Literaturmuseum, Bécs
2016.06.25.

Az Osztrák Irodalmi Múzeum valamivel több, mint egy éve nyílt meg. Állandó kiállítása pontosan azt tudja, amit egy 21. századi múzeumtól elvárunk: jól adagoltan és interdiszciplinárisan ismeretet terjeszt, kontextusba helyez, elgondolkodtat, saját élményt ad. PAPP TÍMEA BESZÁMOLÓJA.

A Kärtnerstraẞe egyik mellékutcája a Johannesgasse. A ház oldalán levő felirat a bevásárlóutcából is jól látható: Literaturmuseum. A Grillparzerhausnak is nevezett biedermeier épület egykor a K. u. K. Hofkammerarchivnak, a monarchia egyik pénzügyi intézményének adott otthont 1844-től. Annak a hivatalnak, amelynek vezetőjeként 1856-ig maga Franz Grillparzer is működött. A múzeumban egyetlen olyan szoba van, amelyet az eredeti állapotában láthatunk: ez maga az író-bürokrata irodája, ahol valószínűleg nem túl boldog éveket töltött – folyamatosan könyvtárosi állásra jelentkezett, de folyamatosan elutasították –, asztalánál a munkaköri leírásában szereplő feladatok mellett/helyett elbeszéléseit, verseit, drámáit alkotva.


Nem ettől a szobától, de a kamara hatalmas aktáival, sőt egy forradalmi ágyúgolyóval is körülvett Grillparzertől és a felvilágosodással indul az osztrák irodalom története, és két emelet kell ahhoz, hogy a máig eljussunk. Nem egyszerűen időrendben haladunk, hanem az adott korszak legfontosabb kérdéseinek mentén. Grillparzer élete, művei, sőt Faust-illusztrációi után mindjárt Nestroy jön, aki egészen elképesztően néz ki bármilyen jelmezben, bármilyen karakterben, aztán Raimund, megismerhetjük Hanswurstot, megnézhetjük a Wiedner Theater 1791. szeptember 30-i előadásának a színlapját. (Dátumokban finoman szólva sem stabilaknak – mint amilyen én is vagyok – mondom, ez A varázsfuvola-ősbemutató dátuma.) 

Nahát, a színház és csinálói tehát helyet kapnak egy irodalmi múzeumban! Bár persze és joggal, de mégis, micsoda unortodoxia ez?! Épp olyan, mint az idegen megjelenésének sok szempontú feldolgozása. A 19. századtól kezdődően az ismeretlen tájakhoz, népekhez, kultúrákhoz Galíciától Bukovinán és a Balkánon át a Vadnyugatig való, rajongástól elutasításig tartó végletes hozzáállás, különös tekintettel Amerikára. Ez utóbbi eredeti Kafka-kézirattal, illetve Peter Handke és Alfred Kolleritsch 1971-es, az Empire State Building tetején készített fotójával is meg van erősítve. És ha ezen felbuzdulva rohannánk a közkönyvtárba vagy a könyvesboltba, de fogalmunk nincs, mit keressünk, csak felnézünk, és lejegyezzük a polcokra tett hatalmas díszletkönyvek gerincein olvasható címeket.

Minden terem tartogat valami hihetetlenül vicceset. Az egyik ilyen az utazás témájához kapcsolódik. És nem Handke túracipője. Hanem egy térkép és sok fotó, amelyeken Joseph Kyselak hivatalnok, túrázó és alpinista 1825-ös Ausztriát és Bajorországot érintő útját követhetjük nyomon. Az első modern kori graffitiművészét, aki, ahol járt, otthagyta tagjét. Ezekből végigböngészhetjük a tizennyolc fennmaradtat.


A nők megkerülhetetlenek a romantika korától, úgyhogy nem is kerülik meg őket. Azt például tudták, hogy nő írta az egyetlen osztrák naturalista drámát? Mert az, hogy „szalon-Szibillákként” – közülük ráadásul egyre többen fűző nélküli reformruhákban – dinamizálták a társadalmi és irodalmi életet, valahogy benne volt a levegőben. A hétköznapok új nőinek pedig új szerepek dukáltak. (Lásd az Anatolt.)

Azt az irodalmi életet, amelynek képviselői egyre több és újabb helyszínekre vették be magukat: kávéházakban találkoztak, kabarékba írtak, felfedezték maguknak a filmet (és fordítva). Azt az irodalmi és művészeti életet, amelynek képviselői a bécsi olvasztótégelyben remekül megvoltak egymás mellett és egymással: az ide emigrált Kassák Lajos és Moholy-Nagy László épp úgy helyet kap a tárlókban, mint a Balkánról érkezettek. 

Milyen szerepe volt Prágának Béccsel szemben? És Berlinnek? Mi az a fantomfájdalom, amit a monarchia szétesését követően éreztek, és hogyan épült a Habsburg-mítosz? Hogyan bizonyítja mindezeket a Švejk, A tulajdonságok nélküli ember, a Mesél a bécsi erdő? Hogyan követhető nyomon a két világháború közti fasizálódás, hogyan hagyott nyomot az Anschluẞ a korabeli művekben és az utókor alkotásaiban? (Thomas Bernhard és a Heldenplatz kihagyhatatlan, persze, hogy nem is hagyják ki: megnézhető az ősbemutató egy jelenete.) Mi történt a hidegháború éveiben, hogyan jutott el az osztrák irodalom az apolitikusságtól a politikai-társadalmi fókuszig?

Fotók: Literaturmuseum, Bécs
Fotók: Literaturmuseum, Bécs
A kiállítás felteszi a kérdéseket, a választ azonban soha nem készen adja. A látogatónak gondolkodnia kell, összeraknia a teljes képet a mozaikdarabokból, éretten, intelligensen, felelősen, felnőtten. Megsegíti őt ebben az a nagyjából 650 tárgy, ami mintegy 200 írótól, költőtől származik, a több mint hatvan multimédiás állomáson látható álló- és mozgóképek, az iPadre töltött, gondosan válogatott, a másfél órás irányított és hosszabb, részletesebb német nyelvű mellett rövidített angol verziót is tartalmazó guide. Ám ez sem a hagyományos, „a tárlóban ez és ez látható, most pedig forduljon balra, és a következő tárlóban nézze meg ezt és ezt” vezető, hanem egy tényleg érdekes, sokoldalú megközelítést kínáló gyűjtemény, amelyben levelek, lapozható könyvek, színészek vagy maguk a szerzők előadta szövegek, kortárs írók, költők gondolatai egy-egy kiállított tárgy kapcsán, előadás- és filmrészletek egyaránt megtalálhatók. Ennek legfrenetikusabb darabja – vállalom az elfogultságot – Peter Hammerschlag (1902–1942, író, grafikus, kabarészerző és -előadó, akit Auschwitzban gyilkoltak meg) száma, a Magyar teremtéstörténet. A német-magyar kevert, rímes szövegből kiderül többek között, hogy Kleopátra Kispesten született, Goethe János a legnagyobb írónk, de Gorkij, Goethe, Marconi, sőt mindenki, akinek a nevében a, o vagy u van, magyar. 

A kijáratnál mai és nagyjából kortárs szerzők – mondjuk Ernst Jandl – verseiből téphetünk, ha tetszik, hogy magunkkal vigyük. Sőt ha nagyon ihletettnek érezzük magunkat, akár mi is megírhatjuk a magunk művét, mert minden papír alján – precíz és szerzőijog-tisztelő osztrákok lévén a verseket tartalmazó kötetek könyvészeti adatai mellett – ott egy feladat. Fűzfapoétákból persze nem lesznek elismert költők, de a játék nagyon jó. Élvezetes, agyalós, élményszerzős. Tökéletesen passzol az állandó kiállítás koncepciójához.
Szerző: Papp Tímea