Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEM ZSIRÁF, NEM UTAZÓLÁDA

Szaniszló Judit: Beenged
2016. máj. 7.
Akadnak novellásabbnak meg versesebbnek látszó szövegek is Szaniszló Judit első, papírra nyomott könyvében, de leginkább egy családregény vagy önmesélés szilánkjai ezek. Szófaragások és -viccek, tépelődések, önkarcolások. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Legalább azzal nem kell sokat bíbelődni, hogy mi is ez. Hiszen van pontos öndefiníció: „mesélek neked szép mesét történet híján, ilyen pontokból állót, ceruzával összekötőset, sok valós motívummal” (Gyomlálunk, gazolunk, önigazolunk). Azért is hangsúlyoztam a bevezetőben a papírra nyomott könyvet, mert alapvetően blogszövegek ezek, a net az igazi hazájuk, s egynémelyik kicsit idegenül is mozog ezen a maradi formátumon, nem találja önnön súlyát, kiterjedését. Szerencsére a „bejegyzések” morzsalékosságát a következetesen kitartott hang összetartja, s nem engedi szétszóródni. A fájdalomig kilengő irónia. És az olvasó tényleg összeköti a maga ceruzájával a pontokat, kitölti a réseket és nem bánja, hogy semmi felismerhető nem tűnik elő a vonalakból. Egy zsiráf vagy utazóláda miért lenne megnyugtatóbb?
A könyv viszont ennek ellenére mégis vegyes felvágott. Minőségében, műfajában, elrendezésében is. És az egységért felelős hang sem tehet mindig csodát. Turkálni kell benne, hogy a hordható darabok előkerüljenek a bála mélyéből. Bár tény, hogy sokkal jobb egy hullámzó, dinamikus, néha önmagát is cserbenhagyó első kötet, mint egy unalmasan megbízható, teljes arzenállal előlépő középszer. 
A Beenged pedig néha igenis megmássza saját csúcsait, kitűzi a zászlót, „valós motívumait” és tarsándoros kíméletlenségét pengeéles iróniával és nyelvi humorral ellensúlyozza. Garaczi, Kukorelly és Németh Gábor világa ez, a nagy műgonddal megformált mondatoké, ahol a történet csak megcsillan a szilánkokon, mert Szaniszló inkább leír, mint kitalál. („Apa mindig leírások tárgya, történéseké alig.”) Újra és újra körbejárja önmagát és alteregóját, ilyen-olyan szerepeit, a világról visszaverődő arcait. Itt – Radnóti ellenében – igenis érezzük a követ a katedrálison (na, jó: kápolnán), érezzük, hogy anyagból van az egyperces és a körömvers, hogy dolgozik a nyelvünk alatt a mondat. Íze van, teste, sutasága és kisugárzása. Érezzük, ahogy Szaniszló letapogat, ahogy szinte a szemünk előtt találja meg a sok ezer megszólalás közül az igazit, az elfogadhatót. Hogy közben gyűrődik, neki-nekifut, szinte útközben alakul ki a műfaj is. A Beenged egyszerre napló, vázlat és kiforrott végeredmény, salátástál és főétel, zavarba ejtően sokszínű és egyhangúan mulattató, de úgy, hogy közben kipiszkálja belőlünk az elrejtett fájdalmat, gyászt, veszteséget.  
Abban is különleges, hogy hol férfiasan nőies, hol nőiesen férfias, hol pedig kifigurázza a nemi szerepeket és sztereotípiákat. De nem gender, és nem is a felvállalt női irodalom harcossága, nem semlegesen eltartott kisujj, hanem egy harminc körüli, szingliség és szerelem között ingadozó, hús-vér nő beszél hozzánk, aki ráadásul nem is akar író lenni. Mármint nem az eddig bevált írószerepek felől beszél, nem egész népét akarja taní-tani, csak önmagát szólítja meg néha, önmagát kúrálja a lejegyzés révén, és így lesz valahogy mégis író, ismerős, utastárs a sosem csöngető villamoson. Fecsegek, tehát létezem.   
Talán egy kicsit a szerkesztéssel van baj, mert a Beenged nem túl könnyen enged be. Az első öt „bejegyzés” nem a legerősebbek közül való, át kell rágni magunkat rajtuk, hogy eljussunk az emlékezetesen remek Gangrészig, Páratlanig, Kiállításig vagy Részletkérdésig. Könnyen el tudok képzelni olyan olvasót, aki itt le is teszi, hiába ígéri a kötet, hogy később meg fogja bánni, mert tényleg meg fogja. Az első szövegek túl képlékenyek, túlságosan keresik a megszólalás biztonságát, valahogy nincs medre a beszédnek. Mindenféle gond nélkül vihetnék át bekezdéseket egyik szövegből a másikba, és ez egyáltalán nem erény, mert az esetlegesség érzetét erősíti, holott a kötet ennél sokkal rendezettebb. Még akkor is, ha sok benne az öncélúan szétfolyó, önmagát szétíró szöveg (Bugyimba vésni, Nekem a magyar, Ez most arról szól) vagy csak az egyetlen (nyelvi) „poénra” támaszkodó (Szerintem, Jó éjt!, Repce), és néha olyan kínosan kifacsart idézetek, amelyeknek inkább a Magyar Narancs címlapján vagy a L’art pour L’art társulat szeánszain lenne a helye (pl. „Turkáltam egy világot magamnak”, „a kéz, amely a bölcsődét ringatja”). De talán még ott se.
Csakhogy a Beenged erős szövegei annyira erősek, hogy ezeket is felhúzzák maguk mellé, megbocsáthatókká válnak és kevéssé bosszantóvá. S ez leginkább annak köszönhető, hogy hiába a sok kimutatható irodalmi rokonság, a hang mégis egyedi, sokkal egyedibb, mint amit egy átlagos bemutatkozó kötettől elvárhatnánk. A mondatokban remegő, finomra csiszolt keserűség, az életigenlés nyálasságát soha be nem vető, a hétköznapok szürke dramaturgiájával mégis kibékülő hang magabiztosan kíséri végig a kötetet. Összeköti, de nem uralja. A kicsit szorongó, vidékről Pestre felkerült, a maga ezer kisebb csatáját megvívó és elbukó nő mesél nekünk, aki még önmaga alteregóját is megteremti (Leli), hogy önmagával párbeszédbe lépve, önmagát felülírva és kigúnyolva teremtsen az íráshoz megfelelő távolságot. Hogy a világból kilépve a fikcióba írja át magát, nyelvi képződmény legyen ő maga is, mentség és nyugalom, kifogás és szembesülés, s teszi mindezt a teremtés felszabadultságával és a menekülés kényszerével. A „csak én bírok versemnek hőse lenni” pátosza kap itt némi XXI. századi gellert, mint ahogy Szaniszló végig működteti a már bevett, kanonizált gesztust is: kifacsart idézetekkel helyezi magát bele és szembe az irodalmi hagyománnyal. 
Az első kötet általában névjegykártya, belépő és előszoba. A Petri-díjas Szaniszló Judit viszont a kötettel együtt is megőrzi bizonyos értelemben a kívülállóságát. Az önmagát lejegyző „amatőr” és a kánonba bekerült „profi” között helyezkedik el, a senki földjén, szimpatikus nemtörődömséggel lófrálva az élő szobrok között. De most szólunk: vigyázzon, ha így halad, a végén még író lesz belőle.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek