Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSAK AZT (NE) TUDNÁM FELEDNI

Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás
2016. máj. 18.
Kazuo Ishiguro regénye egy Artúr király utáni szigetországba kalauzol, ahol az elfelejtett személyes és a kollektív múlt mindent eltakaró gomolygásában egy idős szerelmespár botladozik, hogy megértsék önmaguk és világuk működését. FEKETE I. ALFONZ KRITIKÁJA.
Kazuo Ishiguro az angol irodalom egyik kaméleonja. Szövegei könyvről könyvre változnak, ugyanakkor mindről elmondható, hogy bevonnak olyan populáris regisztereket is, mint a detektívtörténet (Árva korunkban) vagy a science fiction/disztópia (Ne engedj el…). Ezen elemek sohasem billentik ki jelentős mértékben a mérleget a zsánerirodalom irányába, mindössze jelen vannak, lappanganak és reflektálnak. Az eltemetett óriás esetében az író a fantasy eszköztárából válogat, ennek eredményeként pedig ogrék és tündérmanók ténykednek a primordiális időkből ittmaradt erdőkben, továbbá egy sárkány is felbukkan a legendák Artúr királyának uralkodása utáni Britanniában. Szász és briton közösségek élik békés mindennapjaikat, azonban emlékezetük megcsomósodik és rendszeresen cserbenhagyja őket, amint a múltban történtekre terelődik a szó.
A főszereplő idős házaspár, Axl és Beatrice egy nap elindul barlangrendszerbe vájt otthonából, hogy meglátogassák fiukat. Kettejük kapcsolata az együtt eltöltött sok év dacára továbbra is lobogó szerelem, noha az állandó sötétben tapogatózásokat közös múltjukat illetően kétségbeejtőnek találják. Sokáig bóklásznak kettesben a vidéken, keresve az utat utódjukhoz, mígnem találkoznak az ogrék fogságából kiszabadított, szász Edwinnel, az ugyancsak szász, harcos Wistannal és Gawain lovaggal, „aki unokaöccse Arthurnak, a nagy királynak, aki valaha annyi bölcsességgel és igazságossággal uralkodott ezen a földön” (185. o). Mindannyiuk hasonló problémákkal néz szembe, mint a házaspár – nincs tudomásuk múltjukról, vagy ha mégis, nagyon töredékes és megbízhatatlan.
Ishiguro világa a felejtés felségterülete. A hajdanvolt Római Birodalom napja már régen leáldozott, de az államalakulat utolsó hírnökei épületmaradványok formájában még ott bujkálnak a ködben. Ebből a szempontból felfedezhető némi rokonság vagy párhuzam Bánki Éva Fordított idő című regényével. Mindkét kötet az írásbeliség nélküli kultúrákkal játszik el, ahol az egyéni és kollektív történetiség megszűnte nem megy különleges eseményszámba: paradigmatikus törések esetén, amikor földrajzi, ideológiai és történelmi újrarendezések mennek végbe (Ishigurónál a szászok igyekeznek átvenni a britonoktól a föld birtoklásának jogát), a múlt elfedésének több lehetősége adott. Ezek többségében pedig egy mesterséges beavatkozás következményeinek tudhatóak be.
Az eltemetett óriás közelmúltjából pedig Artúr uralkodói árnyékának és átölelő kar(d)jának kettőse vetül a homályból az emberek fejébe. Egy olyan világban, ahol már a tegnap is bizonytalan, egy pusztán akaratból és vakhitből táplálkozó küldetés, jelen esetben és expliciten a fiú utáni kutatás, erőt adhat mindenkinek, aki összefut Axl-lel és Beatrice-szel. Az akaratukból merítő kutatás lesz az egyik központi mozgatórugója a narratívának. Az angol fantasyben a küldetés motívuma árnyékként idézheti meg J.R.R. Tolkien A Gyűrűk Ura trilógiáját, mint irodalmi előfutárt. A nyelvprofesszor magnum opusa azért is fontos, mert, úgy vélem, az abban olvasható ideológiai rendszer itt is megtalálható. Ez a poétikai állásfoglalás tovább erősödik, amikor akaratlanul is Angela Carter jut eszembe Az eltemetett óriás olvasása során. Salman Rushdie emlékeztet az írónő Your Boats című kötetének előszavában, hogy míg az európai tündérmesék rengetege tele van veszélyekkel, ahol könnyen boszorkányok és szörnyek üstjeiben végezheted, addig ha az angol erdőben térsz le szándékosan az útról, nem várnak rád farkasok, és az erdőség is kedves a szeretőkhöz. Az erdő itt óvón hajol az egymást szerető szereplők fölé, így nem a vándorlásban rejlenek az izgalmak.
Nem is dúlhatja fel semmi ennek a poszt-artúri világnak a kollektív csendjét. Ezt a nyugalmat egy mindentudó, ám távolságtartó és korlátozott narrátor tolmácsolja. Ameddig csak szeme ellát, békésen fér meg egymás mellett pogány és keresztény, szász és briton. Ennek ellenére nyugtalanítónak hat a múltnak és a feledésnek, valamint a közösségek közötti hallgatólagos békének az ilyen szoros összefonódása. Egyedül a természetfeletti lények törik meg a béke állóvizét: megtámadják Axlt és Beatrice-t, vagy ártatlan fiúkat rabolnak el a családjuktól.
Lassanként azonban a pax arthuriana (artúri béke) nyugalmának felületén mozaikszerű repedések keletkeznek, trónkövetelők lépnek fel és a korábban történtek kezdenek visszaszivárogni az egyes emberek emlékezetébe. Sir Gawain, ez a Don Quijotéra emlékeztető lovag még Artúr királytól kapta a feladatot, hogy végeznie kell Queriggel, a sárkánnyal, aki rettegésben tartja az ország lakosságát. Wistan mestert szintén ezzel bízta meg saját uralkodója, így a szöveg során többször nézeteltérése támad Gawain lovaggal. Edwin, aki egy harci sérüléssel tért vissza az ogréktól, elrabolt anyja hívásának engedelmeskedve kelt útra, hogy megtalálja és megszabadítsa fogvatartóitól. Ezen most visszatérő régebbi információk mellett az újak is a helyükre kerülnek, így fény derül arra, hogyan és miért futnak össze az egyéni történetek.
A mindent eltakaró és körbeölelő ködpamacsok álomszerűvé, líraivá, ugyanakkor nem fizikai veszélyekkel telivé varázsolják a regénybeli szigetországot. A küldetés során, amely itt céltudatos botorkálás lesz, a múlt szövete felfeslik, utat engedve a jövőnek. Ezen narratívában bekövetkező változások mellett fontos hangsúlyozni az egyes szereplőkkel történteket.  Az emlékeiket visszanyerő házastársak számára világos lesz vándorútjuk valódi értelme, ahogyan szerelmük minősége is. A két harcedzett férfi úgyszintén révbe ér – véghez viszik küldetésüket. Edwin számára az új kezdet félelmetes, de Wistannak tett ígéretéhez híven akar cselekedni.
Ishiguro ezen szövegében, ahogyan korábbi regényeiben is, az elhallgatás stratégiájához nyúl, hogy egy történetet mondjon el, amely zsánerelemeket felhasználó szépirodalom. Az eltemetett óriásban egyszerre van szó az egyéni és a kollektív emlékekről, a múltról,  az emberi természetről és a szerelem erejéről. A víziószerű, lassan hömpölygő regényfolyam délibábokat ígér, azonban helyettük csak az emberrel szembesülhet az olvasó, ahogy erejét fitogtatva tiporja el a másikat, mert tőle különbözik. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek