Beszélgetés Pelsőczy Rékával
2016.06.05.

Ötödik alkalommal rendez Orlai Tibor felkérésére, eközben a Katona József Színház oszlopos tagja. Idén kirepült első színész osztálya, de jövőre újra osztályt indít. Június 23-án mutatják be rendezésében az Egy fenékkel két lovat című Goldoni-átdolgozást, amelynek az egyik próbáján beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Pelsőczy Réka: A londoni Nemzeti Színház igazgatója, aki egykor maga is játszotta Truffaldinót, színre akarta vinni az előadást, és bár több fordítása is létezik Goldoni Két úr szolgája című darabjának, egyikkel sem volt elégedett. Így Richard Bean drámaíróval átíratták. Úgy gondolom, jogos igény volt modernizálni a művet. A szándék az volt, hogy az 1700-as években játszódó történetet a nézőkhöz közelebb eső korba helyezzék. Ez adhatta az ötletet, hogy a hatvanas évek Angliájában szólaljon meg a Goldoni-átirat, az Egy fenékkel két lovat. A londoni előadásban a főszerepet egy ismert stand up comedy-s férfi alakította, őrá épült a darab, ő lehetett az „ütőkártya”. Az, hogy a színdarab kikerült az eredeti idejéből, számos problémát vetett fel, meg kellett oldani a kényszerházasság kérdését és a párbaj-jelenetet, de alapvetően nem tért el az eredeti műtől. Az alapsztori, a konfliktus forrása, vagyis hogy van egy ember, aki egyszerre két főnököt szolgál, akikről azt gondolja, férfiak, miközben egyikük fiúruhába öltözött lány, amúgy szerelmesek egymásba, megmaradt. Mindenki bajban van a színdarabban, mindenki menekül. Zseniálisan megírt mű. Goldoni tudta, mitől lesz dramatikus egy helyzet, mit jó nézni a nézőnek. Ezért fantasztikus a darabbal dolgozni. 

Revizor: Mennyiben kaptál szabad kezet, hogy eltérhess a Bean-féle értelmezéstől?

PR: Zöldi Gergely fordította magyarra a Bean-féle változatot. Ezt használtuk úgy, hogy közben a Goldoni-darabhoz nyúltunk vissza, s jelenetről jelenetre ahhoz viszonyítva használtam Bean átiratát. A nála hiányzó téteket és indítékokat visszaerősítettük, mert abban hiányosnak éreztem a példányt. Úgy érzem, jó munkát végeztünk Gergővel, hogy ezeket a hiányokat visszahoztuk és megerősítettük. Ennek köszönhetően nyolc egyenrangú szereplő küzd a maga céljaiért.

Pelsőczy Réka
Pelsőczy Réka
R: Évek óta rendezel Orlai Tibornál, de már ezt megelőzően is több előadást rendeztél. Máshogy nyúlsz egy könnyedebb nyári előadáshoz?

PR: Minden rendezés „véresen komoly”, abban a pillanatban mindegyik szerelem, komolyan veszem minden munkámat. Nézőként mindenevő vagyok, színészként is szeretek minél több stílusban megmutatkozni. Számomra az fontos, hogy az arányok ne tolódjanak el. Az utóbbi időben elég sok szórakoztató előadást rendeztem, így most vágyok komolyabb rendezésekre is, ami a jövő évad terve. De ha visszanézek az Orlai-produkciós rendezéseimre, ott sem mindegyik volt könnyed. A Mindent Évárólt nem gondolom bulvár előadásnak. A mostani Goldoni-darabot mesterműnek tartom, s ha ezt jól megcsinálom, azt szakmailag nagy eredménynek gondolom. Negyedik éve dolgozom Tibornál, ez az ötödik rendezésem nála. Közösen keresünk darabokat, közösen találjuk meg a színészeket. 

R: A Katona József Színház színésze vagy, ami nagyon más karakterű, mint Orlai Tibor Belvárosi Színháza. 

PR: Valóban, műfajilag nagyon más a két színház, nyilván azok a darabok, amiket itt rendezek, ott fel sem merülhetnének. Nagyon jó, hogy a Katona színésze vagyok, ugyanakkor üdítő néha kimozdulni onnan. Örülök, hogy itt is otthon vagyok. Azt érzem, hogy amit Orlai Tibor képvisel, ahogy alternatív előadásokat, kisebb közönségre számító értékes produkciókat támogat, az jó. Nagyon tudok vele azonosulni, szeretek vele dolgozni.

R: Ha az elmúlt évek színészi munkáját nézem, mostanában nehezebb, súlyosabb darabokban játszol. Történt benned változás, ezt követik a szerepeid? Vagy errefele tolódott a hangsúly az anyaszínházadban?

PR: Mostanában valóban súlyosabb szerepeket kapok. Eljutottam egy olyan életszakaszba, amikor már gazdagabban tudok mindenről beszélni. De szeretnék nem csak nehéz szerepeket játszani. Most többnyire azok találtak meg, Az Olaszliszkai, a Részegek, a Petra von Kant. De az Illaberek vagy a Portugál nem azok. A Bihari, bár súlyos témáról beszél, az én szerepem benne üdítő, színészileg nagyon jó feladat.

R: Tanítasz, osztályfőnök vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol most végzett az első osztályod. Szeptembertől új osztályod lesz. A tanárság visszahat a rendezéseidre, a szerepformálásaidra?

A Petra von Kant című előadásban
A Petra von Kant című előadásban
PR: Sokat fejlődtem a tanítás révén. Sok mindenre rájöttem. Türelmetlen vagyok, sürgetni akarom az időt munka közben, hamarabb akarok végeredményt látni, nehezen fogadom el, hogy nem lehet nagyobbat lépni, mint amennyit egy nap megenged. A tanítás, meg az idő ezt a belső hajtást csillapította valamelyest. Tudom már leplezni, kontrollálni. 

R: Osztályfőnököd Zsámbéki Gábor volt, aki a Katona arculatát is meghatározta. Mennyiben van ő ott a tanításodban? Mennyiben határozza meg a szellemiségedet? Sokat változott azóta a színház, a főiskolai lét. 

PR: Én inkább ezeket a változásokat érzékelem. Öt éve mi hárman, Bagossy László, Rába Roland meg én azokat a hagyományokat folytattuk, amelyekbe belenőttünk. A mostani hallgatók nagyon mások, mint amilyenek mi voltunk. Zsámbéki arra tanított meg minket, hogy gondolkodó, kezdeményező, önálló színészek legyünk. Kezdettől mi választottuk ki a jeleneteket, próbáltunk önállóan, s ezeket mutattuk be neki. Ő ezeken a jeleneteken keresztül mutatta meg nekünk, mitől izgalmas egy tér, egy jelenet, egy előadás. Ezen keresztül sok mindent megtanultunk a szakmáról. Ez a metódus ma már nem feltétlenül működik. Nincs közös nyelv, kultúra, amire ez a módszer alapoz. A felvételizők többsége nem olvas, és nem nagyon jár színházba. Most azt gondoljuk, hogy az első évnek erről kell majd szólnia, az alapok megismeréséről.

R: Amióta rendezel, másként látod a saját színészi működésedet? 

PR: Nem vágytam sosem rendezni, illetve nem tudtam, hogy vágyom rá. Véletlenül jött, de azonnal tudtam, hogy szeretném jól érezni magamat rendezés közben. Bizonyos szempontból jobban, mint színészként. Ma már sokkal szabadabb vagyok színészként, rendezőként is. Valószínűleg a rendezések által színészileg is felszabadultam. Alkatilag vagyok valahogy alkalmatlan arra, hogy az életemről állandóan a fejem felett döntsenek. Az, hogy arra várjak egész életemben, hogy valaki rám oszt egy Petra von Kantot vagy sem… Ma már nem érdekel, hogy mit fogok játszani, ez nagyon felszabadító. Bár szerencsém volt, mert Egressy Zoltán Portugál című darabjában Masni szerepét nagyon fiatalon megkaptam, tíz év múlva a Sáskák főszerepét játszhattam, majd újabb tíz év telt el a Petra von Kantig. De persze, hogy sokáig feszített, hogy milyen szerepeim vannak. A Portugál lassan a négyszázadik előadásnál tart. A mai napig jó benne játszani, tudok azonosulni a szereppel, csak most már nem hangzik el benne, hogy hány éves vagyok. Összeforrt velem.

R: Azt mondtad, agyalós vagy. A rendezéseidet is az jellemzi, hogy szereted, ha a színészek veled együtt alakítják az előadást?

PR: Azt hiszem, rendezőként úgy dolgozom, ahogy szeretem, hogy velem dolgozik a rendező. Ha alkotótársnak tart, ha tudunk együtt gondolkodni, úgy, hogy közben biztonságban érzem magam. Az Egy fenékkel két lovat előadásban sok olyan színész van - Lukáts Andor, Friedenthal Zoltán, Lovas Rozi, és a Bekvartos csapat, Horváth Szabolcs, Keresztény Tomi, és Formán Bálint, akikkel előtte nem dolgoztam. Nagy Dániel Viktorral a Római vakációban találkoztunk először. Fodor Annamária a Szemüveges kisfiú óta régi barátom. Szerepel az előadásban két egyetemista is, Rujder Vivien és a most végző Dékány Barnabás. Sok helyről jöttek, de tudtak egymásról. Jól működnek együtt, játékosak, eredetiek, jó velük együtt lenni. Remélem, én is jó partner tudok lenni számukra. Nagyon fontosnak tartom, hogy a színészekből ömlő ötletek és a humor mellett a helyzetek, az egymáshoz való viszonyok is tisztázottak legyenek. Vígjátékot rendezni azért nehéz, mert precízen ki kell dolgozni minden részletet, hogy működjön. De itt nagyon jó energiák működnek, és hihetetlen egyéniségekkel dolgozom. És ez felszabadító.
Szerző: Marton Éva