Kántor Péter: Egy kötéltáncos feljegyzéseiből
2016.06.08.

Egy nagyon vékony és korlátozott élményvilággal teli kötetet kap kézbe az olvasó, amely azonban a gazdag költői életmű ellenében még szimpatikus is lehet: úgy érezheti, hogy a lírai anyag szűkös tematikája éppen a legfontosabb dolgokat ragadja meg. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.

Emblematikus helyzeteket, sorsokat, kitüntetően hétköznapi eseményeket állít az író a kötet középpontjába. Inkább tárcák ezek, mint novellák, s csak az ügyes szerkesztés következtében érezhetjük, hogy ezek az írások valamiféle egységet képeznek. Mindenekelőtt persze azt sugallja a kötet minden írása, hogy az utóbbi évek lírai termésének prózai lecsapódásai, ahol a téma örök, a részletek azonban újabb és újabb megvilágításban tárják elénk a lírai megszólalás nem túlságosan eredeti, de minden apró szösszenetében egyéni sirámait.

Mi a líra, ha nem az eltűnőben lévő életérzéseknek kutakodó és kíméletlen visszaperlése, legalábbis visszaigazolása. Mivel a költészet soha nem tagadja meg annak az igazságát, hogy a múlt a jelen dolgaiban is a legmélyebb ragaszkodás az emberi szubjektum tapasztalatainak és kultúrájának a megőrzéséhez, eleven szellemi közösség, sőt, ennek az anyagnak a szenvedélyes visszakövetelése. De az ihlet még ennél is megfoghatatlanabb nyelvi elem a költő műveiben, hiszen olyasmiről tudósít, olyan dolgokra utal, amelyek nem voltak meg nyelvileg a költő tudatában, tehát örökös utánjárást, önigazolást követel, sőt prózai lényének színleg kiüresedett eleme, amely egyben felszólítás is, hogy értelmezze, s így véglegesen elsajátítsa.


Ha megvizsgáljuk Kántor Péter 2011 után keletkezett verseit, szüntelen kapcsolatot fedezhetünk fel az átélt tragédiák, a család, a lakhatás, a múlt eltűnésének és eltüntetésének egzisztenciális tragédiáival. A Levél anyámhoz versében a kétirányú múlt kifejeződése a lírai kiinduló pont, ahogy e kötet első és utolsó írásában is. Egy lakás nagyon sok rétegben őrzi egy élet legkülönfélébb tárgyi és szellemi emlékeit. Mivel azonban mindezek a terek semmiképpen nem képeznek ma már muzeálisan megőrizhető helyszíneket, csak a visszavonulás és a tárgyi emlékek eltörlése marad a fiú feladatául, aki semmilyen értelemben nem gyerek, csak ennek a felszámolandó tér tárgyi emlékeihez fűződő kapcsolatában. Fájdalmasan ismerős pesti család, belvárosi környezet, nagyszülők és nagynénik, akik mind magukkal hurcolták a múlt század súlyos történéseit, s most ezeken a megidézett képeken szinte egy legenda szereplőiként vannak jelen. A Vasárnapi ebéd figurái, annak egész liturgiája, fogásai mintha több milliónyi magyar család legszentebb együttlétének állítanának emléket. A szív-nagymama és a távolságot tartó, három nyelven olvasó intellektuális nagyi, aki képtelen már ennek a kisszerű világnak megfelelni, mind pompás portrék. 

A kötet tárcajellegét erősíti az a néhány írás, amely sem nem személyes, sem pedig a költői anyagához nem kötődik. A hegymászó Erőss Zsolt tragédiája vagy éppen a fensőbb parancsot beteljesítő Agamemnon sarjak anyagyilkolászása mind a következményektől terhesek, de egyben túl is lépik az emberi törvényeket, és egy másik régióban, más léptékek szerint kapnak visszaigazolást. Ahogy a két kiskorú árvával egyedül maradó özvegy megfogalmazza: „Mostanában a munkája miatt sokat ült autóban, és néha el-elbóbiskolt a volán mellett. Akkor inkább a hegyen haljon meg.” (Kancsendzönga)  

Igen, akkor inkább a hegyen! Ennek a formális etikai parancsnak azonban nincs a kötetben kikutatható folyománya. Mert Kántor Péter igazából nem egy harcos, törvényeken átgázoló habitus. Inkább a szobája csendjében megülő lírikus, aki képes továbbgondolni ezeknek a történeteknek az emberre háruló tragédiáját, de mégis a könyvek és a szellemi lét melegségében érzi magát otthonosan. A könyvespolc előtt című versében már megírta, s itt újra felidézi a selejtezés, a szellemi művekről való lemondás lírai gesztusát. Az elhagyott lakásból, ahol felnőtt, hely hiányában nem viheti magával a számára legkedvesebb műveket sem. Ahogy az élet delén túl elszámolunk szellemi érdeklődésünk túlkapásaival, hely hiányában már meg kell válnunk szellemi gazdagságunk éltető gyökereitől. Hely és idő hiányában, mondhatnánk, hiszen ahogy végig tekintünk a teli polcokon, belátjuk, némiképpen azt vették el tőlünk ezek, amit adtak: a végtelenség érzetének gátlástalan érzetét: Hogy valamikor majd mi is a hegyen haljunk meg.
Szerző:  Kántor Péter,  Cím:  Egy kötéltáncos feljegyzéseiből,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Kiadás éve:  2016,  Terjedelem:  96 oldal,  Árt:  2490 Ft