Mama stb.) boronálta össze a kalózmesékkel. Az Állj mellém! pedig egyenesen az ötvenes évekbe helyezte vissza történetét – de a Stephen King novelláját adaptáló Rob Reiner filmjét az tette különlegessé, hogy ugyanezzel a lendülettel újra is gondolta az ötvenes évek mítoszát. A protestáns középosztály erkölcse mögött előítélet és megbélyegzés rejlett, a II. világháborúból hazatért katonából pedig nem hős, hanem a családját bántalmazó mentális beteg vált. És bár a Buddy Hollyval meg Jerry Lee Lewisszal kísért nyárra a gyerekkor kitörölhetetlen jókedve nyomta rá a bélyegét, az iskolatársuk holttestét kereső fiúknak végeredményben saját halandóságuk tudatát kellett feldolgozniuk.
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
A Stranger Things, bár szintén halálesetekről és gyerekbarátságokról mesél, nem terheli a kölyköket ilyen komoly kérdésekkel. Dufferék gyerekei olyanok, mint ők maguk: lelkes rajongók, akiknek a legeslegnagyobb veszélyhelyzetről is előbb jut eszükbe egy Star Wars-párhuzam, mint hogy talán most félni kéne. Ezzel pedig a sorozat el is mulasztja a lehetőséget, hogy érdemleges állítást fogalmazzon meg gyerekkorról és felnövésről, hitről és túlvilágról – vagy akár csak a csonka családok belső dinamikájáról.
Ezzel végeredményben nincs baj, hiszen Matt és Ross Duffer nem akart mást, csak egy retró nyári filmet, ami jobban megéri a pénzét, mint a mozijegy, hiszen kettő helyett nyolcórás szórakozást nyújt. És a Stranger Things tényleg szórakoztat, az izgalmakat is profin adagolja, mert tudja, hogy félelmetesebb, ha sokáig csak sejtjük, de nem látjuk a szörnyet. Maníroktól, túlzásoktól mentesen a játszanak a jól castingolt gyerekszínészek, főként Millie Bobby Brown, aki a szinte néma El szerepében mélyen kavargó érzelmeket képes kifejező mimikával láttatni. A 12 éves lány lejátssza az egész stábot, Winona Ryderrel és Matthew Modine-nal egyetemben.
Persze ahhoz, hogy ilyen sokan és ilyen magas hőfokon rajongjanak a szériáért (többek közt maga Stephen King), ahhoz nem elég a carpenteresen borzongató hangulat, vagy a gyerekbarátságok pontos és hangulatos ábrázolása – nem ártott a tökéletes időzítés sem. Hollywood ugyanis olyan sikeresen ölte ki a moziból a rejtélyt és a misztikumot a monumentális, mindent túlfokozó akciófilmjeivel, hogy nagy az igény a spielbergiánus filmekre, amik titka abban rejlett, hogy még őszintén csodálkoztak rá a világra, és a legbanálisabb hétköznapjainkba engedték be a természetfelettit. A Stranger Thingsben megvan a csodába vetett hit, és bár korántsem eredeti sorozat, emiatt mégis sokkal jobb érzés leülni elé egy álmos vasárnap délután, mint popcornt ropogtatni az aktuális szuperhősfilmen.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek