„A Földön minden tett politikai” – ezt szajkózzák a kormányhivatalnokok Superman szabályozatlan tevékenysége kapcsán, de mondhatnák a mozira is: a szuperhősfilmekben minden tett politikai. A szuperhősfilm az a 21. századi amerikai filmnek, ami a huszadiknak volt a western. A mítosszá duzzasztott műfaj, amiből ki lehet olvasni, mit gondol magáról Amerika. Hogy mit tart jónak, és kit hősnek, hogy milyen erkölcsi, gazdasági, társadalmi dilemmák foglalkoztatják. A szuperhősfilm a legátpolitizáltabb amerikai műfaj, és ezt még csak nem is tagadja. Vasember fegyverkereskedő volt, aki az afganisztáni háborúból profitált, mielőtt a világ megmentésének szentelte szabadidejét. Amerika Kapitány, mint egy kigyúrt Edward Snowden, világméretű lehallgatási botrányt leplezett le A tél katonájában. Batman felvállalta a rosszfiú szerepét, csak hogy legyőzzön egy terroristát, aki azt akarta bizonyítani: a terrortól való félelmében az átlagember is gyilkolni fog.

A sötét lovag egyébként is a mai szuperhőstrend legfontosabb filmje. Nolan példát állított azzal, hogy mélyen traumatizált emberként mutatta fel a szuperhőst, és a történetet is földközelben tartotta. Nem mellesleg lemodellezett egy globális konfliktust, de olyan pimaszul kétértelműen, hogy azt a Bush-kormány terrorellenes háborújának kritikájaként és legitimációjaként is lehetett olvasni. Hiszen Batman a hivatalos eszközökkel küzd a terrorizmus ellen, erőszakos kiadatással hozza haza a külföldön elrejtőzött pénzembert, kínvallatással nyer információt Jokertől, a fináléban pedig egy mobiltelefonokat lehallgató szerverrel lokalizálja ellenfelét. Hogy aztán egy lépéssel később hozzátegye, 30 millió ember után kémkedni nem tartozik a munkaköri leírásába, és a nézőnek is leessen, hogy a Jokerből kivert infó tévesnek bizonyult: a kínzás talán mégsem hatékony eszköz a terrorizmus elleni háborúban.

A Batman Superman ellen ezek után arról mesél, milyen következményekkel jár a terrorizmus elleni harc. Ahogy Obamának először a Bush-külpolitika negatív örökségével, úgy Supermannek Az acélemberben a kriptoni múltjával kellett leszámolnia. Nevezetesen: a Kriptonról száműzött Zod tábornokkal, aki gyarmatosítani akarja a Földet, hogy új otthont találjon kihalt fajának, még akkor is, ha ehhez ki kell irtania az őslakos embereket. Superman persze szembeszáll ezzel a militáns, birodalomépítő felfogással, ahogy Barack Obama is azzal nyert választásokat 2008-ban, hogy változást, többek között az iraki és az afganisztáni háború beszüntetését ígérte.

A mérsékelt csapatkivonások ellenére a háború folytatódott, a dróncsapások pedig megszaporodtak. És Obamát épp a drónpolitikája miatt támadták: túl rugalmas a szabályozás, túl sok a civil áldozat, és ebben az elnök felelőssége tagadhatatlan: ha civilek tartózkodnak a célpont közelében, személyesen neki kell jóváhagyni a támadást. Csoda hát, hogy az istennek tetsző Supermant is szabályozni akarja a kormány? Hogy azt mondják, nyugodtan mentsen embereket, de működjön együtt a hivatalos szervekkel?

Az ő ténykedésének is megvannak az áldozatai. Zod támadása Metropolis 9/11-e: összedőlő felhőkarcolók, por, füst, törmelék, tragédia szegélyezte a két kriptoni összecsapását. Az acélember viszont, mint egy jó propagandafilm, eltörölte a halottakat: csak azokat mutatta, akiket Superman megmentett. Akik bent dolgoztak az irodákban, akik felrobbantak a benzinkutakon, képen kívül maradtak. Ezt a mulasztást pótolja a Batman Superman ellen, amely a toronyzúzás utcaképével nyit: Bruce Wayne fut az összeomló épületek árnyékában, és amputált lábakkal, agyonnyomott emberekkel szembesül. S miután a traumáit is megpiszkálja Lex Luthor, elgondolkodik rajta, hogy talán kordában kéne tartani a korlátlan erőt, amit Superman képvisel.

Miközben Supermant – frappánsan – integrálni akarják a bürokratikus állami gyakorlatba, a filmben a nagy amerikai kérdést feszegetik: mit tehet meg a mostanra egyedül maradt szuperhatalom a korlátlan erő birtokában? Milyen következményekkel jár, ha gyakorolja az erejét? Érvényesek rá a morális kategóriák? Lehet például jó a szupererő birtokosa? A kérdést Lex Luthor egyenesen teológiai kontextusba helyezi: ha Isten mindenható, nem lehet színtisztán jó, mert, például, embereket hagy meghalni. Ha pedig Isten maga a jóság, akkor nem lehet mindenható. Ergo Superman, a köpenyben repkedő Jézus-allegória, sem lehet makulátlan.

„Tudod, mi Amerika legrégibb hazugsága?” – kérdezi Luthor. „Hogy az erős lehet ártatlan.” Batman sem az: megkeseredik, és félelmében az idegen származású bevándorló, Superman ellen fordul. Kisarjad a homegrown terrorizmus, a hazájuk ellen fordult állampolgárok radikalizálódnak és robbantanak. Donald Trump Amerikája ez, a reálpolitikus Obama rémálma. (Vicces zárójel: Trump egyszer valóban azt nyilatkozta, hogy ő Batman.)

Jól indul tehát a film, de aztán Zack Snyder menthetetlenül elcseszi. Részben azzal, hogy félreérti a nolani stílust, és szinte végig feketében tartja a filmjét. A tónust és a színeket is. Egybefolyó massza a Batman Superman ellen, alig van benne emlékezetes akciójelenet. Töredezik a tempó és szétesik a sztori, mert a DC Comicsnak loholnia kell az univerzumot építő Marvel után, hogy elindítson egy összefüggő filmfolyamot – olyat, ami a Marvelnek 4 évébe és 6 filmjébe telt. Ez persze lehetetlen vállalás: a karakterek kidolgozatlanok, a két szuperhős konfliktusa légből kapott és sután feloldott, semmi sem köt érzelmileg a szereplőkhöz.

Másrészt azzal rontják el, még súlyosabban, a filmet, hogy másfél óra után kidobják a koncepciót, és a szuperhősök mindennapi gondjaitól ellépnek a természetfeletti terepére – és ott olyan messzire ugranak, hogy csak röhögve lehet követni őket. Nevetséges az is, hogy a fináléban úgy vezénylik a városrészeket, szigeteket szétporlasztó harcot, hogy senki ne sérüljön meg. Hát ezért papoltak a következményekről? Felelősségről és erkölcsről? Hol marad így a változó időkhöz igazított változó hős? Úgy tűnik, Snyder csak blöffölt. Visszahátrál végül a jóság anakronisztikus mítoszához, és bevallja, hogy nincs átfogó víziója a korszak- és elnökváltás előtt álló Amerikáról.

Egyébként pedig: a Batman Superman ellen roppant unalmas film. Csak politikai gondolatkísérletnek szórakoztató.